Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés

Tno képe
Tno

Alighasznált keresztutcákon még éppen nyugodt lélekkel mennék, de egyébként nem az a benyomásom, hogy annyira felemelő érzés lenne Budapesten biciklizni.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Téglát vágnak a szomszédban. Meg vésnek. Meg megy az áramfejlesztő. Meg még faszom tudja. Ordibálnak, hogy Hun vagy Jóóska??!

Mondta a csávó, akinek köze van az építkezéshez, hogy megcsúsztak, de már csak belső munkák lesznek nyárra. Erre a felső két szint falaihoz csak most vágják az említett téglákat. Voltunk fent tegnap Polginál, hogy valami legyen, mert különben fogalmazhatom a levelet a vendégeknek, hogy "gyertek, ha mertek". Persze megígérte, hogy majd felhívja, meg jól rábeszéli, mert polgármesterként tud kellemetlenséget okozni, ha akar (de jogi eszköze nincsen, mert miért is lenne, tök normális, ha nyáron az üdülőövezetben építkeznek, míg mellette mások pihenni, pénzt keresni akarnak).
Ez volt tegnap előtt. Akkor mondta, hogy volt is egy megállapodás, hogy 15-ig lesznek csak zajosak. Most 16 van.
Kitalálhatjátok, mi megy odakinn.
Faxa.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A megoldas a problemadra: kimentek holnap a sracokkal aztan jol odabasztok az arcuknak!!! Neked is szivesen! ;D



Ja

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



építkezési témában ez mindig eszembe jut :)

http://tibor.blog.hu/2009/04/23/epito_emberek_1

ShowHide spoiler #

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Tno képe
Tno

Nem baj, hétvégén esni fog, akkor talán nem dolgoznak. Ideálisan indul a "nyaralás" :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



augusztusra rend legyen! :)

Parizer forever.



:D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



:-DDDDDD


CJ képe
CJ

Hirtelen azt hittem, hogy tiboru blogját linkelted.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



You don't get the point. Biciklisek egyszerűen nem valók autók közé, főleg nem ilyen szűk szar utakon, ahol mindkét oldalon végig parkolnak. Lehet, hogy csak 1 ember szólt be neked közvetlenül, de a kocsiban magában hidd el sokkal többen anyázzák a bicikliseket. És te lehet nagyon ügyes vagy meg haladsz is, de a legtöbb társad egy igazi idegesítő balek, akikben semmi halálfélelem nincs, utána meg sírnak amikor valami félremegy és rommá törik magukat. Vagy elég egy úthiba vagy valamitől megijedni és máris meghúzza a bringás a kocsi oldalát vagy leveri a visszapillantót, és instant tönkre teszi valakinek a napját. És fasza, hogy beáll elém a bringájával a pirosnál, aztán elindul gyökkettővel, én meg 2 másodperc alatt 50en vagyok... Debrecenben legalább szélesebbek az utak meg rengeteg dedikált bicikliút van, de Pesten amikor a Rákóczi hídon teker le a vén farok előtted valami city bikeon, ne mondd már hogy normális dolog!



Mondjuk tény hogy biciklisnek nincs felelősségbiztosítása, és az is hogy nagyon sok szarik a kreszre.



Mondjuk utóbbi igaz az autósok nagy részére is. A legtobb eleve kifogyott indexolajjal mászkál...

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Bizony :-( És még a többi nagy része sem tudja, hogy az index a kanyarodás SZÁNDÉKÁT, és nem a TÉNYÉT jelzi...



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



:-)



Ahányszor ezt idéztem eddig vezetés közben:D

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Nem sokat javult a helyzet. Jóska nagyon elbújt.



Vettem egy 0.33 as Dr peppert mert még soha nem kóstoltam.

Hiba volt.
Ez valami egetverően rossz.
Biztos vagyok benne, hogy CIA ügynökök alkalmazzák mint vallató/kínzóeszközt.



? Dr Pepper legjobb! Lehet kifogtal valami romlottat :D



Akár romlott volt akár nem én ebből többet nem iszom. Mind a tiéd!



Mandulás kóla, deal with it. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Mandulás? Ennek volt minden íze csak mandula nem. Leginkább ilyen ultraszar, mű, koktélcseresznye ízt éreztem ki belőle



Fahej vazzeg, fahej



Alapból mandula akarna lenni, de ahogy progabe is írja, ja, olyan fahéjas hatása van inkább. Kb. ilyen cukorszirup feeling, a legrosszabb fajtája a kólának evör. :D Néha azért le lehet húzni belőle egyet.

Szerk: Ja meg egyébként ami nekem még be szokott ugrani a Pepperről, az a karamella, de csak az illata olyan, nem az íze.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



az én megfejtésem a: szénsavas kanalas köptetőgyógyszer, a patikában készült barnaüveges.
nekem mindig az ugrik be róla. de amilyen perverz vagyok én azt szerettem, így a pepper-t is meg tudom inni :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Fos gejl szar :D

Vill du bli ihop med mig?



Hát szóval van ez a definíció:

Pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve - ha a használat időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.

Az a szerencsétlen tanulja még rajtam kívül fél órán kesztül, aki kitalálta. Csak ennyit kérek, köszi.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



már vagy 2x meg kellett tanulnod egyetem alatt is :D



#újPtk. Egyébként meg 1 nap alatt elfelejted, amint nincs szükséged rá.

Egyébként meg nincs olyan, hogy kell: alapszabály pl., hogy a 10-nél hosszabb elemű felsorolásokat automatikusan skippeled (ha meg nem taxatív, már alatta is). :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!