Annyira tipikus, hogy tegnap éjfél körül legalább 15x röhögve elpicsázott az utolsó boss, ma délelőtt meg első nekiülésre legyűrtem, ugyanez volt Nameless "Motherfucker" Kinggel is. :) Szóval legalább a kihívási szinten nem spóroltak így a végére* (legalábbis NG+-ban; NG-ről még nem nyilatkozhatok) – nagy kár, hogy az oda vezető út a szódával is meh kategóriát erősíti, beleértve az első bosst, ami valami impresszíven szánalmasan unalmas és – megint csak (és megint csak, és megint csak, és megint csak [és megint csak]) – darksoulsegyes-fanservicey lett... Nem mondom, tud szép meg hangulatos is lenni a kieg, akad benne néhány játékmechanikailag fun elem is, csak mindez annyira kevésnek, laposnak, inspirációszegényen fogantnak és ámulathiányosnak tűnik az Artorias, a Crown Trilogy (kiváltképp Eleum Loyce, ha már havas-fagyott miliő) és az Old Hunters (már amit hallottam és láttam belőle) után, arról nem beszélve, hogy lore ügyileg se csinál semmi érdekfeszítőt, finoman fogalmazva. Hacsak a második DLC nem viszi majd le a hajunkat skalpostul jövőre, most már biztos, hogy a DSIII sikerrel fogja bebetonozni magát a From-ranglista aljára, ahol már most is sajnálatosan nagy előszeretettel tartózkodik. Mikor megszáll a félig öntudatlan rosszhiszeműség egy-egy újabb, ismét langyhideg csalódást keltő részletét megtapasztalva, csak arra tudok gondolni, hogy a From afféle mellékprojektként kezelte ezt a fejlesztést, de legalábbis tojt rászánni egy sorozatbevégző bombának kijáró időt és energiát, és akkor elkámpicsorodok.
Még mindig nem rossz játék. Csak kevés, mert magas a léc. Szvsz.
De most már egyre kíváncsibb vagyok a stúdió post-Souls termésére, amire a jelek szerint elsődlegesen koncentrálnak (vagyis remélem, hogy ez a helyzet, és nem egyszerűen csak elveszett a varázs!). Egy kis szerencsével a Sony is csak az első két legígéretesebb projektet fogja elhappolni exkluzívnak. :P
:(
Ja, a multis arénát nem próbáltam, de úgy sejtem, nem sokban különbözik az előző játékbelieknél, hacsak nem a kárára változtattak a koncepción..
*ami azt illeti, a "gank squad" ellenfélelhelyezési filozófiának mintha még több fanja lett volna ennek a DLC-nek a fejlesztői között, mint a DSII esetében, ami engem ugyan sose zavart, de kíváncsi leszek, hány Miyazaki-őrült rajongó fogja álszentül elhessegetni ezt a tényt, miközben a második játékot nem győzte pocskondiázni az "igazságtalan" tömegharcok miatt, lál
szerk.
A mindenit, ez jó dárkos hsz. lett. Ez van, ha az ember szeret valamit!
Elkezdtem nyúzni a ringed city-t. Hát az első boss feladja a leckét rendesen :D. Az első fázis már mondhatni laza (Demon in pain és a Demon from below), de a második (Demon prince) elpicsáz rendszeresen.
A hétvégén én is lenyomtam. Köröket (höhö) ver az Ashesre, de egyik boss sem került annyi próbálkozásomba, mint annak az utolsója. A kvázi szériazáró boss pedig hiába döfi, ekkora elvárások ellenében egyszerűen muszáj volt legalább egy kicsit csalódásként megélni. :D Lore szempontjából se valami eksztatikus élmény az anyag. Azért még egy ilyen DLC-t simán elviselnék a játékhoz!
Ja, és most, hogy bezárult a kapu, már szabadon lehet dühöngeni amiatt, hogy ez az epikus-apokaliptikus izé végül mégsem került a játékba:
Borzasztó nehéz volt eleinte elvonatkoztatni az elődtől, mivel az ismert motívumok mellett több helyszín is hasonló hangulatot árasztott. Ám ritmusára igencsak eltért az elődtől: rövidebb pályák és több boss jelemezte a játékot. Szóval nem kevés időnek kellett eltelnie, hogy a deja vu érzetemet és az ezt állandóan felülíró benyomásaim egymásnak feszülése helyett a játék üzenetére koncentráljak. Amire azért is volt nehéz fókuszálni, mert a szériából ez a rész festi a legsötétebb képet.
Az előd életunt karaktereivel szemben több nemjátékosi karakter kineveti küszködésünket, vagy teljesen feladták az átokkal szembeni küzdelmet. Ez a kilátástalanság a rövid pályákon keresztül is egy az egyben visszaköszön, hiszen hiába gyűrtük le a folyosó végén található szörnyet, azt újabb és újabb folyosók és szörnyek követték.
Többször kereszteződik útunk hatalmas szabjákkal és díszes öltözékkel buszkélkedő harcosokkal. De a végeláthatatlan küzdelembe az egyik teljesen kiég, egy másik belegárgyul, míg egy harmadiknak önálló életre kel a teste, aki fej nélkül folytatja tovább a küzdelmet: a józan ésszel összeegyeztethetetlen ez a kaszabolás. Én kitartóan csapom le a szörnyellákat és a nagyobbnál nagyobb lovagokat, hogy bekebelezzem lelküket, és még élesebb, még halálosabb fegyvereket kovácsoltassak belőlük. De mégis milyen céllal halmozom a hullákat? Mit teszek, ha nincsen kit legyőzni és nem tudom tovább növelni a hatalmamat?
Végigkísérték a szériát az exisztenciális kérdések, de az elődökkel és a Bloodborne-nal szemben ennél éreztem legkevésbé nyitottnak a játék válaszai, amiért a végére igencsak beleszerettem a játékba.
Ja, és így utólag utánaolvasva nagyon örülök, hogy nem a Sins of a First Scholarnak kezdtem neki, mert a kisebb-nagyobb változások mellett a befejezés eltér.
A DLC-knek még nem értem a végére. Sanctum Citybe elég hamar eljutottam, ahol csak az első helyszín körbejárását követően kezdtem gyanakodni, mivel a korábbiakhoz képest sokkal méretesebb és tekervényesebb a pálya. Viszont narratív kontextus híján inkább csak kérdések vetődtek fel: például ki építette az állítható platformokat, és milyen céllal; miért vonatkonznak más szabályok az azonos külsejű lényekre a kriptán belül (a kinti Sanctum Warriorokat példuául tudtam stunnolni, míg a bentieket nem.)
Az alapjátékban a leghülyébb helyeken található liftek jelenlétét csakis metafóraként tudtam értelmezni. Az első DLC-ben viszont narratív kontextus híján nem tudtam elhelyezni az eltéréseket.
Milyen szempontok alapján a legjobbak a DLC-k? Mennyire kötődnek az alapjátékhoz?
A DLC-kben előrehaladva felmerült, hogy lehet még alacsony szintű vagyok hozzájuk, szóval jó Souls-szokás szerint másfele kutakodtam, illetve vissza-visszatértem a DLC-k helyszíneire. De lényegesen motiválóbb volt a király fölkutatása a gyilkos kripta, és Brume tornyának tekervényeihez képest. :)
swoder írta: Viszont narratív kontextus híján inkább csak kérdések vetődtek fel: például ki építette az állítható platformokat, és milyen céllal; miért vonatkonznak más szabályok az azonos külsejű lényekre a kriptán belül (a kinti Sanctum Warriorokat példuául tudtam stunnolni, míg a bentieket nem.)
Az alapjátékban a leghülyébb helyeken található liftek jelenlétét csakis metafóraként tudtam értelmezni. Az első DLC-ben viszont narratív kontextus híján nem tudtam elhelyezni az eltéréseket.
Gyakran úgy érzem, csak magadat csapod be a túl mélyre hatolni vágyó értelmezési kísérleteiddel, miközben a válasz az ilyen esetek többségében valószínűleg csak annyi, hogy egy dizájner meghozott egy mezei döntést a napi kétezer közül. :)
Sanctum Soldierből tudtommal csak egyféle van, ami a statokat illeti. Esetleg egyszerűbb stunnolni a könnyebb fegyverzettel szerelteket, mert a nehézfegyverek támadás közben hyper armort/poise-t adhatnak, de ezt a mechanikát annyira szanaszéjjel kavarta a Souls 3, hogy már én se tudom, melyik részben hogyan működik pontosan. De ja, a SSoldiereknek abnormálisan magas a poise-uk, a másik két DLC hasonló kaliberű közellenségeinél ezt visszább is szabták.
Amúgy a világ földrajzi-építészeti-kronológiai-hangulatbeli kaotikusságára a Souls 3 fog majd válaszadással próbálkozni.
swoder írta: Milyen szempontok alapján a legjobbak a DLC-k? Mennyire kötődnek az alapjátékhoz?
Játékmenet és pályadizájn szempontjából a legjobbak, a háttérsztorik is elég érdekesek tudnak lenni (főleg Ivory King), aztán van még egy aspektus, de nem akarom lelőni az átívelő szálat.
swoder írta: A DLC-kben előrehaladva felmerült, hogy lehet még alacsony szintű vagyok hozzájuk, szóval jó Souls-szokás szerint másfele kutakodtam, illetve vissza-visszatértem a DLC-k helyszíneire.
Ajánlatos az alapjáték kivégzése után DLC-zni, mint minden Soulsban. Ajánlanám továbbá, hogy megjelenési sorrendben játszd őket végig (Sunken > Iron > Ivory), bár ez sem kritikus. A legvégén pedig lesz egy kis extra elérhető dolog, ami valószínűleg majd adni fogja magát neked is.
Egyébként mennyire vanilla is ez a vanilla DS2-d? A Scholar már bele van patchelve, még ha ez nem is a Scholar edisön, igaz?
Nem kívánok minden egyes aspektust jelentéssel felruházni. :) Az első benyomásom részletezésével az alapvető gondolatmenetemet és a szériához fűződő viszonyomat kívántam szemléltetni. Ugyanis az előzetes vélemények és az első benyomásaimat követően nagyon kellemesen csalódtam, hogy a Dark Souls 2 is önálló egészet alkot. És bíztatóan hangzik, hogy a DLC-k is kötődnek hozzá.
Steamen vettem meg a Dark Souls II címmel futó csomagot, ami befejezéskor a Sins of the First Scholar stáblistájával indított. Markáns a különbség egy felpatcheletlen verzióval szemben?
Amúgy végigjátszást követően végignyálaztam egy méretes GAF topikot a játékról, ahol visszatérő gondolat volt a Dark Souls 2 "unfairsége." Ami már az elődhöz viszonyítva is értelmezhetetlen, hiszen az impulzív viselkedést a DS1 is lépten-nyomon büntette: akár a lesben álló ellenfelekkel, vagy a pont ugrástávon (vagy azon kívül) helyezkedő tárgyakkal (melyek többször a kapzsiság gondolatára csatolnak vissza.)
Az Undead Burg tanításához képest a DS2 kezdőhelyszínei messze eltörpülnek, így a Pursuer engem is rendesen megizzasztott, pedig az elődöket keresztül-kasul bejártam, és a Bloodborne is megvolt egyszer. De a "fairség" gondolata ezen logika szerint sem állja meg a helyét, hiszen a mintaszerűség a bossokat tekintve is megvan, amiért a hatalmas suhintásokkal operáló Velstadtot már könnyűszerrel levertem, hiába volt teljes vértben.
Neked mi a véleményed a témáról? Illetve milyen pontokat láttál még felmerülni az "unfairség" gondolata kapcsán?
swoder írta: Ugyanis az előzetes vélemények és az első benyomásaimat követően nagyon kellemesen csalódtam, hogy a Dark Souls 2 is önálló egészet alkot. És bíztatóan hangzik, hogy a DLC-k is kötődnek hozzá.
Ne aggódj, kellemetlenebbül majd csalódhatsz a Dark "Minden Második Sarkon Túlról Az Első Játék Köszön Vissza" Souls 3 identitáshiányosságában.
swoder írta: Steamen vettem meg a Dark Souls II címmel futó csomagot, ami befejezéskor a Sins of the First Scholar stáblistájával indított. Markáns a különbség egy felpatcheletlen verzióval szemben?
swoder írta: Amúgy végigjátszást követően végignyálaztam egy méretes GAF topikot a játékról, ahol visszatérő gondolat volt a Dark Souls 2 "unfairsége."
[...]
Neked mi a véleményed a témáról? Illetve milyen pontokat láttál még felmerülni az "unfairség" gondolata kapcsán?
Egyrészt a statfejlesztés függvényévé tett kitérési hatékonyságot említik néhányan, ti. fel kell húzni 96-ra az Agilityt, hogy annyi invincibility framest kapj, mint az első játékban medium rollra. Emiatt a frissen induló karakterekkel a szokásosnál könnyebb elbaltázni a dodge rollokat, ami frusztrációt szülhet, legalábbis amíg bele nem jössz és/vagy lelket nem áldozol rá.
Az online matchmakinget befolyásoló Soul Memoryt sem csípte sok multihuszár (ők aztán megkapták az Agape Ringet).
Hallottam még, milyen fantáziátlan és uncsi már, hogy a bossok túlnyomó többsége "big dudes in armor". Ezek a kritikusok aztán megfordulnak, és következő levegővétellel elkezdik szapulni a fuckhueg monstrum típusú bossok univerzális Achilles-inának bizonyuló, fantáziátlan és uncsi "sprintelj a lágyékának és nyomogasd az RB-t" taktikát...
De a vitán felül leggyakrabban megóbégatott bánat a legtöbb harci szituáció "egy vs. sok" felállása, noha 1) az 1. játékban is ez volt a jellemző, máskülönben egyik nem-elit közellenfél leverése sem követelne meg taktikázást és jelentene kihívást, 2) a 3. játékra ez még inkább igaz, de azt nem szabad nagyon szidni, mert őatyaistensége rendezőzseni Miyazaki így meg úgy, 3) a DS2 kínálja a legtöbb baráti summont a segítségre szorulók számára (még hogy Soulsban nincs easy mode...!). A mindhárom DLC-ben úgy-ahogy eldugott "co-op area", melyek több játékosra vannak balanszolva és teljesen felvállalják ezt az ún. unfairséget, egyfajta kitartott középső ujjnak is tekinthetők a From részéről (az egyik boss szó szerint egy gank squad :D), vagyis volnának tekinthetők, ha nem lehetne őket egyedül is simán és még nagyobb büszkeségérzet jutalmával abszolválni. :)
Igazából én nem osztom egyik fenti sirámot sem, vagy legalábbis nem tartom ezeket holmi bénító, nyomorító hibáknak.
Különben Darklurker is megvolt, meg a többi nem-kötelező?
Jaj, az agility statot ne is mondd! A vetődés másságát a parry időzítéshez hasonló változásnak tudtam be eleinte, de amikor már nem csak néhány Estus flaskám volt, többször szitkozódtam, hogy milyen sokáig tart a kortyolás animációja. Az in-game helperrel alaposabban átnéztem a statokat, és akkor tűnt fel, hogy az agility többek között a vetődésen is javít. Felnéztem a wikire, hogy ez pontosan mit is takar, majd néhány szinttel később máris barátibb lett a játék. Jobban le lehetett volna kommunikálni ezt a képességet, de az én élményem is mutatja, hogy később jelentkező, könnyen orvosolható tényezőről van szó.
A többi pont zöme szintúgy csak megerősít abban, hogy bizonyos előíró feltételekkel vegyülő önkifejezési gondokról van szó. Hiszen, az unfairség gondolata feltételez egy ideális, azaz fair állapotot. A fair állapothoz való eljutáshoz viszont ismernünk kell a játék szabályainak pontos működését. De nem ez a játékmechanika szinten is jelenlevő illúziókeltés adja az élmény jelentős részét?
Az easy mode utáni ácsingózás meg tényleg mintapéldája annak, hogy a játékosnak fogalma sincsen arról, hogy mit is szeretne, hiszen már az orra előtt található mankók sokaságát sem ismeri fel. Az első Dark Souls nehézségéről többszörös hullámokban jöttek ki cikkek, és nem győztem fogni a fejemet, mivel az első lépések között szerepel a pajzs felvétele és használatának elsajátítása.
A Dark Souls 2 ugyan nem az előd következetességével és kifinomultságával görgeti az akadályokat a játékos elé. Például ne tudd meg mennyit szenvedtem a Looking Glass Knighttal: egyrészt mert a páncélját alig vitték a legnépszerűbb, szúró és vágófegyverek, szóval a mozdulatainak kiismeréséré csak részben tudtam koncentrálni, mivel párhuzamosan fegyvereket teszteltem; másrészt mert a három-négyféle NPC-k közül véletlenszerűen beidézett NPC-ket néha valódi játékosok váltották fel. Olyanokat szívtam: néhányan elkezdték gyógyítani a már félig lesebzett bosst, de az egyik játékos ellőtte rám az összes varázslatát, majd belebújt a boss seggébe egy hatalmas pajzs-lándzsa kombóval, hogy se őt, se a bosst ne tudjam sebezni. :D
A tárgyak formájában érkező mankók viszont itt is jelentősek: például az első izzasztó boss legyűrése után felszedhető ruházatnál alig találni jobbat, már ami a súly/fizikális védelem arányát illeti. Én nagyrészt ebben, majd az ennél paraszthajszállal jobb Vengarl-csuhában vittem végig a játékot, legfőképp Claymore-ra támaszkodva. De felgyúrtam egy Large Clubot, Murakamót és a pihekönnyű pajzsot átszurkáló vívószerszámot. Sőt, a Looking Glass Knightot egy kétkézben tartott Morning Starral csaptam végül le - vagyis lubickoltam az fejlesztéshez szükséges nyersanyagokban.
Az opcionális bossok közül viszont nem sokkal küzdöttem meg, amit az alcím sokadlagos elírása is jól igazol. :) De tervezem folytatni a játékot, szóval köszi az infókat!
A címszereplő annyiban opcionális, hogy ki lehet hagyni (azaz el lehet rontani a megjelentetését bossként), de ha már lenyomtad a játékot, abban az NG-ciklusban már sajnos nem tudod előhívni a harcot. Nézz utána, mit kell csinálni hozzá. Sőt, asszem, egy asceticégetéssel meg is oldható.
ShowHide spoiler #Tudod, mit? Probáld
Nyírd ki Vendricket, asceticezd a Throne of Want tüzét (vagy mi a neve), öld meg Nashandrát még egyszer, profit.
Tervezel nekiállni NG+-ban az extra cuccok és megkavart tartalom kedvéért, esetleg a "normális" SotFS kiadásnak, amiben ez hatványozódva van jelen már az elejétől?
NG+ módot szinte biztosan kihagyom, mert a DS2 üzenetével is nehezen összeegyeztethetőnek tűnik a hatalom halmozása. Másrészről meg két éven belül ez már a negyedik SoulsBorne játékom, szóval nem szeretném teljesen kiégetni magamat. Az egy év szünet jót tett, és szerintem legalább ugyanennyit fogok tartani a Dark Souls 3 előtt.
Vajon feldobják egy kicsit a post-Lordvessel részeket, raknak bele tartalmat azoknak is, akik nem a felcsillivillizett látvány miatt térnének vissza a játékba?
Az eredetit is lehetett, csak a megvalósítás messze állt az optimálistól. És ha jól tévedek, akkor a gombfeliratok maradtak kontroller-hivatkozásúak. Valójában a játék egyik legnehezebb része az volt, hogy rájöjjön az ember, melyik hivatkozás milyen billentyűt takar. :D
Az eddigi infók alapján csak az online részét tupírozzák fel, és mivel nem a From házán belül készülnek a remasterek, kétlem, hogy tartalmi változásokat is kapna. A PS4, X1 és PC verziókért felelős QLOC renoméja viszont makulátlan.
Valamiért reflexből azt gondoltam, hogy átültetik az egészet az új engine-re, az tűnt a leglogikusabbnak, de végül örülök neki, hogy megtartják az eredetit, a DS3-féle nem éppen a kedvencem a kinézetével, hangulatával, egyes viselkedési nüanszaival stb. Bár, ahogy Vaati is mondja, egy pár mechanikai modernizálást igazán elvégezhetnének rajta, a locked-on omnidirectional mozgás/kitérés hiánya például határozottan az első számú tényező, ami majd' irracionális mértékben idegesíteni (és ostoba halálesetekhez vezetni) szokott, valahányszor visszatérek a DaS1-be az utódai irányából.
rwurl=https://img.ifcdn.com/images/13e552ef17ff182b923ffa1a6658fd00ae325a9b93f...
....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....
DLC scans leaked
Painted World & Eleum Loyce déjà vu
ibi amentia latet
rwurl=http://i.imgur.com/BerwZeF.pngrwurl=http://i.imgur.com/caBfvcH.png
#fuckonami :D
ibi amentia latet
"The High Wall of Lothric just got ten feet higher"
rwurl=http://i.imgur.com/pWAQje9.jpgrwurl=http://i.imgur.com/EEmMR5C.jpg
ibi amentia latet
DLC megvolt?
Talán majd most hétvégén. Extra keveset tudok róla, de a fülemet még így is elérő visszhangok szerint eléggé csalódást keltő, ami szakksz.
ibi amentia latet
Annyira tipikus, hogy tegnap éjfél körül legalább 15x röhögve elpicsázott az utolsó boss, ma délelőtt meg első nekiülésre legyűrtem, ugyanez volt Nameless "Motherfucker" Kinggel is. :) Szóval legalább a kihívási szinten nem spóroltak így a végére* (legalábbis NG+-ban; NG-ről még nem nyilatkozhatok) – nagy kár, hogy az oda vezető út a szódával is meh kategóriát erősíti, beleértve az első bosst, ami valami impresszíven szánalmasan unalmas és – megint csak (és megint csak, és megint csak, és megint csak [és megint csak]) – darksoulsegyes-fanservicey lett... Nem mondom, tud szép meg hangulatos is lenni a kieg, akad benne néhány játékmechanikailag fun elem is, csak mindez annyira kevésnek, laposnak, inspirációszegényen fogantnak és ámulathiányosnak tűnik az Artorias, a Crown Trilogy (kiváltképp Eleum Loyce, ha már havas-fagyott miliő) és az Old Hunters (már amit hallottam és láttam belőle) után, arról nem beszélve, hogy lore ügyileg se csinál semmi érdekfeszítőt, finoman fogalmazva. Hacsak a második DLC nem viszi majd le a hajunkat skalpostul jövőre, most már biztos, hogy a DSIII sikerrel fogja bebetonozni magát a From-ranglista aljára, ahol már most is sajnálatosan nagy előszeretettel tartózkodik. Mikor megszáll a félig öntudatlan rosszhiszeműség egy-egy újabb, ismét langyhideg csalódást keltő részletét megtapasztalva, csak arra tudok gondolni, hogy a From afféle mellékprojektként kezelte ezt a fejlesztést, de legalábbis tojt rászánni egy sorozatbevégző bombának kijáró időt és energiát, és akkor elkámpicsorodok.
Még mindig nem rossz játék. Csak kevés, mert magas a léc. Szvsz.
De most már egyre kíváncsibb vagyok a stúdió post-Souls termésére, amire a jelek szerint elsődlegesen koncentrálnak (vagyis remélem, hogy ez a helyzet, és nem egyszerűen csak elveszett a varázs!). Egy kis szerencsével a Sony is csak az első két legígéretesebb projektet fogja elhappolni exkluzívnak. :P
:(
Ja, a multis arénát nem próbáltam, de úgy sejtem, nem sokban különbözik az előző játékbelieknél, hacsak nem a kárára változtattak a koncepción..
*ami azt illeti, a "gank squad" ellenfélelhelyezési filozófiának mintha még több fanja lett volna ennek a DLC-nek a fejlesztői között, mint a DSII esetében, ami engem ugyan sose zavart, de kíváncsi leszek, hány Miyazaki-őrült rajongó fogja álszentül elhessegetni ezt a tényt, miközben a második játékot nem győzte pocskondiázni az "igazságtalan" tömegharcok miatt, lál
szerk.
A mindenit, ez jó dárkos hsz. lett. Ez van, ha az ember szeret valamit!
:D
ibi amentia latet
Elkezdtem nyúzni a ringed city-t. Hát az első boss feladja a leckét rendesen :D. Az első fázis már mondhatni laza (Demon in pain és a Demon from below), de a második (Demon prince) elpicsáz rendszeresen.
Spoilerezd már az ilyet, b+.
A hétvégén én is lenyomtam. Köröket (höhö) ver az Ashesre, de egyik boss sem került annyi próbálkozásomba, mint annak az utolsója. A kvázi szériazáró boss pedig hiába döfi, ekkora elvárások ellenében egyszerűen muszáj volt legalább egy kicsit csalódásként megélni. :D Lore szempontjából se valami eksztatikus élmény az anyag. Azért még egy ilyen DLC-t simán elviselnék a játékhoz!
Ja, és most, hogy bezárult a kapu, már szabadon lehet dühöngeni amiatt, hogy ez az epikus-apokaliptikus izé végül mégsem került a játékba:
a kígyóról beszélek, bár a terepet is jó lett volna alaposabban bebarangolhatóvá tenni a Dreg Heap-verziónál
ibi amentia latet
Februári hír, de nekem kimaradt:
Co-creator of The Expanse, Ty Franck has revealed that he has worked with Dark Souls developers, FromSoftware on an unknown project
ibi amentia latet
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=YGc5nn4wUEY
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=lVySE0mMNx4
rwurl=https://youtu.be/FBE8sh7nv4s
ibi amentia latet
Végére értem az oridzsi Dark Souls 2-nek.
Borzasztó nehéz volt eleinte elvonatkoztatni az elődtől, mivel az ismert motívumok mellett több helyszín is hasonló hangulatot árasztott. Ám ritmusára igencsak eltért az elődtől: rövidebb pályák és több boss jelemezte a játékot. Szóval nem kevés időnek kellett eltelnie, hogy a deja vu érzetemet és az ezt állandóan felülíró benyomásaim egymásnak feszülése helyett a játék üzenetére koncentráljak. Amire azért is volt nehéz fókuszálni, mert a szériából ez a rész festi a legsötétebb képet.
Az előd életunt karaktereivel szemben több nemjátékosi karakter kineveti küszködésünket, vagy teljesen feladták az átokkal szembeni küzdelmet. Ez a kilátástalanság a rövid pályákon keresztül is egy az egyben visszaköszön, hiszen hiába gyűrtük le a folyosó végén található szörnyet, azt újabb és újabb folyosók és szörnyek követték.
Többször kereszteződik útunk hatalmas szabjákkal és díszes öltözékkel buszkélkedő harcosokkal. De a végeláthatatlan küzdelembe az egyik teljesen kiég, egy másik belegárgyul, míg egy harmadiknak önálló életre kel a teste, aki fej nélkül folytatja tovább a küzdelmet: a józan ésszel összeegyeztethetetlen ez a kaszabolás. Én kitartóan csapom le a szörnyellákat és a nagyobbnál nagyobb lovagokat, hogy bekebelezzem lelküket, és még élesebb, még halálosabb fegyvereket kovácsoltassak belőlük. De mégis milyen céllal halmozom a hullákat? Mit teszek, ha nincsen kit legyőzni és nem tudom tovább növelni a hatalmamat?
Végigkísérték a szériát az exisztenciális kérdések, de az elődökkel és a Bloodborne-nal szemben ennél éreztem legkevésbé nyitottnak a játék válaszai, amiért a végére igencsak beleszerettem a játékba.
Ja, és így utólag utánaolvasva nagyon örülök, hogy nem a Sins of a First Scholarnak kezdtem neki, mert a kisebb-nagyobb változások mellett a befejezés eltér.
DLC-k? A széria legjobb anyaga.
ibi amentia latet
A DLC-knek még nem értem a végére. Sanctum Citybe elég hamar eljutottam, ahol csak az első helyszín körbejárását követően kezdtem gyanakodni, mivel a korábbiakhoz képest sokkal méretesebb és tekervényesebb a pálya. Viszont narratív kontextus híján inkább csak kérdések vetődtek fel: például ki építette az állítható platformokat, és milyen céllal; miért vonatkonznak más szabályok az azonos külsejű lényekre a kriptán belül (a kinti Sanctum Warriorokat példuául tudtam stunnolni, míg a bentieket nem.)
Az alapjátékban a leghülyébb helyeken található liftek jelenlétét csakis metafóraként tudtam értelmezni. Az első DLC-ben viszont narratív kontextus híján nem tudtam elhelyezni az eltéréseket.
Milyen szempontok alapján a legjobbak a DLC-k? Mennyire kötődnek az alapjátékhoz?
A DLC-kben előrehaladva felmerült, hogy lehet még alacsony szintű vagyok hozzájuk, szóval jó Souls-szokás szerint másfele kutakodtam, illetve vissza-visszatértem a DLC-k helyszíneire. De lényegesen motiválóbb volt a király fölkutatása a gyilkos kripta, és Brume tornyának tekervényeihez képest. :)
Gyakran úgy érzem, csak magadat csapod be a túl mélyre hatolni vágyó értelmezési kísérleteiddel, miközben a válasz az ilyen esetek többségében valószínűleg csak annyi, hogy egy dizájner meghozott egy mezei döntést a napi kétezer közül. :)
Sanctum Soldierből tudtommal csak egyféle van, ami a statokat illeti. Esetleg egyszerűbb stunnolni a könnyebb fegyverzettel szerelteket, mert a nehézfegyverek támadás közben hyper armort/poise-t adhatnak, de ezt a mechanikát annyira szanaszéjjel kavarta a Souls 3, hogy már én se tudom, melyik részben hogyan működik pontosan. De ja, a SSoldiereknek abnormálisan magas a poise-uk, a másik két DLC hasonló kaliberű közellenségeinél ezt visszább is szabták.
Amúgy a világ földrajzi-építészeti-kronológiai-hangulatbeli kaotikusságára a Souls 3 fog majd válaszadással próbálkozni.
Játékmenet és pályadizájn szempontjából a legjobbak, a háttérsztorik is elég érdekesek tudnak lenni (főleg Ivory King), aztán van még egy aspektus, de nem akarom lelőni az átívelő szálat.
Ajánlatos az alapjáték kivégzése után DLC-zni, mint minden Soulsban. Ajánlanám továbbá, hogy megjelenési sorrendben játszd őket végig (Sunken > Iron > Ivory), bár ez sem kritikus. A legvégén pedig lesz egy kis extra elérhető dolog, ami valószínűleg majd adni fogja magát neked is.
Egyébként mennyire vanilla is ez a vanilla DS2-d? A Scholar már bele van patchelve, még ha ez nem is a Scholar edisön, igaz?
ibi amentia latet
Nem kívánok minden egyes aspektust jelentéssel felruházni. :) Az első benyomásom részletezésével az alapvető gondolatmenetemet és a szériához fűződő viszonyomat kívántam szemléltetni. Ugyanis az előzetes vélemények és az első benyomásaimat követően nagyon kellemesen csalódtam, hogy a Dark Souls 2 is önálló egészet alkot. És bíztatóan hangzik, hogy a DLC-k is kötődnek hozzá.
Steamen vettem meg a Dark Souls II címmel futó csomagot, ami befejezéskor a Sins of the First Scholar stáblistájával indított. Markáns a különbség egy felpatcheletlen verzióval szemben?
Amúgy végigjátszást követően végignyálaztam egy méretes GAF topikot a játékról, ahol visszatérő gondolat volt a Dark Souls 2 "unfairsége." Ami már az elődhöz viszonyítva is értelmezhetetlen, hiszen az impulzív viselkedést a DS1 is lépten-nyomon büntette: akár a lesben álló ellenfelekkel, vagy a pont ugrástávon (vagy azon kívül) helyezkedő tárgyakkal (melyek többször a kapzsiság gondolatára csatolnak vissza.)
Az Undead Burg tanításához képest a DS2 kezdőhelyszínei messze eltörpülnek, így a Pursuer engem is rendesen megizzasztott, pedig az elődöket keresztül-kasul bejártam, és a Bloodborne is megvolt egyszer. De a "fairség" gondolata ezen logika szerint sem állja meg a helyét, hiszen a mintaszerűség a bossokat tekintve is megvan, amiért a hatalmas suhintásokkal operáló Velstadtot már könnyűszerrel levertem, hiába volt teljes vértben.
Neked mi a véleményed a témáról? Illetve milyen pontokat láttál még felmerülni az "unfairség" gondolata kapcsán?
Ne aggódj, kellemetlenebbül majd csalódhatsz a Dark "Minden Második Sarkon Túlról Az Első Játék Köszön Vissza" Souls 3 identitáshiányosságában.
Changelog.
Majdnem!
Egyrészt a statfejlesztés függvényévé tett kitérési hatékonyságot említik néhányan, ti. fel kell húzni 96-ra az Agilityt, hogy annyi invincibility framest kapj, mint az első játékban medium rollra. Emiatt a frissen induló karakterekkel a szokásosnál könnyebb elbaltázni a dodge rollokat, ami frusztrációt szülhet, legalábbis amíg bele nem jössz és/vagy lelket nem áldozol rá.
Az online matchmakinget befolyásoló Soul Memoryt sem csípte sok multihuszár (ők aztán megkapták az Agape Ringet).
Hallottam még, milyen fantáziátlan és uncsi már, hogy a bossok túlnyomó többsége "big dudes in armor". Ezek a kritikusok aztán megfordulnak, és következő levegővétellel elkezdik szapulni a fuckhueg monstrum típusú bossok univerzális Achilles-inának bizonyuló, fantáziátlan és uncsi "sprintelj a lágyékának és nyomogasd az RB-t" taktikát...
De a vitán felül leggyakrabban megóbégatott bánat a legtöbb harci szituáció "egy vs. sok" felállása, noha 1) az 1. játékban is ez volt a jellemző, máskülönben egyik nem-elit közellenfél leverése sem követelne meg taktikázást és jelentene kihívást, 2) a 3. játékra ez még inkább igaz, de azt nem szabad nagyon szidni, mert őatyaistensége rendezőzseni Miyazaki így meg úgy, 3) a DS2 kínálja a legtöbb baráti summont a segítségre szorulók számára (még hogy Soulsban nincs easy mode...!). A mindhárom DLC-ben úgy-ahogy eldugott "co-op area", melyek több játékosra vannak balanszolva és teljesen felvállalják ezt az ún. unfairséget, egyfajta kitartott középső ujjnak is tekinthetők a From részéről (az egyik boss szó szerint egy gank squad :D), vagyis volnának tekinthetők, ha nem lehetne őket egyedül is simán és még nagyobb büszkeségérzet jutalmával abszolválni. :)
Igazából én nem osztom egyik fenti sirámot sem, vagy legalábbis nem tartom ezeket holmi bénító, nyomorító hibáknak.
Különben Darklurker is megvolt, meg a többi nem-kötelező?
ibi amentia latet
Jaj, az agility statot ne is mondd! A vetődés másságát a parry időzítéshez hasonló változásnak tudtam be eleinte, de amikor már nem csak néhány Estus flaskám volt, többször szitkozódtam, hogy milyen sokáig tart a kortyolás animációja. Az in-game helperrel alaposabban átnéztem a statokat, és akkor tűnt fel, hogy az agility többek között a vetődésen is javít. Felnéztem a wikire, hogy ez pontosan mit is takar, majd néhány szinttel később máris barátibb lett a játék. Jobban le lehetett volna kommunikálni ezt a képességet, de az én élményem is mutatja, hogy később jelentkező, könnyen orvosolható tényezőről van szó.
A többi pont zöme szintúgy csak megerősít abban, hogy bizonyos előíró feltételekkel vegyülő önkifejezési gondokról van szó. Hiszen, az unfairség gondolata feltételez egy ideális, azaz fair állapotot. A fair állapothoz való eljutáshoz viszont ismernünk kell a játék szabályainak pontos működését. De nem ez a játékmechanika szinten is jelenlevő illúziókeltés adja az élmény jelentős részét?
Az easy mode utáni ácsingózás meg tényleg mintapéldája annak, hogy a játékosnak fogalma sincsen arról, hogy mit is szeretne, hiszen már az orra előtt található mankók sokaságát sem ismeri fel. Az első Dark Souls nehézségéről többszörös hullámokban jöttek ki cikkek, és nem győztem fogni a fejemet, mivel az első lépések között szerepel a pajzs felvétele és használatának elsajátítása.
A Dark Souls 2 ugyan nem az előd következetességével és kifinomultságával görgeti az akadályokat a játékos elé. Például ne tudd meg mennyit szenvedtem a Looking Glass Knighttal: egyrészt mert a páncélját alig vitték a legnépszerűbb, szúró és vágófegyverek, szóval a mozdulatainak kiismeréséré csak részben tudtam koncentrálni, mivel párhuzamosan fegyvereket teszteltem; másrészt mert a három-négyféle NPC-k közül véletlenszerűen beidézett NPC-ket néha valódi játékosok váltották fel. Olyanokat szívtam: néhányan elkezdték gyógyítani a már félig lesebzett bosst, de az egyik játékos ellőtte rám az összes varázslatát, majd belebújt a boss seggébe egy hatalmas pajzs-lándzsa kombóval, hogy se őt, se a bosst ne tudjam sebezni. :D
A tárgyak formájában érkező mankók viszont itt is jelentősek: például az első izzasztó boss legyűrése után felszedhető ruházatnál alig találni jobbat, már ami a súly/fizikális védelem arányát illeti. Én nagyrészt ebben, majd az ennél paraszthajszállal jobb Vengarl-csuhában vittem végig a játékot, legfőképp Claymore-ra támaszkodva. De felgyúrtam egy Large Clubot, Murakamót és a pihekönnyű pajzsot átszurkáló vívószerszámot. Sőt, a Looking Glass Knightot egy kétkézben tartott Morning Starral csaptam végül le - vagyis lubickoltam az fejlesztéshez szükséges nyersanyagokban.
Az opcionális bossok közül viszont nem sokkal küzdöttem meg, amit az alcím sokadlagos elírása is jól igazol. :) De tervezem folytatni a játékot, szóval köszi az infókat!
A címszereplő annyiban opcionális, hogy ki lehet hagyni (azaz el lehet rontani a megjelentetését bossként), de ha már lenyomtad a játékot, abban az NG-ciklusban már sajnos nem tudod előhívni a harcot. Nézz utána, mit kell csinálni hozzá. Sőt, asszem, egy asceticégetéssel meg is oldható.
Tervezel nekiállni NG+-ban az extra cuccok és megkavart tartalom kedvéért, esetleg a "normális" SotFS kiadásnak, amiben ez hatványozódva van jelen már az elejétől?
ibi amentia latet
NG+ módot szinte biztosan kihagyom, mert a DS2 üzenetével is nehezen összeegyeztethetőnek tűnik a hatalom halmozása. Másrészről meg két éven belül ez már a negyedik SoulsBorne játékom, szóval nem szeretném teljesen kiégetni magamat. Az egy év szünet jót tett, és szerintem legalább ugyanennyit fogok tartani a Dark Souls 3 előtt.
https://kotaku.com/dark-souls-remastered-announced-coming-to-the-switch-...
Talán nem csak Switchre...
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Boy, that escalated quickly:
It will arrive on PC, PlayStation 4 and Xbox One on the same day - 25th May.
http://www.eurogamer.net/articles/2018-01-11-nintendo-switch-is-getting-...
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Vajon feldobják egy kicsit a post-Lordvessel részeket, raknak bele tartalmat azoknak is, akik nem a felcsillivillizett látvány miatt térnének vissza a játékba?
ibi amentia latet
Meg lesz-e benne normális KB+M támogatás...?
Non serviam
Dream on...
Meg se próbáld szerintem azzal játszani.
....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....
Az eredetit is lehetett, csak a megvalósítás messze állt az optimálistól. És ha jól tévedek, akkor a gombfeliratok maradtak kontroller-hivatkozásúak. Valójában a játék egyik legnehezebb része az volt, hogy rájöjjön az ember, melyik hivatkozás milyen billentyűt takar. :D
Non serviam
Az eddigi infók alapján csak az online részét tupírozzák fel, és mivel nem a From házán belül készülnek a remasterek, kétlem, hogy tartalmi változásokat is kapna. A PS4, X1 és PC verziókért felelős QLOC renoméja viszont makulátlan.
Valamiért reflexből azt gondoltam, hogy átültetik az egészet az új engine-re, az tűnt a leglogikusabbnak, de végül örülök neki, hogy megtartják az eredetit, a DS3-féle nem éppen a kedvencem a kinézetével, hangulatával, egyes viselkedési nüanszaival stb. Bár, ahogy Vaati is mondja, egy pár mechanikai modernizálást igazán elvégezhetnének rajta, a locked-on omnidirectional mozgás/kitérés hiánya például határozottan az első számú tényező, ami majd' irracionális mértékben idegesíteni (és ostoba halálesetekhez vezetni) szokott, valahányszor visszatérek a DaS1-be az utódai irányából.
rwurl=https://youtu.be/rmwDiPilORQ
ibi amentia latet