Jelenlegi hely

Kérdések, javaslatok az oldallal kapcsolatban

Utolsó bejegyzés


Zoo írta: Mindenkinek lehet véleménye az oldalról és bárki tevékenységéről, nincs ezzel gond. Az is megesik egy társaságban, hogy piszkáljuk egymást, Zaxx pedig az a típus, aki ezt fel is veszi, és otromba stílusban visszaszól.

Talán nem is ezzel van a baj, hanem a mennyiséggel. Persze ezt nem tudhatom biztosra szóval csak a saját nevemben beszélek de a legjobban az az idegesítő, hogy ezek a veszekedések rendszeresek. És ha látom, hogy megint a szokásos veszekedés folyik akkor azt látom, hogy Zaxx vs akárki. Az egyetlen biztos pont ezekben, az Zaxx. És ez az ami fárasztó. Ezeknek a veszekedéseknek a rendszeressége. Ha abba maradna pár szóváltás után mint most is nem lenne semmi gond. De ez talán most fordult elő először.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Éppen erre is vonatkozott az utolsó bekezdésem. Voltak/vannak más biztos pontok is. Ami nem azt jelenti, hogy bennük nincs hiba, de kölcsönösen több érettséget tanúsítva is lehetne kezelni a helyzetet. Egészen biztosan jobban, mint sérelmi politizálással és a másik személyével való foglalkozásával.

Sors bona, nihil aliud.



Sőt ugye jó lenne az is, ha a cikkekhez (jobbra) Nokedli cikkeihez hasonlóan hosszabb játék review-k is beférnének, ha már a tartalomgyártás is cél. Most Zaxx-al legalább egy pár hete a rövidhírek pörögnek, miért akarná ezt bárki megvonni?

Hosszabb/teljes játék reviewkkal az a gond, hogy bár sokat látok a fórumon (szoktam én is írni 1-2-őt, csak senkit se érdekelnek a tycoonok :D) azt nyilván nem 1 ember fogja tudni 100 féle játékkal feltölteni, hanem valakinek össze kellene szemezgetni.



Hagyjuk már ezt a szánalmas "miért kell ezt?" meg "jaj Zaxxy kutyuss márcsak egy ilyen kis korlátolt kisstílű troll és nem kell figyelni rá meg cserébe ír néha híreket és emiatt minden oké" dumákat.

Tisztázzunk már pár dolgot:

1. Minden tiszteletem psy-nak meg az eredeti gárdának aki hamvaiból feltámasztotta a HW fórumot sok energia és pénzt áldozva erre RW néven de ez az oldal kurvára nem gamer oldalnak jött létre hanem egy menedéknek a fórumtagoknak a HW-ról akik szerettek volna legalább tovább beszélgetni.

2. A kontent amit itt ti olyan mélyen sajnálnátok, ha elmaradna NEM kontent. Szaros YT trailereket kibaszni az oldalra pár mondatban véleményezve NEM kontent. Tudom jól hisz ugyanezt a szart csináltam a HWn én is és van/volt annyi önkritikám, hogy belássam hogy ez nem hoz olvasókat sem egyedi értéket. Pláne a mai internet világában 5 millió helyről repülnek a pofádba ezek a dolgok és nincs hozzáadott érték abban ha a helyi troll ezeket kibassza hirnek.

3. Az igazi kontent ha már erről beszélni kell az egyedi tartalmi dolgok lennének amiből már elnézést a W40K cikkeken kivül itt kb nulla van. Szóval hagyjuk már ezt a takaródzást.

4. Hangsúlyozom ez a hely a FÓRUM és a benne lévő emberek közti társalgások miatt jött eredendően létre. Ezért volt ez elött is a még bénább template fórum amin szintén vigan elvoltunk.

5. A HWban a fentiek fényében kemény purgálás és rendtartás volt ami működött. Igaz a végére már ez is erőssn felbomlott de az idő többségében működött.

6. Igen nem kell elmondani még1x, hogy ez nem a HW (kurvára érződik) és ti inkább felrúháztok egy elismert rosszindulatú, korlátozott , pitiáner , fürdőskurva (elmegyek, visszajöttem, elmegyek, visszajöttem, elmegyek) önmártirozó, egyértelműen feltünésviszketegségű , többször általatok is bannolt majd visszaengedett gyökeret bármiféle jogokkal az kizárólag csak titeket minősít. E szerint ugyanis nyitva vannak a kapuk az összes hozzá hasonló destruktív, korlátolt gyökérnek aki minden kibaszott topikban ontja a faszságát 60 ezer emberrel már összerúgta a port cserébe mert néha napján kibasz hírnek (mert nem mintha egy kurva főoldal létezne itt amúgy sem) egy-egy YT trailert amit jó esetben amúgy is a fórumból halászott (vagy felölem bárhonnan mert még1x ma már ez nem tartalmom gyártás) mert ez már nálatok az elfogadás sőt tolerálás mércéje.

Nem szóltam semmi ilyenért amióta létezik az RW mert jó sokáig leszartam és úgy voltam vele ti támasztottátok fel a HW fórumot és ez most a ti játszóteretek illetve megillet titeket egy adag riszpekt és óvatos türelem, hogy hová vezet a ti stratégiátok de ez a szintű nem törődés és ami még rosszabb destuktív nyomorékoknak az eltürése ilyen kifogásokkal amiket itt hoztatok az elmúlt kommentekben nevetséges és szánalmas. Nevezzétek akkor át az egész kócerájt Supergamez V2-nek vagy 444 fórum v2-nek és akkor közelebb kerültetek a célotokhoz ha ezt akarjátok.

Ha ez így van akkor bezzeg Grif mi a faszért van bannolva? Adtatok volna neki is inkább eperkét, hogy kibaszhasson néha egy-egy képregény hírt aztán már faszán meglett volna az egyensúly vele is ennyi erővel nem?

Végül és nem utsó sorban megkérdezném. Mégis mi a célotok az oldallal? Mert bocsánat ha azt hiszitek, hogy ezzel a tartalommal bármiféle versenyképességet jelentetek bármiféle komolyabb még létező internetes gamer oldallal akkor ne áltassátok magatokat. És ezt legnagyobb jóindulattal mondom. Mégis hányan nézik az oldalt a fórumtagokon kívül?

A helynek egy értelme van/volt a fórum és a régi közösség megtartása és akár normális új emberek beengedése és a HWn kialakított társalgások folytatása. Amit itt nyomattok az homlokegyenest szembe megy ezzel.

De csináljátok ahogy akarjátok. Leszarom. Annyi ilyen példa van erre magyarországon, hogy mindenki szarik mindenbe és eltűri a sok nyomoronc, faszfejet akik ezt az országot is leépítik a picsába és őszintén szólva nem vagyok erre kiváncsi pepitában.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



benne lévő emberek közti társalgások miatt jött eredendően létre

Ez szép és jó, de annó voltak rövidebb-hosszabb hírek, hogy legyen miről beszélni többé-kevésbé normális emberekkel. A mostani ~250 főből is sokan így kerültek ide. Nem hiszem hogy bárki 100 ezres olvasótábort akar és színvonalesést, de a lehetőséget meg kell hagyni, hogy 2-3 új/beilleszkedő fórumtag feltaláljon, ha már kopik a közösség. Senki se fogja átdúrni a 6millió topikot, hogy találjon valami értelmeset. Te koncepciód nálam valahogy úgy néz ki, hogy a végén ültök 3-an a bebaszcsiztam topikon szőrmadarakat küldözgetve egymásnak, míg le nem fordultok a székről.

Szaros YT trailereket kibaszni az oldalra pár mondatban véleményezve NEM kontent

Az meg végképp nem kontent, hogy az utolsó hír 2 hónapos. Az utóbbi időkben volt, hogy hetekig nem került ki játékhír és csak a zenebona és egyéb sokaknak érdektelen topik ment csak. Alapjaiban én még mindig elsősorban játék hír/fórumnak tekintem az oldalt. Ahogy te is írtad van persze kismillió igénytelen közösséggel operáló játékhír gyártó oldal, csak ott lehet tőlem tízezer hír naponta, ha minden hozzászólás per- és kötőjelekből kirajzolt horogkereszt, akkor már a hírt se olvasom el. Én szorgalmaztam már, hogy több kerüljön ki a tagok által írt reviewk-ból, hosszabb-rövidebb bejegyzésekből, mert "minőségi" kontent az termelődik, csak nincs kitéve. + az sincs aki felvállalja, hogy mások cuccaiból szemezgessen.

hogy mindenki szarik mindenbe és eltűri a sok nyomoronc, faszfejet

Egyedül Zaxx-tól azért még nem kurvult el az oldal. Nem hiszem, hogy az a legégetőbb, hogy a maradék embert is kibasszuk, amíg csak 1 maradhat, aki a tudás és jellem alfája és omegája.


KMZ képe
KMZ

Bocs Zaxx, undorító formában közöltem a dolgokat, sorry. A tartalmát mondjuk ugyanúgy gondolom kijózanodva is.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



KMZ írta: Bocs Zaxx, undorító formában közöltem a dolgokat, sorry.

Mit sajnálkozol? Vállald fel a kommentedet. Kb az ő nyelvén beszéltél szóval így legalább lehet megértette.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!


KMZ képe
KMZ

Kurvára elegem van Zaxxból most is, csak kicsit szemöldökfelvonva olvastam el a megfogalmazásom reggel, thats all :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

2. A kontent amit itt ti olyan mélyen sajnálnátok, ha elmaradna NEM kontent. Szaros YT trailereket kibaszni az oldalra pár mondatban véleményezve NEM kontent. Tudom jól hisz ugyanezt a szart csináltam a HWn én is és van/volt annyi önkritikám, hogy belássam hogy ez nem hoz olvasókat sem egyedi értéket./quote]

Igen, de mellette többen arra voksoltak, hogy legyen valami hírezésszerűség. Így könnyebben kommentáhatók a fejlemények. Tulajdonképpen ez is arról szól, hogy a fórumtagok a fórumon kényelmesebben meg tudják beszélni, az ezzel kiemeltebb témákat. Többen leírták, hogy máshová nem járnak már tájékozódni, ezért örülnek, ha van ez is. Te pedig az elején leírtad (és azután is sokszor), hogy ez a része nem érdekel. Más igényeit is figyelembe vesszük.

[quote írta: 3. Az igazi kontent ha már erről beszélni kell az egyedi tartalmi dolgok lennének amiből már elnézést a W40K cikkeken kivül itt kb nulla van. Szóval hagyjuk már ezt a takaródzást.

A WH40K-s résszel egyetértek. Voltak más hosszabb, saját tartalmak is, és a tervek szerint lesznek is. A legnépszerűbb efféle tartalmak közül több Zaxx nevéhez fűződik, és nem feltétlen a megosztó anyagaira gondolok. Ez nem dicséret, csak ténymegállapítás.

Ha ez így van akkor bezzeg Grif mi a faszért van bannolva? Adtatok volna neki is inkább eperkét, hogy kibaszhasson néha egy-egy képregény hírt aztán már faszán meglett volna az egyensúly vele is ennyi erővel nem?

Soha nem kért szamócát.

Végül és nem utsó sorban megkérdezném. Mégis mi a célotok az oldallal? Mert bocsánat ha azt hiszitek, hogy ezzel a tartalommal bármiféle versenyképességet jelentetek bármiféle komolyabb még létező internetes gamer oldallal akkor ne áltassátok magatokat.

A célt a fentebbiekben már leírtam. Nem a versenyképességről van szó, mindenki tisztában van vele, hogy mi a realitás. Meg hát munkával megáldott/megvert felnőttek nem is feltétlen játékzsurnalisztává akarnak válni, van saját karrierjük.

A helynek egy értelme van/volt a fórum és a régi közösség megtartása és akár normális új emberek beengedése és a HWn kialakított társalgások folytatása. Amit itt nyomattok az homlokegyenest szembe megy ezzel.

Azon túl hogy valakivel személy szerint gondjaid vannak (amit megértek és elfogadok), nem tudom, hogy mire gondolsz.

Attól, hogy Zaxx jelenleg ismét szamócával rendelkezik, nem kap szabad kezet vagy védettséget. Soha nem kapott permát itt, de ha a moderátorok indokoltnak látják, megkapja. Lehet róla más vélemény, de vele és róla is emberként kell beszélni, vagy sehogy. Attól mert a másik mocskolódik, neked nem kell. Szintén nem szükséges rosszindulatúan beszólogatni a másiknak, akit nem kedvelsz.

Kéretik ezt a topikot sem Miért menjen el a picsába Zaxx?-szá változtatni. És neki sem visszaanyáznia. Nem a kulturált véleményekkel van a gond, de ha marad ez a stílus, akkor tisztogatás lesz.

Sors bona, nihil aliud.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én szorgalmaztam már, hogy több kerüljön ki a tagok által írt reviewk-ból, hosszabb-rövidebb bejegyzésekből, mert "minőségi" kontent az termelődik, csak nincs kitéve. + az sincs aki felvállalja, hogy mások cuccaiból szemezgessen.

Lehet szamócát kérni, de bárki megkeresheti a hirirókat, hogy szeretne cikket küldeni nekik kitételre. Természetesen ott a felszavazás is, mint opció.

Továbbá van rá még egy létező projektem a témára, ami még piszkozat, de bízom benne, hogy rövidesen publikálni tudom.

Sors bona, nihil aliud.



Nem érted de nagyon nem. Az, hogy Zaxx itt hivatalos kontent gyártó az csak hab a tortán de azért jól mutatja azt is, az amúgy sem magas cél szentesíti itt az eszközt. A baj az hogy szartok a rendre és hagyjátok az ilyen és hasonló elemeket elburjánzani a "sandbox" jellige mögé bújva.

Inkább vállaljátok fel, hogy ide minden kretén és értelmileg sérült kis nethuszár jöjjön bátran mert pontosan ez építi a közösséget és az értelmes társalgást. Ja nem!

A drága kontentet meg az emberek többsége nem fogja megsíratni mert szinte senki nem ezekért jár még ide.

Purgálni akarsz akkor hajrá purgáljál. Nem fog vissza magad!

Amúgy a margóra még: kurvára nem értelek téged egy ideje (Zaxxtól függetlenül is vannak fura kijelentéseid). Hwn nem ilyennek ismertelek meg.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Projektről jó lenne bővebben. :)

Nekem igazából az az egy dolog kérdéses, hogy hogyan lehetne úgy hosszabb review-kat kidobni, hogy az Nokedli WH-s cikkjeibe ne zavarjon bele. Én eddig is írtam hosszabbakat a fórumon főleg retro/indie játékokról, de arra nyilván nincs akkora érdeklődés, mint a WH-s cikksorozatra. (Googlin mondjuk jól mutatnak ezek a rétegjátékok, mert a legtöbbre gyak. nincs magyar nyelvű forrás.) Normál hírek szekcióban viszont a 2 sorosok közt elvesznek. Ki-mivel játszott a héten, vagy pl. az indie topikban elég sok ilyen születik.



Miért zavarna be a Nokedli cikkeibe?
Ha egy írás végéhez görgetni kell, az szerintem nyugodtan mehet a cikkekhez. :-)



Zoo írta: Szerintem kevesebb csesztetéssel és visszaharapással sikerülhet tolerálni egymást.

Ez addig működik, amíg mindenkinek kb. ugyanolyan fogalma van a toleranciáról.

Alpári példa spoilerben.

ShowHide spoiler #

Tágabb értelembe vett nyugati társadalmunkat nézve ugye milyen jó következménye lett, hogy toleránsan befogadtuk közösségünkbe az intoleranciát alapszinten kodifikáló szubkultúrákat.

A tolerancia, a felnőtt viselkedés követelménye vagy mindenkire vonatkozik, vagy senkire. Ez számomra egy eszkapista fórum, ahol nem kell eltűrnöm az ellenszenves, destruktív, elmebajos elemeket, mint a való életben.



Szóval ha én kicsit ércelődve vicceskedek azon hogy a véleménye mekkorát változott ( a másik általa belelátott közenincshozzátémát fel se említve) akkor még én rohadjak meg mikor iq huszár geciládának titulál? :D Mert hát miért merek én hozzászólni és hát igazából az én hibám hogy egy alpári paraszt módjára tud beszélni Mr Zaxx és ezért őt nem lehet okolni. Sőt.

Kész röhej az egész. Legközelebb valaki be mer szólni nekem, mert valami megtetszik (hány trillió példa volt már erre te jó ég...) úgy elküldöm a büdös kurva anyjába hogy csak na aztán majd okolom az illetőt, hogy hát minek cseszeget évek óta. Ugyebár. :D Vagy én is elküldhettem volna mindenkit a picsába mikor grammarnaziskodni volt kedve a kommentjeimen. Még leírni is abszurd, de az hogy ti ezzel érveltek az már egyszerűen elképesztő és csak röhögni tudok rajta. Továbbra se értem mégis miért van egyáltalán házirend amikor szartok rá teljesen nyíltan. Persze biztos az se iránymutató, hogy bárhol 15-20 új hsz van akkor tuti Zaxx vitázik valakivel és ez megy hónapok óta. Nem csak velem, éppen bárkivel. :D Biztos mindenki sülthal és csak ő látja a fényt és csak neki lehet trágár, alpári módon beszélni, mert ugye így nőtt fel és ez itt ÉRV baszki. :D

Nade mind1, csináltok amit akartok igazából és tényleg nem akarom ezt tovább görgetni ahogy a vita keletkezésének topikjában sem tettem, mert értelme nincs. Ezért nem fogok reagálni Zaxx agymenéseire se amit Ő felőlem elkönyvelhet érvek nélküli winnek, pont leszarom. Mindezt leszámítva ezeken a dolgokon érdemes elgondolkodni, mert akármennyire rühellte Griftert mindenki ő is pontosan ugyanezt csinálta ugyanilyen alpári stílusban és ugye róla is tudtuk ezer éve, hogy ilyen és nem fog rajta változtatni és vitában előtör belőle az állat. Nála nem volt oké, Zaxxnál az. ohwell


Tno képe
Tno

A baj az hogy szartok a rendre

Ez ezzel az avatárral különösen vicces:P

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Nem zavarna be, semmi köze egymáshoz. Én is írtam már egy-két játékos cikket is, meg szívesen olvasom másokét is. Bagolyéi különösen szórakoztatóak voltak pl.

Zaxx cikkjeit is szívesen olvasom. Csak azt nem amikor beleköt az élő fába is, és mindaddig folytatja amíg bárki foglalkozik vele, aztán még két hozzászólásig. Freak picit jobban felnyomta magát Zaxxon agyilag mint feltétlenül kéne, de azért nem ő az első. Meg a tizenötödik sem. Nekem is volt már ilyen esetem.

Nekem bevált, hogy nem szólok hozzá Zaxxhoz, akkor sem, ha zavar amit ír. Kár, mert gyakran tetszik a vicc amit elsüt vagy a hír amit hoz, de ugyanilyen gyakran meg balhé lenne, jobb így mindenkinek.



Arra értettem, hogy nem kellene letolni őket a főoldalról kevésbé populáris cikkek miatt.

ilyenekre gondolok, amik születtek pl. (nagyhirtelen amit találtam):
http://www.rewired.hu/comment/140510#comment-140510
http://www.rewired.hu/comment/107933#comment-107933 + képek

Jó ezek nyilván full amatőr "cikkek", de legalább bemutatnak pár érdekes játékot, amiről lehet elmélkedni, vagy esetleg többen kedvet kapnának hosszabb review-kat írni. + Így fórumból nagyon szarul listázza a google, pl. Oriental Empires-re keresve:

Ki milyen videojátékkal játszott a héten? | Page 77 | Rewired.hu
www.rewired.hu/content/ki-milyen-videojatekkal-jatszott-heten?page=76
5 napja - Oriental Empires Indie körökre osztott 4x stratégia...

Majd ugye ahogy a linkből látszik bedob az oldal tetejére, tehát ha még valaki véletlen rá is tévedne, akkor is instant ki x-eli az oldalt.



Amit én látok:
- Zaxx nem vette Joda viccét, túl sokat gondolt bele a rejszolás szóba, megsértődött, és dobta vissza a geciládát.
- Freak erre felháborodott, hogy Zaxx mit enged meg magának, és megnyomta a jelentés gombot.
- Én épp az óvodai szülői értekezletre slattyogva mobilról annyit tudtam tenni, hogy hozzátolok egy kommentet, miszerint mindenki csihadjon, gondolva, hogy este majd moderálom a necces cuccost valahogy.
- Mire a család lerendezése után a gép elé kerültem, már itt tovább ment a téma, úgyhogy már kár lett volna bármit is csinálni.
- Itt önszervező módon adott volt egy lehetőség, hogy értelmesen megbeszéljék az érintettek a dolgot, de erre nyilván nem került sor, mert mindenki fontosabbnak látta a sérelmeket sorolni meg a múltat hánytorgatni, ahelyett, hogy megpróbálja csak egy percig is a másik helyébe képzelni magát.
- Konklúzió: mindenki f@sz, akinél csillag meg szamóca van.

Ha engem kérdeztek, ez csak egy átlagos nap a Rewireden...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Ok, rendben, igazad van, chill(er), nincs itt semmi látnivaló.
Megyek vissza szar vicceket posztolni :-)



Strato írta: - Konklúzió: mindenki f@sz, akinél csillag meg szamóca van.

Nem ez a konklúzió és nem is ez van leírva. Egyszerű megint lerendezni a témát azzal, hogy itt bizony embereknek sérelmei vannak és emiatt van az egész és hát jaj nem lehet ezzel mit kezdeni.

Lehet mindennel kezdeni valamit csak szartok bele. Zaxx jelenleg a csúcspéldája ennek de nem ő volt az egyetlen itt sem ahogy a HWn sem egy troll volt akit kezelni kellett, hogy nyugalmas, értlemes akár ellentétes véleményeket szembeállító beszélgetéseket folytasson az ember.

Csak ne áltassátok már magatok azzal a dumával, hogy jaj ez egy kirivó incidens ami csak most csak véletlenül pár ember között alakult ki.

Mastodon tökéletesen megfogalmazta az én gondolataimat is miszerint:

A tolerancia, a felnőtt viselkedés követelménye vagy mindenkire vonatkozik, vagy senkire. Ez számomra egy eszkapista fórum, ahol nem kell eltűrnöm az ellenszenves, destruktív, elmebajos elemeket, mint a való életben.

Mivel szartok a rendtartásra az oly nagy sandboxos tolerancia és YT hirezési hitvallásotokban ezért itt már rég nem lehet eszkapista dologról beszélni.

Pont ezaz, hogy épp elég fasszal és faszsággal kell élőben is az embernek ebben a nyüves országban naponta szembesülnie de ha az ember pár normális emberrel szeretne két-három kommentben eszmét cserélni akkor ne kelljen lépten nyomon kerülgetnie az ilyen kis szarjankó névtelen aggitátorokat.

Én konkrétan pár ember miatt járok még egyáltalán ide vissza akikkel jól esik néha játékokról meg filmekről sorozatokról véleményt cserélni. Viszont nincs kedvem ugyanazt a szintű köpködős ignoráns, magamutogatós megmondós szarjankó stílust olvasni itt amivel az ember kb minden magyar fórumon találkozik.

Tudjátok mit. Le van szarva az egész. Töröljétek a picsába az accomat légyszi (és nem úgy mint Zaxxnál) hanem rendesen és legalább nem lesz meg többé a késztetés, hogy olvassam ezt a pöcegödrőt amit itt neveltek ki és posztoljak ide bármit is. Danny Glovert idézzem túl öreg vagyok én már ehhez a szarohoz. Van elég más forrás hírekre meg még vicces módon közösségre is de ha itt ez a jövő akkor én köszönöm szépen nem kérek belőle.

Úgy mellesleg szerintetek rengeteg régi motoros miért nem jött többé ide vissza? Vagy akár Birdy miért tünt el teljesen? Mert nincs igény az irányítatlan fertő és mocsoknak egy bizonyos kor felett.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Én ezekre mind nyomtam felszavazást, mert szerintem kint lenne a helyük a cikkek között. Ha réteg cuccról van szó, akkor pláne, hiszen pont ezek a témák jutnak el kevés emberhez a fősodorban nyomatott cuccok mellett, plusz magyar nyelven értelmes gondolatok vannak melléjük írva, nem csak annyi, hogy "itt az XY3 új előzetese". Továbbgörgetni/nem kattintani meg manapság mindenkinek alaptulajdonság, ha valami nem érdekli.
A WH40k-cikkeket szerintem nem kell félteni. Megvan a saját olvasótábora, van hozzá tartalomjegyzék cikk is, szóval nem fog elsikkadni néhány rétegjáték review-tól.

Ahogy Zoo is mondja, lehet ám e-mailben és privát üziben is cikket küldeni a szamócásoknak, volt már rá nem egyszer példa, de a szamócát sem kell túlmisztifikálni.
Rendszeresen van olyan RW profilba* illő témád, amiről írnál? Tudsz fogalmazni, és nem hullik ki Dulakh haja, ha GN szemmel átnézi az irományodat? Ha mindkettőre igen a válasz, akkor kérd a szamócát, megmutatjuk, milyen technikai sajátosságai vannak errefelé a cikkírásnak, aztán ha szembejön a következő téma, már nem kérdés, hogy mit tegyél.
Őszintén szólva én jobban örülnék, ha te magad tennéd ki a cikkek közé a beszámolóidat, mintha a felszavazások alapján én érezném kötelességnek a velük való munkát. :)
A gyümölcsplecsni nem jár kötelezettségekkel, de ha úgy érzed, bármikor visszaadhatod.

* Film, sorozat, videojáték és ezek holdudvara.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Strato: 40K: Persze hogy nem kell félteni, tök más műfaj, elférnek egymás mellett.
Freak: Ne már! Ne menj el!



Nem a szaros Zaxx féle picsogás vagy könyörgések miatt írtam ezt be. Tényleg régóta gondolkoztam ezen amúgy is, hogy koromhoz képest túl sokat lógok ilyen helyen és érezhetően egyre kevesebb az értelme.

Van életem (szerencsére) fórumon kívül is bőven ide szimplán megszokásból járok. De nem létszükséglet és nem is lesz érvágás.

Szóval még1x kérem. Töröljétek a faszba az accomat (profilban nincs ilyen opcióm).

Köszi. thxbye

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Freak írta:

ShowHide spoiler #

Spoilerbe raktam, mert wot, de maximálisan egyetértek Freak fenti hozzászólásával. Nem igaz, hogy a moderátorok ezt nem látják. És tényleg geci unalmas. Dettó már be sem nézek olyan topikokba, amikhez a két kretén hozzázól.

Hamarosan én is elhúzok innen a 'csába.

Non serviam



Lehet mindennel kezdeni valamit csak szartok bele. Zaxx jelenleg a csúcspéldája ennek de nem ő volt az egyetlen itt sem ahogy a HWn sem egy troll volt akit kezelni kellett, hogy nyugalmas, értlemes akár ellentétes véleményeket szembeállító beszélgetéseket folytasson az ember.

Várjál már... neked az hol értelmes vélemények közepette folytatott beszélgetés, hogy beraksz két képet, egy gifet, aztán aláírsz valami gúnyos angol szöveget? Haver, én, a "troll" alapból beszélgetni szoktam, meg véleményeket közölni, a te kommentjeid jelentős része viszont nem több ilyen vagy olyan köpködésnél. Azt kellene megértened végre, hogy itt alapvetően egyetlen dologról van szó: az, hogy én leírom a véleményemet valamiről, az meg titeket (általában téged és Jodát) annyira fel tud cseszerinteni, hogy aztán hónapokig utánam jöttök meg gyűlölködtök.

Oké, én meg primadonna vagyok biztosan (bár nem tudom, hogy amikor a fórum fele ócsárol, és téged ezek 10%-a felhúz, az hol primadonnaság), a káromkodást sem vetem meg, de legalább nem dehumanizállak mindenféle "troll" és hasonló jelzőkkel, hanem csak annak rendje és módja szerint elmondom, hogy mit gondolok, kocsisoknak kocsis nyelven. (Egyébként szerintem az elmúlt minimum egy hónapban a kutyájára nem szóltam egy rossz szót senkinek sem.)

Szóval szerintem ne elmenni akarj, hanem inkább próbáld meg nem magadra venni a másik ember véleményét egy kibaszott videojátékról.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Fura, hogy Moken eddig nem merült fel itt. No majd most.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Én tökre megértelek. Engem is fáraszt, ha értelmes tartalmi kommunikáció és vita helyett ketten-hárman összekülönböznek valami félreértett poénon, és hirtelen mindenki kiborítja a bilit, amit addig gondosan őrizgetett, töltögetett.
Szerintem simán annyiról van szó, hogy vannak egymással nem vagy nem minden témában kompatibilis emberek. Ehhez add hozzá, hogy egyeseknek van már közös múltja, akadtak már össze a HW-en is, és ezeket az eseteket a mai napig nem tudták lerakni vagy feldolgozni, ezért ha ismét hasonló szituba kerülnek, akkor jól kiszórják a régi strigulákat is újra a porondra. Mintha attól bármi jobb lenne, pedig valójában csak rosszabb lesz: a feszültség csak fokozódik, az észérvek értéke csökken a felhánytorgatott múltbeli esetek mellett, a szakadék tovább tágul. Kiváló példa ez a mostani: már egy félreértett poénból is sikerült mindkét félnek nagyon rövid távon odáig eljutni, hogy a másik kurva anyját. Nem azért, mert a poén annyira durva volt, hanem azért, mert már korábban is voltak nézeteltérések. Persze Joda mondhatná, hogy csak élcelődött, Zaxx meg mondhatná, hogy ő csak visszaszólt, de ha már ennyire ki vagytok hegyezve egymásra, akkor mindegy is, mi a kiváltó ok és mi a válasz rá.

Én mit látok: balhé van már megint, de min? Egy félreértett csipkelődésen. Az egyik fél azt mondja, hogy a másik személye mérgező, és dobjam ki, a másik meg azt, hogy ő csak védekezett. Mi tűnik kézenfekvő megoldásnak a fórum nyugalmát szem előtt tartva? Kidobom mindkettőt. Hova vezet ez? Előbb utóbb minden aktív tag kikerül/elmegy, aztán meg a lurkerek is távoznak, mert már nincs friss matéria, amit olvashatnak.
Kidobhatnám csak az egyik felet, de úgy érzem, erre nem szolgált még rá senki úgy isten igazából. (Griftert, aki rászolgált, szerintem kár idekeverni, teljesen más eset volt, mint Zaxx.) Nem érzem úgy, hogy az én dolgom lenne igazságot tenni vagy választani köztetek. Tény, hogy Zaxxra többen fújnak, mint rád, de szerintem 3-4 embernél többen nem fogalmaztak meg még olyat, hogy dobjuk már ki. Nem érzem azt, hogy nekem (vagy bármelyik moderátornak) kellene egy ember kihajításával eldöntenem, hogy milyen irányt vegyen az amúgy teljesen elkocsmásodott Rewired fórum. Az alpári kommenteket szívesen gyomlálom, a hozzászólásokat szívesen átrendezem (ha indokolt), az elszúrt linkeket szívesen javítom, a reklámbotokat és trollokat szívesen kezelem, de úgy gondolom, hogyha nem tudjátok egymás személyét elviselni, az ügyben nem nekem kell döntést hoznom.
Ha a fórumot használnátok egymást folyamatos szétanyázására, és ez több topikot érintve, mindenkit zavarva mérgezné a fórumot, akkor nyilván más lenne a helyzet, de amikor azt látom, hogy a viszonylagos nyugiban egy félreértett kekeckedésen megy félre valami, akkor nem érzem reálisnak valakinek a bannolását. Elhiszem, hogy nem ez az első csepp nálad a pohárban, de melletted még van másik (2)50 felhasználó, akinek van véleménye, és vannak érdekei. Lehet, hogy nekik is jobb lenne Zaxx nélkül, de lehet, hogy nem. Szerintem ezt, egy ilyen alulról szerveződő, identitászavaros oldal esetében nem az én feladatom eldönteni. A Rewireden nincs egyértelmű cél vagy jövőkép, aminek alá lehetne rendelni az ilyen döntéseket. Így létezünk már 4(?) éve, csak néha egy-egy kisebb csoport megpróbálta más irányba elvinni. Sikertelenül...

Ezzel együtt megértem a helyzetedet. Én is sokszor voltam úgy, hogy itt hagyom ezt az egészet, mert nem tetszett, amit látok, de aztán másnap úgy voltam vele, hogy csesszék meg, ha én nem teszek érte, hogy nekem jobb legyen itt, más nem fog. A Halálos fegyver idézet nekem is sokszor eszembe jut, ahogy egyre idősebb és fáradtabb vagyok, és lehet, hogy végül emiatt fogom itt hagyni a társaságot. Nekem is mindennapi igényem, hogy ne kelljen legalább itt ilyen szarságokkal foglalkozni, de mégis időről időre akad néhány flótás, akik ezt felborítják. ;P
Én úgy érzem, hogy ez a fórum sosem lesz olyan, hogy minden kommentet fenntartások nélkül lehet majd kezelni. Egyik fórum sem lesz soha olyan. Akkor sem, ha kidobjuk a felhasználók problémásabbnak tűnő felét. Én is átgörgetek és figyelmen kívül hagyok hozzászólásokat, pedig szerintem egy elég toleráns valaki vagyok. Nem vagyunk egyformák, és emiatt sosem fogjuk az általad lefestett ideális képet elérni, azaz hogy szűrés nélkül minden hozzászólást mosolyogva befogadhasson mindenki.
A jellemzően kis létszámú baráti társaságok sem mennek el naponta kocsmázni. Lehet, hogyha elmennének, ott is megtörne valami. Ez a fórum gyakorlatilag olyan, mintha minden nap elmennél kocsmázni 20-50 emberrel. Persze, hogy lesz olyan közöttük, még ha az elején nagy is volt az egyetértés, aki egy idő után el kezd idegesíteni, meg olyan is, akivel nem értesz egyet, és olyan is, aki nem veszi a poénjaidat. Rosszabb esetben ez mind egy személyben.
Én azt mondom, próbáljunk meg együtt élni, tolerálni és szükséges esetben ignorálni másokat, és nem más emberektől várni, hogy megoldják a személyes problémáinkat.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



2. A kontent amit itt ti olyan mélyen sajnálnátok, ha elmaradna NEM kontent. Szaros YT trailereket kibaszni az oldalra pár mondatban véleményezve NEM kontent. Tudom jól hisz ugyanezt a szart csináltam a HWn én is és van/volt annyi önkritikám, hogy belássam hogy ez nem hoz olvasókat sem egyedi értéket. Pláne a mai internet világában 5 millió helyről repülnek a pofádba ezek a dolgok és nincs hozzáadott érték abban ha a helyi troll ezeket kibassza hirnek.

Szerintem mindenki teljesen tisztában van azzal, hogy YT-videókat néhány mondatos szövegek mellett kirakosgatni nem kontent, nem is ezért kerülnek ki ezek az oldalra, hanem azért, hogy ha valaki beszélgetni szeretne specifikusan arról az egy dologról, akkor ezt mások offolós segélykiáltása nélkül megtehesse.

Néha a hír is eleve azért van ott, mert valami számomra érdekesebb témáról van szó, ők pl. ezért kerültek ki:
http://www.rewired.hu/content/sonic-mania-egy-het-alatt-elbukott-denuvo
http://www.rewired.hu/content/torrenten-darkwood-koszonhetoen-fejlesztoknek

Mi a helyzet a hosszabb írásokkal? Én negyed óra alatt kipréselek magamból egy kőkemény wall of textet, de cikket írni annál jelentősen nagyobb meló. Elkezded, nem tetszik, átírod, mert nem akarsz pongyolán fogalmazni, kifutsz az időből, ezért változtatni kell rajta, képeket kell csinálni vagy keresni stb. A Doom modos cikk? Kb. egy hónap volt mindennel együtt (nyilván nem tiszta időben, hanem minden más mellett). Egy-egy teszt is olyan három nap úgy, ha ráérsz, ha viszont valami olyat fundálsz ki, amihez sok dolognak utána kell nézni, akkor ez még jobban kitolódik. Szabadidő kell hozzá, kedv meg ki tudja még mi minden (néha egy kis kreativitás is, azon a hosszabb cuccon, amit nem olyan régen elkezdtem vésni most pl. úgy el vagyok akadva, mint a huzat).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Kidobom mindkettőt. Hova vezet ez? Előbb utóbb minden aktív tag kikerül/elmegy, aztán meg a lurkerek is távoznak, mert már nincs friss matéria, amit olvashatnak.

Hova? Sehova, de pontosan annyi tagot vesztene az oldal mint anélkül. Illetve ha jobban visszatekintünk már valószínű többet is, de whocares, ugye.

Tény, hogy Zaxxra többen fújnak, mint rád, de szerintem 3-4 embernél többen nem fogalmaztak meg még olyat, hogy dobjuk már ki.

Ez meg mondjuk pont a naponta aktív tagok saccra harmada? Ohwell.

Ha a fórumot használnátok egymást folyamatos szétanyázására, és ez több topikot érintve, mindenkit zavarva mérgezné a fórumot, akkor nyilván más lenne a helyzet

Jelenleg ez megy már elég régóta, csak szólok. A helyzet mégsem változott egy fikarcnyit sem.

Felőlem engem is ki lehet innen dobni, már régóta nem érdekel annyira a forum mint régen köszönhető ez főként Zaxxnak és Mokennek (milyen érdekes, hogy két olyan tag aki itt tökre meg van tűrve, de annó HW-ról el lettek távolítva :D), mondjuk igazsághoz hozzátartozik, hogy a pár hónapos pihenőm óta Mokennel az égvilágon semmi problémám nem volt és látszólag Ő is igyekszik értelmesen kommentelni szóval őt jelen helyzetben nem is keverném ide egyáltalán. Egyszerűen a probléma az, hogy van egy/két ember (iderakva akár az én nevem is jelen esetben) akivel nem kezdtek semmit, mert mindenkinek más dolga van, családos, fáradt, nem érdekli, nem ér rá, macerás, konfliktust okozna, nem mindenkinek az érdeke és még lehetne sorolni a számtalan kifogást amivel előálltatok. Amivel alapvetően semmi gond nincs csak akkor minek van a házirend? Minek van moderáció? Senki nem akarja csinálni, ha valaki anyázik meg alpári módon beszél se érdekel senkit. Ahogy Freak mondta akkor legyen kimondva hogy jöhet bárki, mehet bármi ami a csövön kifér. Mert jelenleg ez van. Most is volt következménye bárminek? Én verjem tükörbe az arcom meg legyek geciláda aztán annyi. A helyzet meg is lett oldva és Zaxx továbbra is beszélhet egy paraszt módjára bárkivel akkor amikor neki jól esik. glhf

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!