A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #17: Az Agyar háborúja – harmadik fejezet

Leman Russ, a Császár félisteni gyermeke, az Űrfarkasok Ősatyja tizenhárom kompániára osztotta Fenris fiait. Tizenkettő a mai napig harcol a Mindenek Atyja ellenségeivel, a tizenharmadik helye azonban üresen áll a Farkasok roppant erődje, az Agyar tanácstermében. Tízezer éve tűntek el, amikor az anyagi világ határain túlra üldözték a Káoszhoz pártolt légiókat. Maga Russ is elveszett, de megígérte fiainak: az utolsó csatájukra visszatér majd, hogy velük küzdjön.

A negyvenegyedik évezred végén warpviharok támadtak szerte a Galaxisban. Az Immatérium áradása démonokat hozott magával, és a Farkasok – szokásuk szerint – igyekeztek minden veszélybe került világ segítségére sietni. Nurades bolygólyán a démonok túlerőben voltak, és körülvették Russ fiainak oda küldött seregét. Alighanem szomorú véget értek volna, ha nem tűnnek fel a semmiből a Farkasok genetikai tökéletlenségének áldozataira emlékeztető félig gárdista, félig agyaras-karmos szőrös szörnyetegek, és támadják hátba a démonokat. Az elfajzott külsejű harcosok az elveszett tizenharmadik testvériség jelképeit viselték réges-régi mellvértjükön, és bár a harcban elvakult dühvel tomboltak, utána értelmesen mutatkoztak be. Valóban Russ eltűnt fiai tértek vissza a világon túlról.
A Farkasok vezetői tanácsot ültek. Nem egyhangúan, de úgy döntöttek: eltorzult testvéreiket össze kell gyűjteni a démoni csataterekről, ahol visszatalálnak az anyagi világba, és elrejteni. Az Inkvizíció szemében ugyanis – a terv ellenzői szerint nem alaptalanul – ördögtől való mutánsok lennének; annak jelei, hogy a Farkasokat megérintette a Káosz.

Mindent megtettek hát, hogy elsőként érkezzenek a démonok elleni csatákba, részben az Ember Birodalmát megvédendő, részben hogy farkasember-testvéreik titkát megőrizzék. Gyakran azonnal távoztak a harc végeztével, gyanút keltve ezzel később érkező bajtársaikban, akik csak a távozó Farkasokat és a démonok pusztítását látták. Nem telt bele sok idő, és a Farkasokkal amúgy is feszült viszonyt ápoló Sötét Angyalok rendjének felderítői megtalálták egy farkasember-gárdista tetemét a démonok által lemészárolt lakosság hullái között. Bár a halott harcos nem támadta, hanem védte a civileket, a valójában jó ügyért harcoló Farkasokat tulajdon szövetségeseik kezdték árulónak gyanítani, ahogyan annak idején az Ezernyi Fiakkal történt.
A Sötét Angyaloknál kevés eltökéltebb ellensége van az árulóknak – ennek részben saját rendjük egy részének évezredekkel ezelőtti, titokban tartott árulása miatt érzett haragjuk az oka. Ők is igyekezni kezdtek a viharok sújtotta világokra, és miközben az emberek védelméért harcoltak, fél szemük mindenhol a Farkasok elfajzásának nyomait kereste. Nemhiába. Egy túlélő felderítőjük arról számolt be, hogy a Farkasok mészárolták le a csapata többi gárdistáját, majd egyik vezérük, Sammael jelentette: a Farkasok cserbenhagyták egy fontos ütközetben, árulásuk kis híján a démonok kezére adta a seregét. Valójában azonban egyikük sem az volt, akinek látszott: Ahogyan réges-régen Magnus, úgy most Russ fiainak sorsát pecsételte meg az Alakváltó, Tzeentch démona, a Császárhoz hű gárdisták bőrébe bújva.

Az egyetlen Szürke Lovag – akit Armageddon óta a Farkasok is hősüknek tekintenek –, Pengetörő Hyperión ekkorra már rendje Prognosticarjaként szolgálta az Istencsászárt. E roppant felelősséggel járó tisztségében – míg teste a Titánon nyugodott – lelke szüntelenül járta a galaxist, feltérképezendő a helyeket, ahol meggyengül az anyagi és anyagtalan világot elválasztó gát. Gyakran előre látta a warpviharokat, és ezáltal rendjének olykor átfogó képe lehetett az Őselllenség támadásáról, mielőtt az bekövetkezett volna. Az egyre sokasodó viharok furcsa térbeli rajzolata sötét előérzettel töltötte el; készültségbe rendelte a Szürkéket, és a Fenris rendszerbe küldte Stern kapitányt – egy fiatal, de máris sokat próbált Lovagot, az alá beosztott Démonvadászokkal.

Kételyekkel kell majd szembenéznie – figyelmeztette. Semmi sem lesz az, aminek látszik: szövetségesei arca mögött démon rejtőzhet, viszont aki ellenségnek tűnik, igaz barátnak bizonyulhat: Logan Grimnar, az ősz Falkavezér; bár Armageddon óta viszály dúl közte és a Szürkék között, mégis ha nyersen is, de igazul beszél. Stern megkereste hát az öreg Farkast. A Szürkék elől nem lehetett elrejteni a farkasember-gárgistákat. Kérdőre vonták a Falkavezért, aki igen agresszívan reagált. A szent lovagok nem látták azonban a Káosz mocskát a furcsa harcosokban, vezérük szavai pedig – még ha hangnemük acsarkodó is volt – igaznak bizonyultak. Átadták hát a Pengetörő üzenetét: a viharok által kirajzolt hieoroglif-jel a Fenris rendszert veszi lassan körül. Grimnar megenyhülve megköszönte a figyelmeztetést, és Stern erőivel együtt azonnal elindult hazafelé.
Az üzenet egy perccel sem érkezett korábban a kelleténél: a megérkező Farkasok anyaviláguk kivételével a rendszer valamennyi bolygóját és állomását túlvilági támadás alatt találták. Többfelé osztották erőiket, maga Grimnar Midgardia világának indult a segítségére. E toxikus dzsungelek borította bolygó lakossága mélyen a föld alatt élt, bunker-komplexumaikat, és a felszínt most Nurgle démonai ostromolták. A Falkavezér a rend legjobbjait vezette harcba ellenük: farkaslovasokat és Terminátorokat. Erőit a Vasfarkas Egil vezette páncélos dandárjok támogatták. Kíméletlen hatékonysággal számolták fel a landolási területük környékén található ellenséget, és bár a toxikus dzsungel és az abban elharapódzó dögletes Nurgle befolyás lelassította előrenyomulásukat, áttörtek a támadók vezéréhez. Négy hatalmas démonnal néztek szembe. Nem rettentek meg tőlük, az öreg farkas maga rohamozta meg őket erőivel, míg a páncélosok zárótüzet zúdítottak seregeikre.

Logan azonban csapdába szaladt. A démonok kacaja közepette gennyedző fekélyként szakadt fel körülötte a bolygó kérge, és a Farkasok elitjével együtt elnyelte a mély. Hiába szedtek szörnyű vámot az ősellenség között Vasfarkas Egil erői, a rend vezérét, és színe-virágát már nem hozhatták vissza.

A rendszer többi bolygóján is súlyos volt a helyzet. Az áruló Alfa légió, a legkülönbözőbb démonok, és káosz-szekták vívták Russ fiainak erősségeit. 

Ekkor érkezett meg a Sötét Angyalok derékhada. Maga a Szikla vezette erőiket. Amikor a Hórusz-lázadás után a Káosz ármánya darabokra törte anyabolygójukat, az Oroszlán fiai a legnagyobb darabot tették otthonukká. Roppant pajzsokkal övezve, térugró és hagyományos hajtóművek miriádjaitól hajtva úszik át az űrön ez a titáni kődarab, az Angyalok kolostorerődje. Vezérük, Azrael, bár nem akart elhamarkodottan cselekedni, a birtokába került információk alapján egyre inkább hajlott rá, hogy a Farkasok elfordultak az Istencsászártól. Olyan haderőt gyűjtött hát, ami térdre kényszerítheti őket. A Sziklát az Angyalok minden nélkülözhető hajója kísérte, de vele tartottak a Vaskéz és az Ultragárdisták rendjének egyes egységei is.

Ahogy a rendszerbe értek, legsötétebb balsejtelmeik látszottak beigazolódni. A Szikla kommunikációs főtisztje egyre közvetítette a rosszabbnál rosszabb híreket:qA Farkasok rendszerének minden bolygója a Káosz melegágya, maguk a Farkasok az ezerszám pusztuló lakosság között járnak – nem tudni, hogy megmentőként, vagy hóhérként, és bár Azrael képtelenségnek tartotta hogy Logan Grimnar árulóvá lett volna, és újraellenőriztette az üzeneteket, nem lelhetett bennük megnyugvásra: ha az öreg farkas hű maradt is a Császárhoz Midgardia bolygóján, melyet megrontott a Dögvész ura, elveszett.
Azrael nehéz szívvel bár, de kiadta a parancsot a támadásra. A flotta minden egysége tűz alá vette Russ fiainak otthonát, ahogyan tizenegyezer éve éppen az ő ágyúik ontották a halált Prosperóra.
 

Ekkor egy ezüstös alak manifesztálódott a Szikla parancsnoki termében.
Stern kapitánynak – amint azonosította magát, mint a Szürkék kapitánya – azonnal megnyitották az utat az Angyalok fellegvárát a hipertér felől óvó védelmeken át. Nem említette azonban, hogy egy Farkast is magával hoz, mégpedig az egyik vezérüket, Feketesörény Ragnart. Azonnal fegyveres őrök vették körül őket, de ők higgadtan reagáltak. Stern figyelmeztette Azraelt, hogy hibát követ el: ő személyesen bizonyosodott meg a Farkasok hűségéről. Azrael elé kezdte tárni az adatokat, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják, de a szent lovag nem felé fordult. Minden figyelmét lekötötte a kommunikációs főtiszt. Szemében delejes lángok gyúltak, és az Istencsászár hatalmával kötelezte az Ősellenség ügynökét, hogy vesse le álcáját. A döbbent Sötét Angyalok szeme láttára lényegült át a tiszt az Alakváltóvá.
A Sötét Angyalok halandó személyzete sikoltva takarta el a szemét a szörnyű látvány elől, ahogy Tzeentch eme fődémonában bugyogva forrtak a legkülönbözőbb elorzott arcok és testek, emberekétől nevenincs borzalmakéig, Közülük az Immatérium tisztátalan fénye vakított. Azrael és hadnagyai azonban nem félelmet éreztek, hanem mérhetetlen haragot. Megértették, hogy nem a Császár, hanem az Ősellenség munkáját végezték, amikor a Farkasokra támadtak.

A rendfőnök Ragnar, és számos Sötét Angyal is tüzet nyitott, de lövedékeiket elnyelte a torz változás örvénye: fénnyé, homokká, gondolatokká, vagy éppen vérré lényegültek át, ahogy a démon közelébe értek, aki őrült kacajjal nyugtázta a próbálkozást. A Szürkék kapitánya ekkor pszionikus jelet adott: a Démonvadászok valamennyien teleportáljanak hozzá. Ha ehhez erőszakkal kell áttörniük a Szikla parancsnoki termének okkult védelmeit, ám legyen. Szent ügy érdekében törték át az Immatériumtól védő pajzsokat, ahogy a Császár korában Magnus, és éppúgy ahogy ő, démonoknak nyitottak utat ezáltal.
Az Alakváltó élvezettel merítette számtalan végződését a meggyengült varázson keresztül a Warpba, és magához hívta Tzeentch szolgáit. A termet százával árasztották el a Változás urának Rémei; kisebb démonok, melyeknek különösen nyugtalanító jellemzője, hogy halálukkor két újabb Rémnek adnak életet. Maga a fődémon az így kialakult káoszban Azrael alakját öltötte magára, és a Szikla mélye felé szaladt. A valódi Azrael Belialra bízta a harc vezetését, aki az Angyalok elitjének vezéreként számtalan démon végzete volt már, és üldözőbe vette a saját képmását viselő ördögi lényt. Vele tartott Stern és Ragnar is.
Belial, terminátorai és a többi Szürke Lovag segítségével megtizedelte a végtelenül szaporodó Rémeket, és szembeszálltak az eközben materializálódó Változás Urával, Tzeentch e Nagyobb Démonával, aki az Alakváltó által idézett Rémeket követve jutott át az anyagi világba.
Maga az ezerarcú lény mindeközben egyre mélyebbre hatolt a Sziklába. A Sötét Angyalok legféltettebb titkának, testvéreik sokezer évvel ezelőtti árulásának nyomait őrizte a kolostorerőd gyomra: az évezredek alatt az Angyalok könyörtelenül levadászták a Káoszhoz pártolt bajtársaikat, és túlvilági és mundén béklyókba zárták őket ezekben a komor termekben. E sötét titkot több ezer évig egyre csak újabb és újabb módszerekkel megerősített védelmek őrizték: a rend Nagymesterének azonban átjárása volt minden, és az Alakváltó most az ő arcát viselte. Ahol lelassult miattuk, újabb démonokkal, majd a kiszabadított árulókkal, sőt helyenként megtévesztett bajtársaival hátráltatta a valódi vezért és társait. Üldözői azonban minden akadályon áthatoltak szent haragjukban. A Sors Urának démona a végtelenségig fogócskázhatott volna velük, helyrehozhatatlan károkat okozva az Angyalok rendjének, ám történt valami, amire még Tzeentch miriád útjának eme ismerője sem volt felkészülve. Az egyik folyosón egy apró, csuklyás lény állta útját. A töpörödött, ráncos, öreg kis szolgáló bizonyult a hatalmas lény végzetének, aki Ősatyák és Démonhercegek sorsával játszott: teste hordozta a Pária gént, ami minden túlvilági lény és varázslat két lábon járó eleven halálává tette. Az Alakváltó iszonyodva hátrált el a Nagymesterét értetlenül bámuló szolgáló elől, és páni félelemmel menekült vissza – egyenesen Azrael, Stern, és Ragnar elé. Titáni, de annál rövidebb összecsapás vette kezdetét, melyben a három hős fegyverei egymással vetélkedve próbálták visszaküldeni az ártó szellemet a másvilágra. Ragnar Fagypengéje nyerte a versenyt.

Míg az Alakváltó és ura démonai lekötötték a Sötét Angyalok erőit, a Fenris rendszer képe gyökeresen megváltozott. Roppant túlvilági jelenések, Tzeentch Ezüst Tornyai szivárogtak át az anyagi világba. Több közülük egyenesen a Sötét Angyalok flottájának bombázásától megtépázott Fenris atmoszférájában testesült meg. Az Agyar ütegei ízzé-porrá zúzták azt, amelyik a hatósugarukba került, de a többi a földre szállt, és mire a Farkasok a helyszínre értek, már soha nem látott mennyiségben ontotta magából az Ezernyi Fiakat, és torz, halandó káoszhívők tömkelegét. A támadás léptéke letaglózó volt. A bolygó számos pontján egyszerre kitört átfogó háborúban Tzeentch hívei elsöprő többségben voltak. A Farkasok eleinte vakmerő rohamokat vezettek a Tornyokkal szemben, de nem tudtak elegendő kárt tenni bennük, és hamarosan hátrálni kényszerültek. A delejes objektumok ezután elemelkedtek a felszínről, és Fenris okkult erővonalainak metszéspontjai fölé vándoroltak. Valamennyiben ugyanannak a rituálénak a szavai visszhangoztak: elfogott Fenris-lakók és Farkasok mágia béklyójába vert testét véreztették ki lassan, és míg bolygószerte dúlt a háború, kilenc órát, kilenc percet és kilenc másodpercet kántáltak, mielőtt feláldozták volna őket a Változás Urának. Ahogy az ördögi varázs tetőfokára hágott, átjáró nyílt az Immatériumba, és maga Magnus lépett át rajta.

Nem árnyalak volt ezúttal, aki szolgája kölcsönvett testén juttat át egy keveset erejéből. Teljes valójában lépett most a bolygó felszínére, titáni alakja légiói fölé tornyosult, a levegő lángolt körülötte a túlvilági hatalomtól. Hatalmas szárnyak bomlottak ki a hátán, és rögtön az égre tört. Az egyik Ezüst Toronyra ereszkedve akarata alá vonta az összes többiben munkálkodó rituálét, és roppant átkot mondott a bolygóra. Az erővonalak mentén sok helyütt magma tört a felszínre. Ezeken a pontokon szanaszét szakadt a bolygófelszín, és a fagy helyén azonnal lángoló pokol uralkodott el, a bombázásnál is nagyobb károkat okozva. A bolygó minden élőlényének lelkét, testét próbálta megrontani, és növények, állatok, emberek kerültek démoni befolyás alá. Nem tudta azonban teljesen uralmába venni Fenrist, mivel a legfontosabb metszéspontot az Agyar uralta, és a felett nem volt még hatalma. Erre is megvolt azonban a terve.
Az általa irányított Toronnyal leereszkedett egy hatalmas vulkán kráterébe, és magához szólította varázslói közül azokat, akik a legjobbak voltak a lángok szférájának uralásában. Lángdémokat idézett Tzeentch síkjáról, és ezek, az eleven tűzzé változott mágusok vezetésével, alászálltak a magmába. Lehetett bármilyen bevehetetlen erőd az Agyar, a bolygó gyomra felől a lávával előtörő áradat ellen nem volt védve. A tüzes lények csakhamar az alsó szinteket ostromolták. A sebtében felélesztett Dicső Halottak, létfentartó szarkofágjukkal harci gépekbe zárt néhai Farkas hősök vették fel velük a harcot, a rend sajátos fagyfegyvereivel felszerelt, páncélos ékjüket Veszettkéz Björn vezette, és az erőd mélyén rejtegetett farkasember-gárdisták támogatták. A felszínen pedig megindult az átfogó támadás Asaheim ellen.

Midgardia világát még a bombázás előtt előtt elhagyták Vasfarkas Egil erői. A parancsnok nem menekült, hanem tanácsért indult: hadibárkáján megkereste Viharhívó Njalt, a Farkasok rúnapapjainak fejét. Elhozta neki a hatalmas rémfarkas koponyáját, amit Logan Grimnar páncélja ékeként viselt, de a csata hevében elveszített. A Viharhívó megidézte a rémfarkas szellemét. A roppant szörnyeteget annak idején Grimnar győzte le, így árnya szolgája lett a másvilágon. Njal utasította a farkas-szellemet, hogy vezesse gazdájához Egilt. Az árnyéklény segített a techgárdistának, aki élete kockáztatásával egyenesen a mondott koordinátákra teleportált, egy teleporttájolóval a kezében, ami ha túléli a kalandot, lehetővé teszi a visszatérést. A szellem útmutatása helyesnek bizonyult: mélyen a bolygófelszín alatt, egy hatalmas csarnokban találta magát, Logan Grimnar falkavezér és a farkasok legjobb harcosai társaságában, akik a négy hatalmas démon tetemein álltak: tettek róla, hogy a pokoli urak ne éljék túl csapdájuk bezárulását. Grimnar hangulata komor volt: bár Egil vakmerő segítsége megmentette őket, Midgardia lakossága elveszett. A haldokló Nurgle démon elárulta, hogy ura, Mortarion démon-Ősatya, Magnus kérésére ragályt bocsátott a lakosságra, ami idővel dögletes mutáns szörnyeteggé változtat minden halandót. Az öreg farkas, miután rendje legjobbjaival együtt kiteleportált a mélyből, keserű szájízzel halálra ítélte a bolygót. A pusztító ciklon-torpedó, amit kilőtt rá, megmentette a rendszert a borzalmas ragály továbbterjedésétől, de ugyanakkor millió és millió emberrel végzett, akik utolsó lehelletükig a Mindenek Atyja hű szolgái voltak, és akiknek Logan Grimnar a védelmére esküdött fel, nem az elpusztítására. Jeges haraggal az arcán utasította valamennyi hajóját a Fenrist dúló ősellenség hátbatámadására.
Ahogyan távoztak a lángoló darabokra szakadó Midgardiától, a bolygó körül addig álcázó varázs leple alatt rejtőző Ezüst Tornyok váltak láthatóvá. Ördögi rituálékkal elnyelték az elpusztult világ lakóinak lelkeit, és miközben szinte szétszakadtak az összegyűjtött energiától, eltűntek az Immatérium mélységeiben…

Ahogyan Magnus erői lépésről lépésre foglalták el az Agyarhoz vezető területeket, az erőd gyomrában a tűzmágusok vezére kihasználta a lángoló hordája, és a farkasemberek élén küzdő fagyfegyveres gépóriások között dúló harcot, és elillant. Magnus telepatikus erejével tudatta vele az Agyar védőrúnáinak titkait, amennyire azt módjában állt megismerni legutóbbi, fájdalmas emlékű látogatásakor. A tűzvarázsló e tudás segítségével ki tudta játszani annyira a védelmet, hogy átbűvölje magát a geotermikus reaktorokhoz, amik az erőd védelmeit látták el energiával. A generátorok személyzetének hősies ellenállása dacára csakhamar elkezdte tönkretenni a gépeket. A hatást az egész erődben érezni lehetett, és Veszettkéz Björn azonnal elküldte amúgy is szorongatott erői egy részét, hogy megállítsa. Az ingadozó energia okozta kiesés a védelmi ütegekben azonban lehetővé tette az Ezernyi Fiaknak, hogy előrenyomuljanak a felszínen. Ekkor szálltak be a harcba az erőd felől partraszálló Sötét Angyalok, és a Fiak hátába támadó Falkavezér erői.
Azrael bajtársait fűtötte a harag Magnussal szemben, amiért  eszközként használta őket a Farkasok elleni harcban, és még szörnyűbb düh tombolt ellene Grimnar lelkében, aki saját népét kellett elpusztítsa ármánya miatt. Utóbbi maga köré gyűjtötte valamennyi Farkast, és egyenesen az Ezernyi Fiakra vetette magát. Harapófogóba zárta volna őket, ekkor azonban Magnus unott kézmozdulattal hozta működésbe a jóelőre megszőtt varázst, amivel olvadt lávává változtatta körülöttük a földet. Előre látta a támadást, és éppen ő ejtte csapdába az öreg farkast. Az nem esett azonban kétségbe, ahogy a bugyogó magma körülvette, és lassan, egyre szűkebb körbe vonta őket, tűzhalállal fenyegetve. Ahogy a Dicső Halottak hadigépei, az ő erői is fel voltak szerelve fagyfegyverekkel. Ezekkel tüzelve a bugyogó kőzetre, megszilárdította azt, és az újdonsült hídon megrohamozta az ellenség derékhadát.
Az Agyar felől eközben Sammael vezetésével a Sötét Angyalok legsebesebb száguldói támadtak Magnus híveire. Cikázva nyomultak át soraikon, és bár szörnyű veszteségeket szenvedtek, a hős néhány emberével egészen közel jutott Magnushoz. Teleport-tájolókat hajítottak le. A levegő sisteregni kezdett, és ezüstös villanások vetették hátra a Vörös Küklopsz démonait: megérkezett a Szürke Lovagok derékhada.
Grimnarék előrenyomulása elszánt, de véres volt. A Rubricae kísértet-gárdistái kíméletlenül ontották rájuk a halált, némelyikük fegyvereit Tzeentch sötét mágiája itatta át, ezek lövedékei akadálytalanul hatoltak át a keramitvérten, a harcosok lelkébe tépve. Soraik mögött boszorkánymesterekkel kellett szembenézniük, akiket a Fiak legnagyobb harcosai védtek, és maga Ahriman vezetett, a Fiak legnagyobb varázslója. Viharhívó Njalnak és rúnapapjainak minden erejét felemésztette, hogy ellenálljanak az általa idézett borzalmas átkoknak;  a többi varázslóval és a Fiak Terminátoraival az öreg farkas erőinek kellett megküzdenie.

A farkasok számos hőse  áldozta életét, hogy Ahriman közelébe jussanak, és még többen pusztultak el, amikor az megosztva erejét a varázspárbaj és mundén támadói közt, torz lényekké, saját páncélja által halálra szorított óriás mutánssá, vagy szilánkokra robbanó üveggé kezdte változtatni azt, akit eltalált. Végül azonban olyan sebet kapott Feketesörény Ragnartól, aminek végeznie kellett volna vele. Tzeentch praktikái elmenekítették a lelkét a warpba, de irányítása megtört, és Logan Grimnar bajtársai előrenyomulhattak Magnus felé.

A vörös óriásra a Szürke Lovagok csatagépei támadtak. Magnus maga dühítő érdektelenséggel figyelte közeledtüket, hangtalan utasítására Tzeentch Rémei özönlötték el őket. A démonhercegek elleni harcra tervezett, áldott fémből készült, démonűző igékkel borított gépeket az őket vezető nagyhatalmú Lovagok szent hatalma járta át, és az alacsony rendű lények százával hamvadtak el előttük szent fényükben – hogy kétszer annyi éledjen fel helyettük. Elborították a gépezeteket, amelyek csak nagy nehézségek árán győzték le őket. Magnusra emelték fegyvereiket, és rázúdították hatalmukat. Hasztalan. A Vörös Küklopsz közelébe érve a támadások egyszerűen elenyésztek. Unottan emelte rájuk tekintetét, és az egyetlen szeméből kicsapó túlvilági fényben rezgő kocsonyává olvadtak a szent eszközök.
A Farkasok rúnapapjai egyesítették erejüket, és a környező hegyekből kőujjak törtek elő, hogy összemorzsolják – Magnus legyintésére a sziklák mozdulatlanná dermedtek, alá hajoltak, és a csatamező fölé emelték őt. A Szürke Lovagok nagymestere eközben minden erejét összegyűjtve lesújtott rá az Istencsászár nevében, csatabárkájukat pedig utasította, hogy nyisson tüzet a pozíciójára. A szárnyas titán visszafordította a nagymester varázsát, tulajdon tüzében égetve őt halálra, az orbitális támadó sugár pedig elenyészett delejes védelmein. Nem azért töltötte az elmúlt évezredeket az Impérium varázslatainak és fegyvereinek tanulmányozásával, és rótt ellenük hihetetlen erejű igéket páncéljára, hogy most aggódnia kelljen miattuk.

Az égnek emelte két tenyerét: az egyikből kimeredő szem résnyire húzódott, ahogy a fölötte az űrben lebegő csatabárkákat kereste. Szinte isteni telekinetikus hatalmával megragadta a Lovagok és a Sötét Angyalok legnagyobb csatabárkáját, és egymásba gyűrte őket, iszonyú robbanásba borítva Fenris egét.
Amíg ezzel foglalatoskodott, Vasfarkas Egil és Logan Grimnar felhágott a sziklára, amin állt. Egil Russ Lándzsáját forgatta, azt a legendás fegyvert, ami Prosperó ostromakor egyszer már megízlelte az Ezernyi Fiak ősatyjának vérét, Grimnar pedig a baltát, amit Armageddon csatamezején szerzett, amikor a saját fegyvere eltörött.

Magnus nem tartott a támadástól, de feldühítették a lándzsa által felidézett emlékek, halált hozó tekintetét Egilre emelte hát, akinek fél teste azon nyomban köddé vált. Grimnar felkapta a lándzsáját, és mindkét fegyverrel lesújtott a Farkasok nemezisére.
A Káosz természetéből eredően önmagával is örökös harcban áll. Tzeentch megveti Khorne-t, a vér és az öldöklő háború urát, agyatlan mészárosnak tartja, míg ő maga finom intrikáival olykor évezredekkel előre pecsételi meg ellenségei sorsát.
Russ Lándzsája akadálytalanul siklott le Magnus óvó igékkel borított páncéljáról, a balta azonban, amit Logan Grimnar az Angron ellen vívott háborúban zsákmányolt, Khorne bajnokáé volt. Tzeentch végzetéül kovácsolták, és a bűvös paktumokkal terhes vért nem védett jobban ellene, mint bármilyen egyszerű gárdista páncél. Az öreg farkas iszonyú csapása átszakította azt, és mélyen a bordák közé hatolt. A közelben lévő pszionikusok elméjében Magnus fájdalmas kiáltását elnyomta egy dörgő hang: Khorne gúnyosan kacagott koponyatrónusán. A túlélő Szürke Lovagok összegyűjtötték erejüket, és lesújtottak a résre, ami Magnus védelmén támadt: áttörték szentségtelen pajzsait, és testét kitaszítva a létezésből, száműzték őt az anyagi világból.

Nélküle megtört a bolygót a túlvilággal összekötő varázs. A démonok eltűntek, az Ezernyi Fiakat varázslóik az Immatériumba menekítették, a lemaradókat mind egy szálig levágták. A Farkasok, a Sötét Angyalok, a Szürkék és szövetségeseik megtisztították a rendszert a démoni támadással érkezett borzalmaktól, és azoktól a lényektől és emberektől is, akiket a warp befolyása tett időközben szörnyeteggé.
A rendszer súlyos károkat szenvedett. Midgardia elpusztult, más bolygókat megrontott a Káosz, köztük Fenrist is. Bár a befolyást sikerült kipurgálni, a büszke harcos nép, akikből a Farkasok lettek, megroskadt a torzító erő csapásai alatt. A törzsek fiai közül sokan megőrültek a démoni borzalmaktól, mások szemmel látható jeleit mutatták Tzeentch befolyásának csápok, kocsányon lógó szemek formájában, de volt asszony, aki ördögi nyelveken beszélt, vagy démoni tojásokat szült megállás nélkül. A Szürke Lovagok tudatták az öreg farkassal, hogy a lakosság számára nincs remény. Ne próbáljon ellenállni, mert bár Armageddonon védhető volt az álláspontja, itt és most nincs irgalom a nyilvánvalóan elfajzottaknak. Midgardia után magáról Fenrisről is eltűnt az emberi faj.
Bár ez az Űrfarkasok rendjének végét jelentette, meglepő módon Grimnar nem ellenkezett, még csak meglepettnek sem tűnt. Komor szótlansággal hagyta, hogy a szent lovagok elvégezzék sötét munkájukat. Helyreállíttatta Veszettkéz Björn a tűzvarázslók elleni küzdelemben összeolvadt fémtestét, és valamennyi Farkast az Agyar tanácstermébe gyűjtötte. Björn és ő tudták csak, mire vár. A harcban többször érezték Russ jelenlétét, és jól emlékeztek ősi jövendölésére. Nemsokára megérkezett az üzenet, amire vártak. Cadia ostrom alatt áll, Abaddon minden eddiginél hatalmasabb sereg élén hozta el a Káoszt az Impériumba. Björn és Grimnar, bár rendjük haldoklott, üdvözült arccal szólították harcba testvéreiket: érezték, elérkezett a Farkas Órája, a háború, amiben ígérete szerint végre Ősatyjuk oldalán vívhatják meg a végső csatájukat.

Sortiariust, a warpbéli Boszorkányok Bolygóját Ezüst Tornyok vették körül. Magnus trónján ülve szívta magába az energiát, amit Midgardia áldozatából nyeltek el. Megtette sokezer éven át szőtt tervének utolsó lépését, és életre hívta a varázslatot, amelyhez foghatót az Asztronomikon létrehozása óta nem látott a galaxis. Az elmúlt események minden ármánya, minden csel, minden manipuláció ennek a hatalmas szimpatikus mágiának a szövevényét erősítette: ahogy ellenségei újraélték Prosperó pusztulását, úgy készült fel rá ő, hogy újjáélessze. A valóság határai meghasadtak, az Immatérium elöntötte volt otthona halott rendszerének környékétn, és az Ezernyi Fiak világa diadalmasan ragyogott újra régi helyén, Sortiarius és Prosperó összeolvadásaként, a Rettegés Szeméhez hasonló átjárót képezve. A roppant mágia által kavart hullámok egészen Terráig eljutottak a hipertérben. A hieroglif üzenetet visszhangozták, amit a Pengetörő látott a warpviharok mintázatában, és ami annyit tett az Ezernyi Fiak kiirtott népének nyelvén: BOSSZÚ.