Jelenlegi hely

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #21: időhúzásnak egy nyúlfarknyi szösszenet

Utolsó bejegyzés

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #21: időhúzásnak egy nyúlfarknyi szösszenet
Erre a hétre egyszerűen nem találtam olyan témát, amit rendesen meg tudtam volna csinálni cikknek, így addig is álljon itt egy nagyon rövid kis szösszenet, amit egy 40K Kill Team kampányhoz találtam ki régebben. Mivel én írtam, nem olyan profi mint a hivatalos anyagok; bocs :-)

A Birodalmi Flotta egy Tűzvihar osztályú fregattja

– Gárdisták! Tengerészek! Azért gyűltünk össze, hogy megosszam a helyzetünkről összegyűjtött információkat, és felvázoljam a cselekvési tervet. Fregattunk, a Macragge Tőre, Desmodelius magos utasítására lépett ki a hipertérből, aki veszélyes fluktuációt tapasztalt a Gellar-generátorban. Ha késlekedik, a gellar-pajzs összeomolhatott volna. Gondolom nem szükséges ecsetelnem, mivel járt volna, ha az Immatériumban maradnunk ilyen körülmények között.
Gellart-mező nélkül nem hajózunk a warpban, mert érdekes dolgok történnek

A techpapok nekiláttak a generátor újraszentelésének, becslésük szerint a fregatt két hét múlva újra  készen áll majd a térugrásra. 
A rendszer, amiben tartózkodunk, számunkra ismeretlen. Az Asztronomikon fénye gyengén világít itt, és nincs róla adat a csillagtérképeinken. Mégis úgy tűnik, hogy az Istencsászár nem ok nélkül vezérelt ide bennünket. Szenzoraink a rendszer második bolygójáról gyenge, de folyamatosan ismétlődő segélykérő adást fognak. Az adás régies kódokat használ, de egyértelműen a Birodalmi Sereg egy elavult segélykérő protokollja. Az auspexek adatai szerint a sivatagos bolygót túlnyomó részben orkok lakják. A jelzés egy birodalmi expedíció elszórt bázisokon rejtőző túlélőitől származik. Ezek a katonák generációk óta rejtőzködnek és vívnak gerillaharcot a zöldbőrűek hordáival. Ezeken a hősökön kötelességünk segíteni.
A következő két hétben a techpapok és a hajózószemélyzet mindent megtesz majd hogy a fregattot ismét teljes harci készültségbe helyezzék. Ami pedig minket illet, elhozzuk az Istencsászár haragját a zöldbőrűeknek!
– Kérem ne vegye akadékoskodásnak, nagytiszteletű Caius kapitány, de... Egy egész bolygónyi zöldbőrűről van szó... önnek pedig szűk kétszáz embere van. Mit tehet kétszáz ember egy egész világra való orkkal szemben?
– Kétszáz egyszerű ember semmit, tengerész. Mi viszont valamivel többek vagyunk annál. ULTRAGÁRDISTÁK! MIK VAGYUNK MI?
– MI VAGYUNK AZ Ő SÚJTÓ ÖKLE ÉS LÁNGOLÓ HARAGJA! ACÉL VAGYUNK ÉS VÉGZET! MACRAGGE-ÉRT HARCOLUNK, ÉS NEM ISMERÜNK FÉLELMET!

Ultragárdista felölti szent keramitvértjét

Tíz perccel később Caius kapitány már az osztagoknak tartott eligazítást.
– A Kódex arra tanít, hogy az orkok legalább annyira hajlamosak egymással háborúzni, mint másokkal. A haditerv erre épül. Az első fázisában mindennél fontosabb, hogy ne szerezzenek tudomást az érkezésünkről. Úgy tudják majd, hogy a veszteségeiket más orkok okozták. Ha minden a terv szerint alakul, a harc nagyját elvégzik helyettünk ők maguk.

Egy ork. Arcáról leolvasható a fajára jellemző túláradó intellektus.
 
– Az első csapást az Aetius osztag méri. A célpont egy jelentéktelen ork banda, akik azonban két szempontból mégis figyelmet érdemelnek. Az első, hogy pozíciójuk miatt felfedezhetnék a partraszállásunkat, de Aetius osztag erre nem hagy majd lehetőséget nekik. A másik, hogy felszerelésüket jellegzetes, messziről látható módon díszítik. Miután az osztag semlegesítette a xenókat, ésszerű mennyiséget zsákmányolnak ebből a felszerelésből, majd csatlakoznak hozzám a találkozási ponton.
Drusus osztag ezzel párhuzamosan a katonák egy tábora közelében ér földet. Elemzésünk szerint őket ork túlerő készül megtámadni. Az osztag hátbatámadja a xenókat. A meglepetés erejével és a katonákkal együtt el kell tudniuk mind egy szálig pusztítani azokat. Elképzelhető, hogy néhány ork mégis elmenekül. A találkozási pontot úgy választottam meg, hogy a legvalószínűbb menekülési útvonaluk irányába essen. Itt egyesítjük erőinket, miután szükség esetén felmorzsoltuk ezeket a xenókat is.
Az osztagok további eligazítást kapnak a leszállóegységekben. És most induljunk, testvérek! Legközelebb már a felszínen beszélünk. Macragge-ért és az ötszáz világért!
– MACRAGGE-ÉRT ÉS AZ ÖTSZÁZ VILÁGÉRT!

A Birodalmi Sereg egy sivatagi harcra kiképzett katonája

Khell őrmester nem táplált illúziókat az esélyeiket illetően. A sziklás plató fekvése, ahol megvetették a lábukat, jelentett némi előnyt a közeledő orkokkal szemben – meg kell hagyni a fiatal műveleti tisztnek, nem választotta meg rosszul a tábor helyét –, de a túlerő az túlerő. Az első rohamot, ha az Istencsászár is úgy akarja, visszaverhetik. De hiába a felvezető ösvény mellett elrejtőzött lángszórósok, a fedezékből sortűzre készülő bakák elszántsága, húsz katona ennyi orkkal szemben nem győzhet. De ezt ők nem tudhatják. A fiatalok csak a bosszúságot láthatják rajta, amiért egy puska nem tűpontosan áll a kezükben, egy parancs nem betű szerint van továbbadva. Az őrmester morálja a csapat morálja is. Érzelmek nem mutatkozhatnak meg az arcán.
– Őrmester…
A fiatal katona tátott szájjal mutatott felfelé. A sivatagos bolygón született baka nem tudta mire vélni az égbolton gyúló fényeket. Mintha hullócsillagok zuhantak volna alá, egyenesen az orkok háta mögé.
– Őrmester… az meg… mi a Császár haragja?
A bakák megdöbbenésére a mindíg mogorva Khell arcán örömkönnyek patakzottak.
– Az, fiam, pontosan a Császár haragja!

Ultragárdista leszállóegység

Még egyszer bocs, most csak ennyi telt tőlem :-)

A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék 


Erre a hétre egyszerűen nem találtam olyan témát, amit rendesen meg tudtam volna csinálni cikknek

rwurl=http://i.imgur.com/ADOWZro.jpg

Choose your next words with excpetional care!



Van egy csomó téma, csak egyikhez se tudtam felnőni. Pl. akartam írni Khárnról, hogy ne csak az Impérium hőseiről essék szó, de miután egyeztettem a forrásokat, kiderült, hogy a hetedik kiadásra csak annyi maradt kánon belőle, hogy KILL MAIM BURN :-) Az meg kevés egy cikkhez.
Aztán lehetne írni egy csomó mindenről a Gathering storm-ot előkészítendő, de ahogy látom, mindent amihez nyúl, megváltoztat ez az új anyag, így visszás lenne Trazynról Creedről vagy a Rhana Dandráról írni csak hogy ne legyen igaz mire a tényleges történetről mesélnék... Eldrad Ulthrannal már így is megszívtam mert előkészítettem a szerepét a XII. sötét hadjárat cikkben, erre hatályon kívül helyezték azt :-P
Már azon is gondolkoztam hogy leírom a tizenharmadikat úgy ahogy eredetileg volt, és ahogy le is játszották, de ha eltörölték, minek :-(
szóval nem tudom. Lehet leírom Ciaphas Cain Utolsó Harcát... Vagy nem.



Nehogy magadra vedd. Csak szórakozok. Eszem ágában sincs számon kérni, hogy mennyit írsz és miről.
Egyébként erről a kill team dologról nem sokat tudok, azon túl, hogy ez is kapcsolódik valamennyire a table tophoz.

ShowHide spoiler #

Choose your next words with excpetional care!



A Kill Team a nagy Warhammer 40k kicsiben :-)
Nem roppant seregek, hanem kisebb kommandók. Hangulatos nagyon.
Ami a nővérkéket illeti, kéne róluk is írnom, különösen a kedvenc szentjükről, de nagyon úgy fest hogy az is változik a gathering storm-al...
ha viszont a horus heresyre célzol, azt meghagyom másoknak. Kiapadhatatlan sztoriforrás lenne, de a 40K-nak szigorú értelenmeb véve nem része, plusz rettenetesen ellentmondásos, plusz nálam sokkal jobban ismerik mások.

ShowHide spoiler #


Nem értem miért jó folyamatosan változtatgatni a hivatalos sztorikon amit korábban írtak...

Choose your next words with excpetional care!



Engem pl. halálra idegesít :-)
Edit: Sztem megírom Cadiát tokhallal-vonóval-Creeeeeeddel, azon már nem fognak többet változtatni 3:-)



Jó lett ez is! Amúgy szerintem rengeteg anyag van még ami stimmel a 40k-ba de még a 30-ba is. Pl a Főbb Primarchák története. Vagy 1-2 érdekesebb dolog Horus Heresyből. Vagy egy-egy nagyobb hadjárar (pl az Abbyassal Crusade) története. A Lehetőségek száma közel végtelen. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Jó anyag. Megkérdezhetem hogy mennyi időt fektetsz egy együléses játékba általában? (rpg, vagy asztali, mindegy)



Bocs hogy ide rakom be ezt de végüls Warhammmer, avagy amikor az Exterminatus teljesen vállalható érv...

A P.E.T.A. állatvédő szervezet nekiment Games Workshopnak hogy MIÉRT VISELNEK ÁLLATI SZŐRMÉT EGYES KARAKTEREK A W40K-BAN?
Teljesen megbotránkoztak és rá akarják venni kiadót hogy ezzel azonnal hagyjon fel.

Ez most komoly? Pár regimentnyi World Eater elmagyarázhatná nekik a dolgok állását.

http://www.peta.org.uk/media/news-releases/peta-asks-games-workshop-ban-...

Mellesleg szerintetek az ilyen PETA-s idióták vajon meddig húznák a W40k világában?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Az exodite eldák még egész jól bírják, azok is pitypangzabáló buzerá természetkedvelő ősi nép :-D



Úgy egy hetet, de persze nem az egészet csak minden nap egy kicsit. Ha jön az ihlet megvan egy-két órából, ha nem, szenvedek sokáig :-)
Ja, és ha Sz. barátom is játszik akkor minimum a duplája. Ő minden főgonoszt azonnal kiszagol és kiiktat, így ha neki (is) kell a kaland, redundáns gonoszok kellenek, meg olyan "ellenfelek" amiket nem lehet legyőzni, pl. idő...



Köszönöm! A Horus Heresyt kihagyom, csak annyit írok belőle amennyit muszáj a 40K cikkekhez (mint Inkwizítornak már írtam). Az Abyssal Crusaderól most hallottam először, köszönöm, utánaolvastam, beteg sztori :-) Viszont két nagyszerű történetet is eszembe juttatott: Démongyakós Tuska történetét, és azt, ahogyan Asdrubael Vect megszerezte a hatalmat Commorragh felett...
Most viszont Cadiáról lesz szó. És nem erről
rwurl=http://imgur.com/CatjB8K
hanem a másikról...


Tno képe
Tno

Vagy bélyegezhetnéd csak simán heresy-nek az új kiadást :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



"Az Abyssal Crusaderól most hallottam először, köszönöm, utánaolvastam, beteg sztori :-)"

Nincs mit. :) Támadjuk be az Eyes of Terrort. Micsoda remek ötlet. :)

Ha már Exodite eldák... Jöhetnek esetleg történetek a különböző fajok oldalágairól is. Pl Exodite eldák, Squatok stb...

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



próbálom a jelenleg hivatalos felállást követni, és abban annyi a squat amennyit már le is írtam róluk :-( És az exodite eldákról sincs szinte semmi. De majd a gathering storm II-ben! ...se lesz.

Támadjuk be az Eyes of Terrort. Micsoda remek ötlet

Démongyakó Tuskának bejött :-)



A Fall of Cadiáról lesz is pár keresetlen szavam :-P
Kedvenc jellemzésem: "Ezt a kieget Uwe Boll rendezte."



Na jó de az orkoknak minden fun. :)

Amúgy PETÁS panaszban ez két dolog mindent visz....

"A komor, csatában edzett katonákat jól ismerjük harci tudásukról, de egy halott állat bőrének felöltése nem igényel semmilyen kiemelkedő képességet."

Akkor ezek szerint ők még nem próbáltak meg elejteni egy igásló méretű Fenrisi farkast. :)

"semmi, ami a Warhammer véres csataterein történik, nem ér fel a rémes valósághoz, amit a rókák, nyércek, nyulak és más élőlények kénytelenek átélni, ha prémkereskedők kezei közé kerülnek""

Ezzel azért vitatkoznék. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



pont mint Arch Warhammer reakcio a csatornajan :) igen jot szorakoztam rajta tegnap este :)

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



Megnyugtathatjuk a Petát, egyetlen farkast sem bántottak azokért a prémekért. There are no wolves on Fenris...
Ugyanakkor javaslom, hogy küldjünk el minden Petást egy exodite szűzvilágra. Ott is nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre, nagyon fog tetszeni neki mind a hat másodpercig amíg még élnek majd a gusztustalan mon-keigh-k :-)
rwurl=http://cfs13.blog.daum.net/image/17/blog/2008/01/27/12/59/479c01925b78c&...



Amikor először láttam azt a gellar field-es vidit egyszerre fájdult meg a fejem, lett hányingerem és erekcióm. Utóbbi vicc volt, de akkor is weird videó.

Viszont a szösszenet fincsi volt :)



-állítólag valami videóklipből van, de valamilyen oknál fogva nem akartam többet tudni róla :-)
-Köszi!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!