Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Király játék, és jó összefoglaló.



Clustertruck
Jópofa játék pár perces kikapcsolódásra vágyóknak. Lényegében teherautókon ugrálva kell eljutni a-ból b-be. Minden pálya teljesítéséért kapsz pontokat amiket be lehet váltani képességekre mint mondjuk dupla ugrás vagy idő lassítás stb. 90 beépített pálya van aminek a feléig mentem el, de igazából ott már céltalan szopatás megy úgyhogy elég is volt belőle. Ezen túl van millió és egy custom made pálya, gondolom vannak jópofák is. Alapvetően egy nagyon jó ötlet, flash játék szint, de simán beletoltam 2 órát. :) Kis adagokban kellemes és ajánlható is. (pénzt ennek ellenére szvsz nem ér, nekem is humble-ből van meg)

Decksplash (alpha)
Az I Am Bread meg a Surgeon Simulator készítőinek a gördeszkás játéka. Kontrollerrel még majdnemhogy irányítható is meglepő módon. Az ötlet nem rossz, csiszolára van még szüksége amit gondolom meg is kap, meg jó lenne ha játszana vele bárki is és nem csak a tutorialban lehetne kipróbálni mit is tud a játék. :D Az online része elvileg arról szólna, hogy ha csinálod a kombókat meg trükköket és sikeresen hajtod végre akkor dobsz egy pacát a földre és a kör végén neked kell hogy legyen a legnagyobb területed lefestve. Talán a Splatoon volt az ami hasonó módon működött? Igaz kipróbálni sajnos ezt a módot játékos hiányában nem tudtam. :(



Prey
Nekem ~20-24 óra volt a teljes végigjodázás, megérte. :)



Doom (2016)

Nem tudom mire volt a nagy hype.
6/10

szerk: Legalább rövid.

Well.... f*ck. o.O



Haha, mekkora troll. :DD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Akciósan megvettem a Heavy Rain / Beyond kombót. HR PS3-on megvolt már de a Beyondot a többnyire negatív kritikák miatt passzoltam.

Most bepótoltam a Beyondot. Sejtem mire kapta a rossz kritikákat mert a tendencia a Fahrenheit -> Heavy Rain -> Beyondot nézve tényleg egyre kevesebb a tényleges játék benne és egy tömény interaktív film. Azért az emlékeimben a Fahrenheitban sokkal sokkal több volt a játék elem de lehet, hogy már megkoptak az emlékek.

Mindenesetre annak ellenére, hogy a "játékmenet" faék egyszerű és egy simon sais jellegű játékkal egyenértékű nem bántam meg a végigjátszást. A mozis történetvezetés továbbra is bejövős és még ha a sztoriban sok ismerős elemet felfedezhet az ember azért összeségében jól szórakoztam.

Detroit Becoming Human-t mindezek mellett/ellenére is várom mert a filmes élmény mindig pazar és ki tudja hátha Cage-ék valamikor elkezdenek némi játékot is pakolni a filmjeik alá :)

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Maga a sztori (ha már a játékmenet nem) mennyire jó? Én egy kicsit féltem tőle, hogy elmennek a Fahrenheit féle humbug felé, mert ami ott volt a játék második felében az minden volt csak jó nem. :(



Emlékeim szerint elmennek egy kicsit a sci-fi, élet a halál után téma felé a játék végén itt is.

ShowHide spoiler #

Viszont nem éreztem annyira zavarónak, mint a Fahrenheitban. Érdemes az új verzió szerint végigjátszani a történetet, ugyanis időrendbe vannak így szedve a cselekmények. Nem összevissza ugrál a játékos az emlékek között, mint az eredeti játékban.

Befejezés is jó volt.



Sztori nem mondanám kimondottan egyedinek mert érezhető benne egy kis King egy kis sci-fi téma stb de összeségében nem rossz.

Fahrenheit féle humbug? Jaaa valami rémlik, hogy a végén a földbegyökerezett nyomozós átment ilyen x aktásba vagy mi. Háááát itt a témája miatt eleve humbug a dolog szóval erre fel kell készülni.

Játékmenet meg azért nagyon nagyon le van itt egyszerűsítve. Rég volt már a HR és még régebben a Fahrenheit de az elöbbiben is emlékeim szerint azért ennél több tényleges játékmenet szorult. Szóval ezzel is jobb tisztában lenni. Szerintem egy olcsó megvételt megér azért a dolog ha az embert nem tasszítja a David Cage féle játékvezetés.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A Fahrenheittel nagyon elszaladt a ló a végére, a Heavy Rain végig a földön járt, a Beyondnál meg ugye a koncepció is parnormális volt, így ezért nem gáz.

Szerintem messze a HR a legjobb játékmenetre is (sztorira plothole-os a sok karakter és nagy fordulat kedvéért, de szórakoztató), a megölhető és "teljesebb értékű" karakterek miatt sokkal jobban variálható, mint a Fahrenheit. (Drámában és sztorira szerintem a Walking Dead S1 elveri, a történet alakíthatóságában nem. Pedig ott a témától eredetileg ódzkodtam, és az eredeti képregény sem különjösebben nagy kedvenc.)

A Beyondnál is vannak kisebb-nagyobb döntések, illetve több befejejezés, de általában elronthatatlanul halad előre az ember. Ha direkt nem csinálsz semmit, akkor Aiden megoldja, és ennyi. Az eredeti időben ugrálós történetvezetésnek (aminek sztorit tekintve van funkciója, én biztos nem időrendi sorrendben játszanám a jelenteket elsőre) eleve sikerült alárendelnia szabadságot.

Nem a héten, eleve hétfő van, de nemrég belenéztem a Talos Principle-be pár órára, de ha AI-os témában annak a 10%-a intelligenciáját hozza a Detroit: Become Human, már jó lesz. De én nem bízom Cage-ben, 2017-ben egyre kevesebb már a filmszerű klisé minimáljátékmenettel. Ráadásul már nem egyedül vannak a piacon, hanem vagy egy csomó komoly riválisuk. Egyszerűen nagyon nagy fordulat kéne ahhoz, hogy akkorát szóljon, mint régen a Fahrenheit vagy a HR.

Otthon talán meg van lementve a Beyondról a megjelenéskori végigjátszásról a HW-ra írt csalódott véleményem. Talán előásom, érdekes lehet így utólag, ha csak számomra is :)

Sors bona, nihil aliud.



Rocket League -et ismét előszedtem, már vagy 1 éve nem nyúltam hozzá, de kiváncsi voltam az újításokra (ha van). Jó dolog, hogy most már elég sok pálya van, így valamivel változatosabb a játék. Azóta a CS:GO ládázós rendszere is persze bekerült a játékba, bár a fixen játékidőből unlockolható kozmatikai cuccok köre semmit se változott... Arra nem jöttem rá, hogy a random droppokból egyébként szerezhető e be ritkább cucc, vagy csak ládából nyitható.

Viszont! Ezt nem értem:
- 5 perc egy kör, de szabadon ki lehet lépni. Így ha <1 percen belül kapunk egy gólt, akkor a csapat fele kilép és 4 percig játszhatsz botokkal, akik előszeretettel hajtják a labdát a saját kapunk felé, sőt nem restelnek öngólt rúgni sem.
- Kör végén elméletileg újraosztja a csapatokat és tesz be új játékost, viszont mivel gyorsabb kilépni a menübe és újat keresni (mivel akkor nem kell megvárni, hogy "beready"-zzen mindenki) és ráadásul 10-ből 5-ször előszerettel ki is vág a lobby-ból, így a játékidő fele erre megy el.
- Néha 2-3 körön keresztül nem oszt be melléd új játékost, így vagy egyből kilépsz, amint botot látsz (biztos ami biztos), tovább rontva a problémát, vagy tök feleslegesen cseszed el az idődet arra várva, hogy a 321321451234214512 játékra váró emberből 1-et ugyan tegyen már be melléd.

Nem értem ezek ellen miért nem háborognak a játékosok. Triviális baromságok, amik nálam elég rendesen rombolják a játékélményt.



Ja és persze a Sony még mindig nem bólintott rá, hogy PC - PS4 ismerősök felvegyék egymást barátlistára és együtt játszhassanak, Xbox-al már 1 éve megy, fejlesztők is kiírták, hogy csak a Sony jóváhagyására várnak...



Most megnéztem pár régi reviewt. Szerintem az IGN-es review kellőképpen jól összefoglalja a gyengeségeit a játéknak. Persze ettől még ha a történet érdekel egy olcsósított vásárlást megérhet ha tényleg kiváncsi vagy rá.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TVk-XrGR5ks

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Köszi, annó PS3-on elkerültem a negatív review-k miatt. Most nézem PS4-en 10 font, ennyiért bezsákoltam. Alapvetően tetszenek Cage cuccai plusz Page <3. Így legalább elvárások igazítva lesznek. Köszi!



Pedig múltkor zaxx kifejtette hogy a heavy rain meh beyond two souls senkit nem érdekel

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Szerintem jól fogsz vele szórakozni. Hiszen bárki megmondhatja, ha be akar szólni, hogy neked minden tetszik, és szélsőségesek a véleményeid! De tényleg még nekem is sikerült, hiába lett csalódás játék film.

Én 2013-ban ezt írtam nem sokkal a stáblista lepörgés után (bár most már a 10 fontodnak mindegy):

ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



Prey

Srácok, mi a péró történt a tükrökkel az új játékokban??? A Deus Exben se volt, na de hogy a CryEngine se tudja...?

Tango

"Lagging is a lifestyle."



*Néhány furcsa embert leszámítva. :D I mean Freak konkrétan leírta, hogy tök fun volt a Beyond a filmes feeling miatt, viszont egyébként a világ összes filmjét és sorozatát fikázza... de az az ostoba mócsingos faszság, ami a Beyond története úgy tűnik, nem zavarta. Ha ez valóban így volt, akkor lehet 5 ismétléses Prometheus maratonokat tartani, mert az a film 60 milliószor okosabb és logikusabb (!) is, mint David Cage agyhalott faszsága.

Tudod, hogy mi ez? Elfogultság, ezt meg én nem szoktam gyakorolni a Sony címeivel szemben, nekem kb. a God of War 1 óta az a gondom velük, hogy lowest common denominator vizezett hülyeségek.

Tetszett a Beyond? Oké, akkor neked nincs ízlésed, leülhetsz. Értem én, hogy Sony, a Sony-t meg szeretjük, de azért a dühítően szar játékaikra nehogy már visszamosolyogjunk utólag. Legközelebb írja már le valaki, hogy "hé, ez az Order 1886 nem is olyan gáz, mert tök jó filmes".

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hinnye. :D Ezek után nem is tudom mire számítsak. Ohwell.

/Az Orderről meg igazából csak jót hallottam azt leszámítva, hogy 2 perc alatt vége. :( /

@Tango: Szvsz nem a motor baja vagy a játéké hanem szánt szándékkal berakott elem.



Bayonetta

Még csak pár óram van benne, de wow, ez a játék művészet. :DDD A Platinumnál valahogy sikerült megoldani úgy a spectacle fightert, hogy egyszerre legyen baromi hardcore és simán élvezhető bárki számára. Nagyon bejön, hogy nem lehet mashelni és előre inputolni a kombókat, ha "komolyan" akarod venni a bunyót, viszont mégis kapsz olyan effektív ütéskombinációkat, amiket akár még úgy is elő lehet hozni, ha közben egy kicsit figyeled az animációkat. A töltés közbeni combo practice meg hiperjó ötlet, bár PC-n olyan gyorsan tölt a játék, hogy elég durván rá kell készülni a practice módot tetszőleges ideig otthagyó "back" gombra.

A humorfaktor is rohadt erős, egyszerűen fekszel a röhögéstől a legtöbb cutscene alatt, arról meg tanulmányt lehetne írni, hogy a játék hogyan használja a szexiséget. Alapból simán le lehetne húzni az egészet azzal, hogy "sexualization = bad", és ahogy látom, viszonylag sokan meg is tették ezt, pedig itt nagyon máshogyan van kezelve ez a dolog. Egyrészt Bayonetta nevetségesen "sexy bitch" karakterének nagyon jól áll, és inkább egy "kemény csaj" mentalitása lesz tőle a prezentációnak, másrészt meg annyira túl van tolva az egész, hogy már görbe tükröt mutat a szexualizációt fű alatt művelő szaktársaknak.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az Order 1886 gáz, annak ellenére, hogy tök jó filmes. :)

a világ jól kitalált, a grafika csodaszép, a hangok és a színészi játék tökéletes, szóval tényleg filmes az egész. viszont a játékmenet meh, a sztori meg gyakorlatilag előjátéka egy olyan nagyszabású történetnek, amit már sose fogunk megismerni. Hatalmas kihagyott ziccer sajnos.
(mondjuk én 5 dollárt fizettem érte, annyit meg így is megért)


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ez azért azon is múlik, hogy valaki YouTube-on játssza vagy igaziból, illetve mennyire jön be neki az interaktív filmezés. De tény, hogy minél messzebbről nézi ezeket az ember, annál kevésbé vállalhatók. Cage autonóm sztorimesélő póza komolyan vehetetlen a legócskább blockbuster klisék halmozásával, a saját érdekében remélem, nincs akkora szereptévesztésben, hogy ezzel ne legyen tisztában. Ez valaha elment, amikor ez új dolog volt, de fejlődnie kéne, ahogy mindenkinek körülötte, mert a játék, mint médium ennél többet tud, ha interaktív film, akkor is.

Manapság viszont már sokkal nehezebben viselem a játéksztorikat, annyira fájdalmasak tudnak lenni, de speciel a GoW gyakós körítése a belezős játékmenethez rendben van, csak nem azért kell játszani. Ahogy a többit se. (Mondjuk egybites Kratost mindig rühelltem, mint karaktert, de a játékokat nagyon nem.)

És igen, nálam is a Bayonetta (is) megy, féltem tőle, mert a Vanquish átvezetőit annak idején nehezen viseltem, de valóban szórakoztatóan elborultak. Akkora hülyeség az egész, hogy ezt legalább senki nem gondolhatta komolyan. Legfeljebb a japánok. Azért viszont ütni tudnék, hogy az átvezetők előtt ment, és ha meghalok, nem győzöm újra elnyomkodni őket. Bizonyos néhány másodperceseket pedig nem is lehet. Vagy amikor néhány másodperc alatt szétkombózom az ellenfelemet (mert vak tyúk is talál szemet), erre kapok egy 30 fps-es néhány másodperces átvezetőt, megint néhány másodperc alatt szétcsapom, megint átvezető stb. Ezt még emésztgetni kell, mint a Max Payne 3 egész estés átvezetőit, de jó mechanikáért érdemes is.

A töltőképernyőkön a backet még nem próbáltam, SSD-n van a játék, így nehezebb lehet, mint a dodge, olyan gyorsan tölt :(

Sors bona, nihil aliud.



Manapság viszont már sokkal nehezebben viselem a játéksztorikat, annyira fájdalmasak tudnak lenni, de speciel a GoW gyakós körítése a belezős játékmenethez rendben van, csak nem azért kell játszani. Ahogy a többit se. (Mondjuk egybites Kratost mindig rühelltem, mint karaktert, de a játékokat nagyon nem.)

Én Kratost pont azért imádom, mert egybites (ránézel és máris úgy akarsz neki köszönni, hogy "BÖH! VÁÁÁÁÁÁ!" :DD), meg a GoW történetével sincs hatalmas problémám ("Istenek lenni gonosz, Kratos agyonütni istenek VÁÁÁÁ!"). Maga a játék is pöpec awesomeness, mindössze arra céloztam, hogy tudjuk, melyik műfajból származik és azt is, hogy keleten mennyivel komolyabb ez a műfaj. Persze ott még nem estek át a ló túloldalára, csak érezted azt is, hogy a Sony nem pont a hangsúlyosan core címekben látja a jövőt és ez azóta eléggé rányomta a bélyegét az exkluzív címeik változatosságára.

Ellenpontnak meg ott a Microsoft, ahol olyan belső fejlesztéseket látsz, mint a Killer Instinct, de még egy Halo vagy egy Gears of War is sokkal inkább core játék, mint a Sony termékei (sőt, a Microsoftnál még RTS-t is csinálnak). Ráadásul már a következő God of War sem tűnik ízlésesen felvizezett nyugati spectacle fighternek, hanem valami cinematic bunyós izének az Uncharted fonalán haladva sok "interaktív" átvezetéssel (=sétálgatsz, miközben megy a duma).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Itt válaszoltam, mert ez már tényleg nagyon nem ide tartozik.

Sors bona, nihil aliud.



Dj. Bobo - Prey

No, éppen csak az elején vagyok, de nagyon bejövős. Jobban fut mint a Doom (új). És végre egy káték, amiben ismét lehet tárgyakat dobálni :D



Jobban fut mint a Doom (új)

akkor az nem is igazi cryengine

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



ent666 írta:
A legvégén viszont volt pár dolog ami érdekelt volna, de nem derült rá fény még a második részben sem
pl

ShowHide spoiler #
ShowHide spoiler #

Choose your next words with excpetional care!



Megvette valaki a The Surge-t?



Oké, eddig egy nyílt tér volt,

ShowHide spoiler #

, jobbára folyosókon mászkáltam. Shadow low, a több minden közepes, de simán bírni fogja a high-ot, max az élsimítást és antihisztérikus szűrést lejjebb veszem (most maxon vannak).



Hát a Witcher3-hoz képest a legtöbb mai játék komolytalan, ez tény, de ha doomozni támad kedvem legalább nem egy '94-es programot kell elindítani 2017-ben.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!