Jelenlegi hely

Mi jut eszedbe?

Utolsó bejegyzés


Sok antiszoc! Már látom, hogy ezért nem jöttök röffökre sem.



Tíz éve nem voltam nővel. Mit javasoltok?

Lassan már elfelejtem milyen a szex. Sajnos nem vagyok egy csajmágnes típus és elég merev a személyiségem, komolyan veszem a dolgokat, nehezen viccelődöm már, így a humorfaktor, ami nőknél azért jó pont kicsit kilőve. Ismerkedni nem igazán akarok/tudok, udvarolni meg úgy érzem már sehogy se.

Az játszódik le ha udvarolnék, tenném a szépet és nem önmagam adnám, akkor csak becsapom az adott hölgyet, aztán mikor valójában kiderül milyen is a személyiségem menekülne. Éppen ezért nem játszom meg magam, azt adom amilyen vagyok, az meg szerintem nem kell épeszű nőnek. Önbizalmam nem sok, szinte alig van.

Igazság szerint megszoktam ezt az állapotot, de nem hiszem, hogy hosszabb távon ez egészséges lenne. Már most sem az. Szóval felvetődött bennem, hogy valamit lépni kéne ez ügyben. Hátha ti tudtok mondani valami épkézláb dolgot, ami picit kilök ebből az állóvízből.

180



Régebben nekem is eléggé a padlón volt az önbizalmam. Az edzés és a jól kereső munka sokat dobott ezen.
Szórakozásnak ott a Tinder. Jelölgessed a tetszetős lányokat, aztán örülj, ha visszajelölnek. Nem kell feltétlenül beszélgetned velük, de az megnyit további lehetőségeket.

Moken is tudna tanácsokat adni, de mindig keverem, hogy S-class, vagy Escort kell hozzá.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Kérjél psishocktól belépőt Pandorába, ott majd segítenek.



Genya! Akkor visszarakom a popcornt a konyhaszekrénybe.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



akkor gondolom mar 30 felett
hagyomanyos tarskeresot is megprobalnek a tinder mellett (rv, elittars, badoo)
beszelgess sokat, javulni fog a taktikad (elso 30 csaj akivel dumcsizol, meg az elso par akivel randizol meg csak gyakorlas lesz, nem pin@)

Parizer forever.



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



https://port.hu/adatlap/sorozat/tv/kisvarosi-gyilkossagok-a-midsomer-gyilkossagok-midsomer-murders/the-the-great-and-the-good/event-tv-73244782/episode-184260

Nem egy kiemelkedő sorozat, asszony "nézi" néha a háttérben, viszont a linkelt rész érdekessége, hogy év(tized)ek óta az első krimi, amiben nem találta ki menet közben, ki a gyilkos.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Vajon mi lehet arra a megfelő szó/kifejezés hogy szeretek megnézni több youtube csatornát is hogy ki hogy reagál/játszik végig játékokat (az elso telltales WD jatekot pl vagy 4 embernel neztem vegig de elotte en is vegigtoltam, a teljes darksouls sorozatot is ujraneztem, cupheadbol is most megy 2 lets play ott már konkrétan en nem is tolom mert szorakoztatobb nezni (illetve lehet kozben enni :D ))?

Also: 1000

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Időmilliomos.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Fején találtad a szöget! :)

Harvy! CV-be kellene valami hangzatos kifejezés erre, vagy csak úgy civilként kattogsz ezen? :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Csak úgy civilben, biztos van rá valami jó német szó mint pl a Schadenfreude :)

Most azon gondolkozom mi a faszt írjak a gyakorlati naplomba (tekintve hogy holnap vege a gyakorlatnak)

rwurl=https://i.imgur.com/ImawJch.jpg

A megvalósult tevékenység még OK, de hogy a tobbibe milyen bullshit buzzwordoket kene irni nemtom (OTP bankban fenymasolgattam meg szaladgaltam ide oda, és nyilvan semmilyen elvarasom nem volt amikor odakerultem :D)

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Ha 2004 decemberében, és 2005 májusában nem hagytam volna el a kombinált tanulóbérleteket, akkor 1995 szeptembere óta meglenne az összes bérlet - az élet nagy gondjai. :)

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Buli volt? :P

Vill du bli ihop med mig?



Franc se emlékszik már, de asszem szimplán a buszon reggel, a diákkal az épp aktuális matricával.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Szerintem egy csoportvezetővel töltsd ki, vagy HR-essel ők általában tudják adott munkakörökhöz tartozó feladatokat, meg szükséges készségeket...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Nincs olyan cég ahová egy CV-be ilyet érdemes lenne beírni (szerintem).

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Dehogynem, biztonsági őr szolgálatba, mint monitor figyelő. Minisztériumba a médiafigyelő osztályba, mint hírcsatorna figyelő. A youtube-hoz mint tesztelő, stb...

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



beirkaltam nagyon fifikánsan megfogalmazva tok egyszeru dolgokat, az osztalyvezeto szerint megfelel

Most kéne lassan majd rendes munkahelyet is keresni :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



rwurl=https://i.imgur.com/ImawJch.jpg

ez igy realisnak is hangzik ahogy van, nem kell kiegeszitened semmi massal.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



:DDDDDDD

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



árnymedve írta: Tíz éve nem voltam nővel. Mit javasoltok?

Lassan már elfelejtem milyen a szex. Sajnos nem vagyok egy csajmágnes típus és elég merev a személyiségem, komolyan veszem a dolgokat, nehezen viccelődöm már, így a humorfaktor, ami nőknél azért jó pont kicsit kilőve. Ismerkedni nem igazán akarok/tudok, udvarolni meg úgy érzem már sehogy se.

Az játszódik le ha udvarolnék, tenném a szépet és nem önmagam adnám, akkor csak becsapom az adott hölgyet, aztán mikor valójában kiderül milyen is a személyiségem menekülne. Éppen ezért nem játszom meg magam, azt adom amilyen vagyok, az meg szerintem nem kell épeszű nőnek. Önbizalmam nem sok, szinte alig van.

Igazság szerint megszoktam ezt az állapotot, de nem hiszem, hogy hosszabb távon ez egészséges lenne. Már most sem az. Szóval felvetődött bennem, hogy valamit lépni kéne ez ügyben. Hátha ti tudtok mondani valami épkézláb dolgot, ami picit kilök ebből az állóvízből.

Ha gyors megoldas kell: vidd le a sztandardodat es ahhoz merten keress csajokat, ugy fest jelenleg tul magasan van. Mindig lesz szetcsuszottabb es ketsegbeesettebb csaj is akinek ugyanugy egyre lejjebb van a standardja, es egyre inkabb ugy van vele hogy csak legyen valaki mellette.

Ha van idod es nem gyorsan akarod megoldani: dolgozz magadon es a szar pontjaidon, hogy jobb csomag legyel.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Szvsz nem kell felhagyni a netes társkeresőkkel, mert nincs jobb. Esetleg azt a havi 1-2 ezret is érdemes beletenni, mert nem nagy összeg a célra és akkor nem csak az ORFK látja a profilodat. Ott aztán A-Z -ig mindenféle emberbe bele lehet futni. Ha már eleve körbeírod a személyiséged/érdeklődési köreid, akkor egy csomó felesleges kört nem kell lefutnod. Ismerkedés/udvarlás elég minimálisra "szorítható", ha úgy érzed. Nem mondom, hogy fél év alatt tuti bejön, de azért 1-2 év alatt mindenki talál, aki kitartó, addig meg lehet jobb-rosszabb tapasztalatokat gyűjteni. Az a baj, hogy sokan feladják, hogy nem működik, csak akkor tudnám, hogy szerintük mégis mi más működne náluk. Ismerősi körömben 40, 50, 60, 70 évesen is netes társkeresőznek. Egyébként meg a párjával máshogy viccösködik az ember, mint a rideg külvilágban :D.




lol :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."




Nem tudtam mi a fura, aztán rájöttem: eltűnt a karácsonyi logo, pedig lassan pont hogy fel kellene tenni.
Vagy épp ezért?

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Én is nézegettem, hogy valami változott a logón, de halál komolyan a kék derengésre gondoltam, mint grafikai update.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nálam kellett hozzá egy Ctrl+F5, hogy fel is tűnjön.

Sors bona, nihil aliud.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!