Kollegámnak holnap születik a lánya, így tejfakasztóra gondoltam odaadni neki ezt a könyvet, na meg egyébként is, úgyhogy rögtön kettőt rendeltem, mivel kiolvasott könyvet nem adunk ajándékba - legalábbis van egy ilyen berögzültségem. Na szóval, én mocsok jókat szórakozok rajta, a Sixxtől megszokott őszinte nyelvezet miatt néha alig bírom a röhögést visszafojtani a buszon. Szóval ajánlom gyerekes és nem gyerekes embereknek is.
Gibson mindenek felett!
Ha a Neuromancer nem volt még meg, akkor gondolom ez az első Gibson?
Annyit mondanék előre (nagyon szubjektíve!), hogy nem a sztorik jók a könyveiben. Azok olyan B-film kategóriásak (bárha szórakoztató B-film). Ami viszont nagyon, az a hangulat, az ötletek, a kis részletek, a furcsa szubkultúrák. Ebben meg a Neuromancer még nem olyan kiforrott. Már az is jó, de a második, pláne a harmadik könyv nekem még jobb. A Híd trilógia meg pláne.
...és az egyik kedvenc könyvem. Imádom, de a későbbi könyvei még jobbak, és nekem személy szerint azok fényében még kiforratlan. Ezzel együtt bármikor elolvasom szívesen újra (kábé ötször eddig). Molly, a Finn, de Hideo is akkora karakterek hogy lelógnak a képzeletbeli filmvászonról. Az ötletek! Ettől a könyvtől létezik gyakorlatilag cyberpunk! Ahogyan hangulatot csinál... Molly meséje a vak patkányirtó öregről... Brrr...
Szóval nagyon jó, de a többi még jobb. Az első trilógia második fele nekem olyan, mint a művek, amik után a Count Zero egyik főszereplőnője kutat: szemét felhasználásával készült gyönyörű művészet. A híd trilógia pedig talán még jobban tetszik, különösen az Idoru és az All tomorrow's parties. Nagyszerű karakterek, B-filmes de mégis rettentő izgalmas történet, és olyan hangulat amit más nem tud csak Gibson. És a valódi főszereplők, a valódi történet, ami szerényen megbújik a fentiek álcája mögött: a technológia és a társadalom fejlődése, és az egymásra hatásuk.
Érdekes kérdés hogy Gibson látott meg annyi mindent előre a scifijeiben ami megvalósult aztán, vagy tőle merítettek ötleteket? Őt is sokat kérdezik róla, szerinte egyik sem, szerintem mindkettő :-)
Értékelhetetlen hulladék. Az alapvetés megtetszett, meg láttam, hogy elég limonádé, ezért ügyfélhez ingázások alatt nekiálltam, repülés közben általában úgysem tudok komolyabban koncentrálni. Az első pár fejezet még egészen tetszett, de aztán olyan szinten hullámzó lesz a színvonal hogy az valami kegyetlen. Tele van erőltetett művészkedéssel, a karakterek teljesen két dimenziósak, vagy csak simán egyáltalán nem hihetőek. A sztori maga jópofa lenne, de minden más katasztrofális, a végkifejlet pedig kitalálható. Ha lett volna velem bármi más olvasnivaló a legutóbbi úton, tuti hogy nem fejezem be...
Valaki kérdezte itt a Rozsdamentes acélpatkány könyveket, érintőlegesen ahoz is: Most jutott eszembe az írótól A technicolor időgép c. könyve.
Csőd szélén a filmstúdió, csak a beharangozott vikinges filmjük kasszasikere menthetné meg őket, de a bemutató három hét múlva van, és még egy kockát sem forgattak, ráadásul nincs pénz sem díszletre, sem jelmezre, sem statiszttákra.
Ekkor bekopog az igazgatóhoz egy őrült, aki azt állítja, hogy időgépe van. Az igazgató végső kétségbeeséséban azt mondja, ha az el tudja vinni a stábot a viking korba meg vissza, volna egy üzleti ajánlata...
A rengeteg fantasy után most újra sci-fi hónapot tartok... Sajnos mind angol, de azért ajánlok párat, hátha valakit így is érdekel.
Még a fantasy témához: Kings of the Wyld, Nicolas Eames könyve. Nem várt módon fogott meg ez a regény. Egy meglehetősen klisés fantasy világban játszódik, ahol kalandozócsapatok irtják a szörnyeket, és a jobb csapatok kb. a mai rockbandákhoz hasonlóan népszerűek, ismertek. A könyv maga egy nyugdíjas csapatról szól, ahol az egyik kiöregedett kalandozó lánya egy ostromlott várban reked, és az aggódó apa összetoborozza a csapatot még egyszer, utoljára. Ami elviszi a hátán az egész könyvet, azok a karakterek, de tényleg, nem is emlékszem mostanában ilyen jellegű fantasy könyvre. Kiváló írásmód, kiváló dialógusok, és a történet is teljesen jó. Csak ajánlani tudom.
Tovább a Sci-fi vonalra, annyi előzetessel, hogy imádom a military sci-fit, ha valakinek nem kenyere ez a genre, akkor skip:
Jason Anspach és Nick Cole - Galaxy's Edge sorozat. Semmit nem hallottam róla, véletlen bukkantam rá, amikor az Amazon ajánlotta az eddigi három részből az elsőt. 4 csillagos volt Goodreadsen, gondoltam azt a pár dollárt megéri. Na, végül megvettem a maradék kettőt, és előrendeltem a szeptemberben megjelenő 4. részt is... Nehéz spoilermentesen összefoglalni, ugyanis a 3 könyv 3 teljesen más stílusban íródott. Az első (egyben leggyengébben megírt) kötet egy tipikus katonás akciófilmes cucc - elit katonák az idegen bolygón, rajtuk ütnek, szarvihar, last stand, és a többi. A főszereplőn kívül nemigen kedveltem meg a résztvevőket, elég laposak, az írásmód is kapkodó, ennek ellenére maga a történet és az akciójelenetek annyira jól vannak összerakva, hogy kb. egy szuszra olvastam végig.
Érdekelt a tovább, ezért csak befizettem a második részre... És ledöbbentem. Teljesen más történet, az első kötet után több tucat évvel, két hírhedt fejvadászról és egy üldözött lányról szól, de van benne kis misztikum is. Azt hiszem, a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy valahogy pontosan így képzeltem el egy Boba Fettről szóló könyvet/filmet. Az írásmód is sokkal jobb, a történet pedig két szálon fut, és tartogat meglepetéseket. Kiváló akciókönyv.
Mondanám, hogy elegendő lenne a 2. könyvvel kezdeni, és kihagyni az ehhez képest tényleg gyenge elsőt, de az a helyzet, hogy a harmadik felteszi a koronát a sorozatra. És kell hozzá az első kötet, mivel azzal egy időben játszódik, a történet maga is annak egyik eseményét követi. Ez egy kémes/spec ops történet, ami önmagában is már teljesen vállalható - de ahogy olvasod, sorra gyúlnak a fények a fejedben, és döbbensz rá, hogy az első vagy második kötet bizonyos eseményei/szereplői hogyan kapcsolódnak. A végén pedig eltátottam a számat.
Összességében nagyon ajánlom annak, aki szereti a lövöldőzős scifit. Kellemes meglepetés volt.
Jelenleg pedig Joel Sepherd Spiral Wars sorozatának első kötetét, a Renegade címűt olvasom. Így (kindle szerint) 28%-nál tartva azt gondolom, remek könyv lesz. Nagyon feszes, jól megírt könyv, félig akció (űrhajós főként, nem man-to-man), félig politikai, cselszövésekkel, idegen fajokkal, meneküléssel. Eddig tetszik, ha befejezem a sorozatot, akkor írok arról is.
Visszakanyarodtam ismét Rejtő Jenőhöz. A három testőr Afrikában a kezdő fogás, és nem kizárt, hogy ez a kör is nagyobb lesz egy-két regénynél.
Nem is tudtam, hogy már közkincs az összes műve. Fent is vannak a MEK-en.
- Adj egy pohár vöröset, Kvörens, de ne tisztán, hígítsd valamivel.
Kvörens hátraszólt:
- Két deci vörösbort, három deci rummal hígítva.
/Láthatatlan légió/
Nagy rajongók voltunk. Volt este, hogy három ilyet is megittunk. Máig nem tudom hogyan éltem túl az egyetemi éveket :D
Amúgy jah, már jó ideje szerzői jogoktól mentesek a Rejtő regények, kb. azóta jelennek meg ezek a vaskos, általában háromkötetes gyűjtemények.
A három testőr Afrikában volt az első Rejtőm, az marad meg a szívemben legkedvesebbnek, de a legjobbnak a Néma revolverek városát tekintem.
"Szép Hopkins foglalkozására nézve alkoholista volt. Az alkoholhoz cserekereskedelem útján jutott. Ahol ittak, ott ő megjelent, és az alkoholért cserébe nem ütött. Súlyos érv volt ez, mert Hopkins egy húsdaráló fémvázával dolgozott." -Járőr a szaharában
Az eszköz annyira a szívéhez nőtt, hogy később, amikor szpáhinak álcázzák magukat, majdnem lebuknak, mivel Szép Hopkins még akkor is az övére akasztva hordta az ütleget, ami nem igazán látszott szabványos felszerelési tárgynak...
nem, amúgy a hyperion bukását olvasom. Felénél tartok és annak ellenére, hogy nehezen indult be most már elérte azt a szintet, amit az első is képvisel. Epik.
....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....
Ernest Cline - Armada
A nagy ready Player One hype vett rá, hogy ezt is elolvassam. Szerintem ez nem volt annyira jó. Szórakoztató volt, de annyira nem. Nyilván én mindkét könyvet élveztem, mert a 80-as években nőttem fel, de nem hiszem, hogy a következő könyve is akkora siker lesz ha a 80-as retróra és a kockulásra alapozza. Gyakorlatilag egy összeesküvés elméletre van felépítve, hogy elmúlt évtizedek rengeteg filmje és videojátéka az alienek elleni harcra készítette fel az emberiséget. Így nyilván feldobja az összes valamire való ilyen művet. Anno az Utolsó csillagharcost annyiszor láttam kölyökként, hogy nehéz lesz bármi más fimmel überelni, amiben közre játszott, hogy első VHS lejátszónkhoz hónapokig csak 4db film volt. :P
Amúgy adnék az írónak egy darab angol verziót a Nagy Csillag Regattából, ha létezne. Az naivabb, kevésbé tehetséges írótól, de valahogy sokkal drámaibbra sikerült.
Neal Stephenson - SnowCrash
Ezt azért kezdtem olvasni, mert valaki szerint erről koppintották a Ready Player One-t. Hát kb. annyi köze van hozzá, mint kb. BÁRMILYEN sci-finek, amiben van VR. Ami nem jött be belőle, azok a kb. szuper hős szinten lévő szereplők voltak. Volt egy kicsit avitos íze a könyvnek, 1992-ben írták és mint ha nem mert volna annyira elrugaszkodni a szerző az akkori jelentől, mint egy Gibson vagy egy P.K.D. Picit olyan volt, mint ha pl. '95-ben játszódna, de pár év alatt két évtizednyi társadalmi, gazdasági változás lejátszódott volna. Azért voltak benne modern, előrelátó ötletek, ami meg azért vicces, mert az író az egyik Amazon alapító, de az ötletei egy részét megvalósító cégek meg konkurensek. A könyv jó része nem virtuális világban játszódik, hanem egy olyan USA-ban amit cégek uralnak, de nem a szokásos módon, hanem konkrétan területekre szabdalva és ezen legális cégek egyikeként a Cosa Nostra is szerepel, innentől el lehet képzelni. Ami miatt nagyon bejött a könyv, az az alap téma ...
ShowHide spoiler #
Miszerint a nyelv egy programozási séma, és így vírusokat lehet létrehozni vele.
Sokkal érdekesebb volt minden hibájával együtt, mint az Armada. Szóval valószínűleg megnézzük az író későbbi műveit is.
Jeff VanderMeer - Expedíció, Konroll, Fantomfény
A trilógia jó, sőt nagyon jó, megérdemli a figyelmet, a díjakat. Viszont fenntartom azon véleményemet, hogy egyenként elég vékonykák, szóval inkább nevezném három részes könyvnek, mint trilógiának. Mondjuk az olvasottak alapján a készülő filmben a teaser alapján elég sok mindenben eltértek, de azért még reménykedem. Szerencsére Lem késői műveihez, vagy a Szrugackij tesók kevésbé optimista írásaihoz hasonlóan az egyik lényeges pontja az emberi megértés határa, annak feszegetése, azon túl eső dolgok, így nem akar mindent megmagyarázni, szájba rágni. Fentiek ellenére a végén még is volt hiány érzetem ...
ShowHide spoiler #
Nem a felfoghatatlan vagy körül nem írható dolgok hiánya miatt, egyszerűen túl sok szál van megemlítve, belengetve, amikkel később nem foglalkozik az író, mint ha tartogatná egy negyedik kötetre, ami viszont nem lesz.
Hangulatilag nekem valahol a Sztugackij univerzum Zónájának és szintén tőlük Pandora bolygójának keveréke. Nagyon élveztem az egészet, még ha néha csikorogtak a rorzsdás fogaskerekek az agyamban.
Jeff VanderMeer - Borne
Jó kis poszt apokaliptikus könyvecske, egy érdekes környezetben, ami talán picit hajazni látszik a jó öreg Nausicaä világára, csak több szörnnyel. Meg ugye az ilyen környezetben ember embernek farkasa, szóval paranoia is eléggé ott van minden sorban.
ShowHide spoiler #
Azért ahogy kezd kibontakozni a világ, felmerül a kérdés ki ember, ki félig ember,
ki mesterséges, van e értelme feszegetni ilyen szinteken? Vajon befellegzik az emberi fajnak,
mások lépnek a helyükre vagy képesek lesznek békében élni egymással?
Persze az egész súlyosbítva van a címszereplővel, amiről kezdetben azt se tudni micsoda, de ő is nagyon szeretné tudni. Vagy nem.
gondoltam hátha valaki még nem: “Other People” by Neil Gaiman
ShowHide spoiler #
“Time is fluid here,” said the demon. He knew it was a demon the moment he saw it. He knew it, just as he knew the place was Hell. There was nothing else that either of them could have been.
The room was long, and the demon waited by a smoking brazier at the far end. A multitude of objects hung on the rock-gray walls, of the kind that it would not have been wise or reassuring to inspect too closely. The ceiling was low, the floor oddly insubstantial.
“Come close,” said the demon, and he did. The demon was rake-thin, and naked. It was deeply scarred, and it appeared to have been flayed at some time in the distant past. It had no ears, no sex. Its lips were thin and ascetic, and its eyes were a demon’s eyes: they had seen too much and gone too far, and under their gaze he felt less important than a fly.
“What happens now?” he asked.
“Now,” said the demon, in a voice that carried with it no sorrow, no relish, only a dreadful flat resignation, “you will be tortured.”
“For how long?”
But the demon shook its head and made no reply. It walked slowly along the wall, eyeing first one of the devices that hung there, then another. At the far end of the wall, by the closed door, was a cat o’ nine tails made of frayed wire. The demon took it down with one three-fingered hand and walked back, carrying it reverently. It placed the wire tines onto the brazier, and stared at them as they began to heat up.
“That’s inhuman.”
“Yes.”
The tips of the cat’s tails were glowing a dead orange.
As the demon raised his arm to deliver the first blow, it said, “In time you will remember even this moment with fondness.”
“You are a liar.”
“No,” said the demon. “The next part,” it explained, in the moment before it brought down the cat, “is worse.” Then the tines of the cat landed on the man’s back with a crack and a hiss, tearing through the expensive clothes, burning and rending and shredding as they struck and, not for the last time in the place, he screamed.
There were 211 implements on the walls of that room, and in time he was to experience each of them. When, finally, the Lazarene’s Daughter, which he had grown to know intimately, had been cleaned and replaced on the wall in the 211th position, then, through wrecked lips, he gasped, “Now what?”
“Now,” said the demon, “the true pain begins.”
It did.
Everything he had ever done that had been better left undone. Every lie had told – told to himself, or told to others. Every little hurt, and all the great hurts. Each one was pulled out of him, detail by detail, inch by inch. The demon stripped away the cover of forgetfulness, stripped everything down to truth, and it hurt more than anything.
“Tell me what you thought as she walked out of the door,” said the demon.
“I thought my heart was broken.”
“No,” said the demon, without hate, “you didn’t.” It stared at him with expressionless eyes, and he was forced to look away.
“I thought, now she’ll never know I’ve been sleeping with her sister.”
The demon took apart his life, moment by moment, instant to awful instant. It lasted a hundred years, perhaps, or a thousand – they had all the time there ever was, in that grey room – and toward the end he realised that the demon had been right. The physical torture had been kinder.
And it ended.
And once it had ended, it began again. There was a self-knowledge there he had not had the first time, which somehow made everything worse.
Now, as he spoke, he hated himself. There were no lies, no evasions, no room for anything except the pain and the anger.
He spoke. He no longer wept. And when he finished, a thousand years later, he prayed that now the demon would go to the wall, and bring down the skinning knife, or the choke-pear, or the screws.
“Again,” said the demon.
He began to scream. He screamed for a long time.
“Again,” said the demon, when he was done, as if nothing had been said.
It was like peeling an onion. This time through his life he learned about consequences. He learnt the results of things he had done; things he had been blind to as he did them; the ways he had hurt the world; the damage he had done to people he had never known, or met, or encountered. It was the hardest lesson yet.
“Again,” said the demon, a thousand years later.
He crouched on the floor, beside the brazier, rocking gently, his eyes closed, and he told the story of his life, re-experiencing it as he told it, from birth to death, changing nothing, leaving nothing out, facing everything. He opened his heart.
When he was done, he sat there, eyes closed, waiting for the voice to say, “Again.”, but nothing was said. He opened his eyes.
Slowly he stood up. He was alone.
At the far end of the room, there was a door, and as he watched, it opened.
A man stepped through the door. There was terror in the man’s face, and arrogance, and pride. The man, who wore expensive clothes, took several hesitant steps into the room, and then stopped.
Minden idők legjobb fantasy világleírása!
A Brunniai Macskavér receptje, a világ teremtése, a troll humor, a Káoszháborúk leírása, Yaztromo nagy varázsló, akinek (de főleg az erszényének) a nemezise a cukormázas sütemény, az ork horda felépítése, és italuk, a Groomsh hatása az emberi szervezetre, a gyíkember hadak leírása (beszivárgó intrikus/diplomata/kémeik titulusa: Nyelvükről Mézként Mérget Csepegtetők, mindíg eszembe jut ha politikust hallok :-D ), Feketehomok Kikötő és Kahre térképe...
Imádom!
A New Yorker napokban publikált, Cat Person című novellája elég aktuális kérdéseket feszeget. Kíváncsi lennék az itteni brigád véleményeire, szóval ha valakinek vannak gondolatai, ne habozzon megosztani őket.
Mint írás nem rossz, csak rossz nézni, illetve olvasni ezt a bénázást...
-két olyan emberről van szó akik jó dolgukban nem tudják mit kezdjenek, full time ezzel vannak elfoglalva, semmi melóhoz meg egyéb gondhoz, de még a családhoz barátokhoz stb. se igazodnak, csak ezzel a flörttel törődnek. Nyilván azért helyezte ilyen légüres térbe őket az író hogy ne zavarjon be a történetnek, de hát.
-ezt a bénázást élőben épp elég végigszenvedni az ismerősöktől, nem hogy még olvasni is erről... Egyik se mondja meg a másiknak hogy mit akar, pedig 18 felett már illik rájönni hogy nem muszáj barchobázni. Ráadásul nem is igazán tudják hogy mit akarnak, pedig 18 felett ezt is illik... Még a szex jelenetben se mondaná a csaj hogy ne ezt csináld mert ez nem jó, helyette meg ezt de mert ezt szeretném... folytathatnám, van még gondom vele bőven, de szóval hogy nem tetszett (nem a mód ahogy ír hanem a téma).
Anno Avalon ágyúi címmel jött ki, de lehet tévedek. Utána mocskos sokat kellett várni a második kötetre utána semmi. Minap csodálkoztam rá, hogy újra kiadják, remélem most már az összes kötetet. Nekem egy bajom volt az első két kötettel, hogy túl rövid volt. Van egy érdekes hangulata úgy a világok közti járkálásnak, politikai cselszövéseknek, meg a halhatatlan lét problémáinak. Azért olvastam anno, mert azt hittem fogok játszani a rá épülő RPG-vel. Azóta meg elröpűlt negyed század. :D
The Great Book of Amber-t olvastam, book 1-10 egybe
Anno közepes angollal belevágtam és beletört a bicskám.
8-10 évvel később mostanában újra elővettem, elejétől végigolvastam, és összességében elégedetten tettem le.
Számomra egyedinek és ötletesnek tűnt szinte végig, tetszett és újnak hatott a világa, még ha később kicsit már túl is tolták tán.
Nem fogok róla hosszan értekezni, de ajánlom.
Ha az első könyv tetszik és leköt, akkor jó eséllyel a többi is.
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Kollegámnak holnap születik a lánya, így tejfakasztóra gondoltam odaadni neki ezt a könyvet, na meg egyébként is, úgyhogy rögtön kettőt rendeltem, mivel kiolvasott könyvet nem adunk ajándékba - legalábbis van egy ilyen berögzültségem. Na szóval, én mocsok jókat szórakozok rajta, a Sixxtől megszokott őszinte nyelvezet miatt néha alig bírom a röhögést visszafojtani a buszon. Szóval ajánlom gyerekes és nem gyerekes embereknek is.
rwurl=http://konyvek.index.hu/media/catalog/product/cache/9/small_image/9df78e...
Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.
Stephen King IT -et most fejeztem be.
Kövi William Gibson Neuromancer.
What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!
Gibson mindenek felett!
Ha a Neuromancer nem volt még meg, akkor gondolom ez az első Gibson?
Annyit mondanék előre (nagyon szubjektíve!), hogy nem a sztorik jók a könyveiben. Azok olyan B-film kategóriásak (bárha szórakoztató B-film). Ami viszont nagyon, az a hangulat, az ötletek, a kis részletek, a furcsa szubkultúrák. Ebben meg a Neuromancer még nem olyan kiforrott. Már az is jó, de a második, pláne a harmadik könyv nekem még jobb. A Híd trilógia meg pláne.
Érdekesen beszélsz az egyik sci-fi alapműről :)
...és az egyik kedvenc könyvem. Imádom, de a későbbi könyvei még jobbak, és nekem személy szerint azok fényében még kiforratlan. Ezzel együtt bármikor elolvasom szívesen újra (kábé ötször eddig). Molly, a Finn, de Hideo is akkora karakterek hogy lelógnak a képzeletbeli filmvászonról. Az ötletek! Ettől a könyvtől létezik gyakorlatilag cyberpunk! Ahogyan hangulatot csinál... Molly meséje a vak patkányirtó öregről... Brrr...
Szóval nagyon jó, de a többi még jobb. Az első trilógia második fele nekem olyan, mint a művek, amik után a Count Zero egyik főszereplőnője kutat: szemét felhasználásával készült gyönyörű művészet. A híd trilógia pedig talán még jobban tetszik, különösen az Idoru és az All tomorrow's parties. Nagyszerű karakterek, B-filmes de mégis rettentő izgalmas történet, és olyan hangulat amit más nem tud csak Gibson. És a valódi főszereplők, a valódi történet, ami szerényen megbújik a fentiek álcája mögött: a technológia és a társadalom fejlődése, és az egymásra hatásuk.
Érdekes kérdés hogy Gibson látott meg annyi mindent előre a scifijeiben ami megvalósult aztán, vagy tőle merítettek ötleteket? Őt is sokat kérdezik róla, szerinte egyik sem, szerintem mindkettő :-)
The girl with all the gifts
Értékelhetetlen hulladék. Az alapvetés megtetszett, meg láttam, hogy elég limonádé, ezért ügyfélhez ingázások alatt nekiálltam, repülés közben általában úgysem tudok komolyabban koncentrálni. Az első pár fejezet még egészen tetszett, de aztán olyan szinten hullámzó lesz a színvonal hogy az valami kegyetlen. Tele van erőltetett művészkedéssel, a karakterek teljesen két dimenziósak, vagy csak simán egyáltalán nem hihetőek. A sztori maga jópofa lenne, de minden más katasztrofális, a végkifejlet pedig kitalálható. Ha lett volna velem bármi más olvasnivaló a legutóbbi úton, tuti hogy nem fejezem be...
Valaki kérdezte itt a Rozsdamentes acélpatkány könyveket, érintőlegesen ahoz is: Most jutott eszembe az írótól A technicolor időgép c. könyve.
Csőd szélén a filmstúdió, csak a beharangozott vikinges filmjük kasszasikere menthetné meg őket, de a bemutató három hét múlva van, és még egy kockát sem forgattak, ráadásul nincs pénz sem díszletre, sem jelmezre, sem statiszttákra.
Ekkor bekopog az igazgatóhoz egy őrült, aki azt állítja, hogy időgépe van. Az igazgató végső kétségbeeséséban azt mondja, ha az el tudja vinni a stábot a viking korba meg vissza, volna egy üzleti ajánlata...
A rengeteg fantasy után most újra sci-fi hónapot tartok... Sajnos mind angol, de azért ajánlok párat, hátha valakit így is érdekel.
Még a fantasy témához: Kings of the Wyld, Nicolas Eames könyve. Nem várt módon fogott meg ez a regény. Egy meglehetősen klisés fantasy világban játszódik, ahol kalandozócsapatok irtják a szörnyeket, és a jobb csapatok kb. a mai rockbandákhoz hasonlóan népszerűek, ismertek. A könyv maga egy nyugdíjas csapatról szól, ahol az egyik kiöregedett kalandozó lánya egy ostromlott várban reked, és az aggódó apa összetoborozza a csapatot még egyszer, utoljára. Ami elviszi a hátán az egész könyvet, azok a karakterek, de tényleg, nem is emlékszem mostanában ilyen jellegű fantasy könyvre. Kiváló írásmód, kiváló dialógusok, és a történet is teljesen jó. Csak ajánlani tudom.
Tovább a Sci-fi vonalra, annyi előzetessel, hogy imádom a military sci-fit, ha valakinek nem kenyere ez a genre, akkor skip:
Jason Anspach és Nick Cole - Galaxy's Edge sorozat. Semmit nem hallottam róla, véletlen bukkantam rá, amikor az Amazon ajánlotta az eddigi három részből az elsőt. 4 csillagos volt Goodreadsen, gondoltam azt a pár dollárt megéri. Na, végül megvettem a maradék kettőt, és előrendeltem a szeptemberben megjelenő 4. részt is... Nehéz spoilermentesen összefoglalni, ugyanis a 3 könyv 3 teljesen más stílusban íródott. Az első (egyben leggyengébben megírt) kötet egy tipikus katonás akciófilmes cucc - elit katonák az idegen bolygón, rajtuk ütnek, szarvihar, last stand, és a többi. A főszereplőn kívül nemigen kedveltem meg a résztvevőket, elég laposak, az írásmód is kapkodó, ennek ellenére maga a történet és az akciójelenetek annyira jól vannak összerakva, hogy kb. egy szuszra olvastam végig.
Érdekelt a tovább, ezért csak befizettem a második részre... És ledöbbentem. Teljesen más történet, az első kötet után több tucat évvel, két hírhedt fejvadászról és egy üldözött lányról szól, de van benne kis misztikum is. Azt hiszem, a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy valahogy pontosan így képzeltem el egy Boba Fettről szóló könyvet/filmet. Az írásmód is sokkal jobb, a történet pedig két szálon fut, és tartogat meglepetéseket. Kiváló akciókönyv.
Mondanám, hogy elegendő lenne a 2. könyvvel kezdeni, és kihagyni az ehhez képest tényleg gyenge elsőt, de az a helyzet, hogy a harmadik felteszi a koronát a sorozatra. És kell hozzá az első kötet, mivel azzal egy időben játszódik, a történet maga is annak egyik eseményét követi. Ez egy kémes/spec ops történet, ami önmagában is már teljesen vállalható - de ahogy olvasod, sorra gyúlnak a fények a fejedben, és döbbensz rá, hogy az első vagy második kötet bizonyos eseményei/szereplői hogyan kapcsolódnak. A végén pedig eltátottam a számat.
Összességében nagyon ajánlom annak, aki szereti a lövöldőzős scifit. Kellemes meglepetés volt.
Jelenleg pedig Joel Sepherd Spiral Wars sorozatának első kötetét, a Renegade címűt olvasom. Így (kindle szerint) 28%-nál tartva azt gondolom, remek könyv lesz. Nagyon feszes, jól megírt könyv, félig akció (űrhajós főként, nem man-to-man), félig politikai, cselszövésekkel, idegen fajokkal, meneküléssel. Eddig tetszik, ha befejezem a sorozatot, akkor írok arról is.
Visszakanyarodtam ismét Rejtő Jenőhöz. A három testőr Afrikában a kezdő fogás, és nem kizárt, hogy ez a kör is nagyobb lesz egy-két regénynél.
Nem is tudtam, hogy már közkincs az összes műve. Fent is vannak a MEK-en.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Eh, a régi szép idők.
Nagy rajongók voltunk. Volt este, hogy három ilyet is megittunk. Máig nem tudom hogyan éltem túl az egyetemi éveket :D
Amúgy jah, már jó ideje szerzői jogoktól mentesek a Rejtő regények, kb. azóta jelennek meg ezek a vaskos, általában háromkötetes gyűjtemények.
A három testőr Afrikában volt az első Rejtőm, az marad meg a szívemben legkedvesebbnek, de a legjobbnak a Néma revolverek városát tekintem.
"Szép Hopkins foglalkozására nézve alkoholista volt. Az alkoholhoz cserekereskedelem útján jutott. Ahol ittak, ott ő megjelent, és az alkoholért cserébe nem ütött. Súlyos érv volt ez, mert Hopkins egy húsdaráló fémvázával dolgozott." -Járőr a szaharában
Az eszköz annyira a szívéhez nőtt, hogy később, amikor szpáhinak álcázzák magukat, majdnem lebuknak, mivel Szép Hopkins még akkor is az övére akasztva hordta az ütleget, ami nem igazán látszott szabványos felszerelési tárgynak...
rwurl=https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t34.0-0/p480x480/21984028_1423768...
nem, amúgy a hyperion bukását olvasom. Felénél tartok és annak ellenére, hogy nehezen indult be most már elérte azt a szintet, amit az első is képvisel. Epik.
....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....
Hyperion nagy kedvencem, sőt, jelenleg a legjobb könyv, amit olvastam. A 2. nehezen indult be nálam is, nem jött be "Keats" szemszöge, de utána, fú.
Ernest Cline - Armada
A nagy ready Player One hype vett rá, hogy ezt is elolvassam. Szerintem ez nem volt annyira jó. Szórakoztató volt, de annyira nem. Nyilván én mindkét könyvet élveztem, mert a 80-as években nőttem fel, de nem hiszem, hogy a következő könyve is akkora siker lesz ha a 80-as retróra és a kockulásra alapozza. Gyakorlatilag egy összeesküvés elméletre van felépítve, hogy elmúlt évtizedek rengeteg filmje és videojátéka az alienek elleni harcra készítette fel az emberiséget. Így nyilván feldobja az összes valamire való ilyen művet. Anno az Utolsó csillagharcost annyiszor láttam kölyökként, hogy nehéz lesz bármi más fimmel überelni, amiben közre játszott, hogy első VHS lejátszónkhoz hónapokig csak 4db film volt. :P
Amúgy adnék az írónak egy darab angol verziót a Nagy Csillag Regattából, ha létezne. Az naivabb, kevésbé tehetséges írótól, de valahogy sokkal drámaibbra sikerült.
Neal Stephenson - SnowCrash
Ezt azért kezdtem olvasni, mert valaki szerint erről koppintották a Ready Player One-t. Hát kb. annyi köze van hozzá, mint kb. BÁRMILYEN sci-finek, amiben van VR. Ami nem jött be belőle, azok a kb. szuper hős szinten lévő szereplők voltak. Volt egy kicsit avitos íze a könyvnek, 1992-ben írták és mint ha nem mert volna annyira elrugaszkodni a szerző az akkori jelentől, mint egy Gibson vagy egy P.K.D. Picit olyan volt, mint ha pl. '95-ben játszódna, de pár év alatt két évtizednyi társadalmi, gazdasági változás lejátszódott volna. Azért voltak benne modern, előrelátó ötletek, ami meg azért vicces, mert az író az egyik Amazon alapító, de az ötletei egy részét megvalósító cégek meg konkurensek. A könyv jó része nem virtuális világban játszódik, hanem egy olyan USA-ban amit cégek uralnak, de nem a szokásos módon, hanem konkrétan területekre szabdalva és ezen legális cégek egyikeként a Cosa Nostra is szerepel, innentől el lehet képzelni. Ami miatt nagyon bejött a könyv, az az alap téma ...
Sokkal érdekesebb volt minden hibájával együtt, mint az Armada. Szóval valószínűleg megnézzük az író későbbi műveit is.
déli végek trilógia
még nem értem a végére
az elején nagyon gyengén-gyerekesen megindult történetnek tűnt, de belelendült és nagyon tetszik
Parizer forever.
Jeff VanderMeer - Expedíció, Konroll, Fantomfény
A trilógia jó, sőt nagyon jó, megérdemli a figyelmet, a díjakat. Viszont fenntartom azon véleményemet, hogy egyenként elég vékonykák, szóval inkább nevezném három részes könyvnek, mint trilógiának. Mondjuk az olvasottak alapján a készülő filmben a teaser alapján elég sok mindenben eltértek, de azért még reménykedem. Szerencsére Lem késői műveihez, vagy a Szrugackij tesók kevésbé optimista írásaihoz hasonlóan az egyik lényeges pontja az emberi megértés határa, annak feszegetése, azon túl eső dolgok, így nem akar mindent megmagyarázni, szájba rágni. Fentiek ellenére a végén még is volt hiány érzetem ...
Hangulatilag nekem valahol a Sztugackij univerzum Zónájának és szintén tőlük Pandora bolygójának keveréke. Nagyon élveztem az egészet, még ha néha csikorogtak a rorzsdás fogaskerekek az agyamban.
Jeff VanderMeer - Borne
Jó kis poszt apokaliptikus könyvecske, egy érdekes környezetben, ami talán picit hajazni látszik a jó öreg Nausicaä világára, csak több szörnnyel. Meg ugye az ilyen környezetben ember embernek farkasa, szóval paranoia is eléggé ott van minden sorban.
ki mesterséges, van e értelme feszegetni ilyen szinteken? Vajon befellegzik az emberi fajnak,
mások lépnek a helyükre vagy képesek lesznek békében élni egymással?
Persze az egész súlyosbítva van a címszereplővel, amiről kezdetben azt se tudni micsoda, de ő is nagyon szeretné tudni. Vagy nem.
mivel az elozo 3 tetszett, akkor megkukkantom ezt a borne-t is, kosz a tippet
Parizer forever.
gondoltam hátha valaki még nem:
“Other People” by Neil Gaiman
The room was long, and the demon waited by a smoking brazier at the far end. A multitude of objects hung on the rock-gray walls, of the kind that it would not have been wise or reassuring to inspect too closely. The ceiling was low, the floor oddly insubstantial.
“Come close,” said the demon, and he did. The demon was rake-thin, and naked. It was deeply scarred, and it appeared to have been flayed at some time in the distant past. It had no ears, no sex. Its lips were thin and ascetic, and its eyes were a demon’s eyes: they had seen too much and gone too far, and under their gaze he felt less important than a fly.
“What happens now?” he asked.
“Now,” said the demon, in a voice that carried with it no sorrow, no relish, only a dreadful flat resignation, “you will be tortured.”
“For how long?”
But the demon shook its head and made no reply. It walked slowly along the wall, eyeing first one of the devices that hung there, then another. At the far end of the wall, by the closed door, was a cat o’ nine tails made of frayed wire. The demon took it down with one three-fingered hand and walked back, carrying it reverently. It placed the wire tines onto the brazier, and stared at them as they began to heat up.
“That’s inhuman.”
“Yes.”
The tips of the cat’s tails were glowing a dead orange.
As the demon raised his arm to deliver the first blow, it said, “In time you will remember even this moment with fondness.”
“You are a liar.”
“No,” said the demon. “The next part,” it explained, in the moment before it brought down the cat, “is worse.” Then the tines of the cat landed on the man’s back with a crack and a hiss, tearing through the expensive clothes, burning and rending and shredding as they struck and, not for the last time in the place, he screamed.
There were 211 implements on the walls of that room, and in time he was to experience each of them. When, finally, the Lazarene’s Daughter, which he had grown to know intimately, had been cleaned and replaced on the wall in the 211th position, then, through wrecked lips, he gasped, “Now what?”
“Now,” said the demon, “the true pain begins.”
It did.
Everything he had ever done that had been better left undone. Every lie had told – told to himself, or told to others. Every little hurt, and all the great hurts. Each one was pulled out of him, detail by detail, inch by inch. The demon stripped away the cover of forgetfulness, stripped everything down to truth, and it hurt more than anything.
“Tell me what you thought as she walked out of the door,” said the demon.
“I thought my heart was broken.”
“No,” said the demon, without hate, “you didn’t.” It stared at him with expressionless eyes, and he was forced to look away.
“I thought, now she’ll never know I’ve been sleeping with her sister.”
The demon took apart his life, moment by moment, instant to awful instant. It lasted a hundred years, perhaps, or a thousand – they had all the time there ever was, in that grey room – and toward the end he realised that the demon had been right. The physical torture had been kinder.
And it ended.
And once it had ended, it began again. There was a self-knowledge there he had not had the first time, which somehow made everything worse.
Now, as he spoke, he hated himself. There were no lies, no evasions, no room for anything except the pain and the anger.
He spoke. He no longer wept. And when he finished, a thousand years later, he prayed that now the demon would go to the wall, and bring down the skinning knife, or the choke-pear, or the screws.
“Again,” said the demon.
He began to scream. He screamed for a long time.
“Again,” said the demon, when he was done, as if nothing had been said.
It was like peeling an onion. This time through his life he learned about consequences. He learnt the results of things he had done; things he had been blind to as he did them; the ways he had hurt the world; the damage he had done to people he had never known, or met, or encountered. It was the hardest lesson yet.
“Again,” said the demon, a thousand years later.
He crouched on the floor, beside the brazier, rocking gently, his eyes closed, and he told the story of his life, re-experiencing it as he told it, from birth to death, changing nothing, leaving nothing out, facing everything. He opened his heart.
When he was done, he sat there, eyes closed, waiting for the voice to say, “Again.”, but nothing was said. He opened his eyes.
Slowly he stood up. He was alone.
At the far end of the room, there was a door, and as he watched, it opened.
A man stepped through the door. There was terror in the man’s face, and arrogance, and pride. The man, who wore expensive clothes, took several hesitant steps into the room, and then stopped.
When he saw the man, he understood.
“Time is fluid here,” he told the new arrival.
Hurrá! Megszereztem a KJK-s Titán a szárnyaló fantázia világát, nagyon szép állapotban :O Hogy örültem volna ennek 25 éve :D
Minden idők legjobb fantasy világleírása!
A Brunniai Macskavér receptje, a világ teremtése, a troll humor, a Káoszháborúk leírása, Yaztromo nagy varázsló, akinek (de főleg az erszényének) a nemezise a cukormázas sütemény, az ork horda felépítése, és italuk, a Groomsh hatása az emberi szervezetre, a gyíkember hadak leírása (beszivárgó intrikus/diplomata/kémeik titulusa: Nyelvükről Mézként Mérget Csepegtetők, mindíg eszembe jut ha politikust hallok :-D ), Feketehomok Kikötő és Kahre térképe...
Imádom!
Bazdmeg, mennyit toltuk mi ezt egy Maci nevű sráccal, offkorsz AD&D-vel az Elysiumban meg a Hollótanyán :'((
"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling
A Bíborholdas Maci?
A New Yorker napokban publikált, Cat Person című novellája elég aktuális kérdéseket feszeget. Kíváncsi lennék az itteni brigád véleményeire, szóval ha valakinek vannak gondolatai, ne habozzon megosztani őket.
https://www.newyorker.com/magazine/2017/12/11/cat-person
hátööö
meh...
Mármint nem a te műfajod, vagy más nem nyerte el a tetszésedet?
Mint írás nem rossz, csak rossz nézni, illetve olvasni ezt a bénázást...
-két olyan emberről van szó akik jó dolgukban nem tudják mit kezdjenek, full time ezzel vannak elfoglalva, semmi melóhoz meg egyéb gondhoz, de még a családhoz barátokhoz stb. se igazodnak, csak ezzel a flörttel törődnek. Nyilván azért helyezte ilyen légüres térbe őket az író hogy ne zavarjon be a történetnek, de hát.
-ezt a bénázást élőben épp elég végigszenvedni az ismerősöktől, nem hogy még olvasni is erről... Egyik se mondja meg a másiknak hogy mit akar, pedig 18 felett már illik rájönni hogy nem muszáj barchobázni. Ráadásul nem is igazán tudják hogy mit akarnak, pedig 18 felett ezt is illik... Még a szex jelenetben se mondaná a csaj hogy ne ezt csináld mert ez nem jó, helyette meg ezt de mert ezt szeretném... folytathatnám, van még gondom vele bőven, de szóval hogy nem tetszett (nem a mód ahogy ír hanem a téma).
Amber kilenc herceget olvasta valaki?
Anno Avalon ágyúi címmel jött ki, de lehet tévedek. Utána mocskos sokat kellett várni a második kötetre utána semmi. Minap csodálkoztam rá, hogy újra kiadják, remélem most már az összes kötetet. Nekem egy bajom volt az első két kötettel, hogy túl rövid volt. Van egy érdekes hangulata úgy a világok közti járkálásnak, politikai cselszövéseknek, meg a halhatatlan lét problémáinak. Azért olvastam anno, mert azt hittem fogok játszani a rá épülő RPG-vel. Azóta meg elröpűlt negyed század. :D
The Great Book of Amber-t olvastam, book 1-10 egybe
Anno közepes angollal belevágtam és beletört a bicskám.
8-10 évvel később mostanában újra elővettem, elejétől végigolvastam, és összességében elégedetten tettem le.
Számomra egyedinek és ötletesnek tűnt szinte végig, tetszett és újnak hatott a világa, még ha később kicsit már túl is tolták tán.
Nem fogok róla hosszan értekezni, de ajánlom.
Ha az első könyv tetszik és leköt, akkor jó eséllyel a többi is.
"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King
Thx! Akkor megy a kosarba ez is :)