A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #10 – Az első Armageddoni háború

Az Armageddon szektor az Impérium számára kiemelt stratégiai fontossággal bír. A Terra felé vezető hiperűrútvonalat őrzi, továbbá gazdag értékes erőforrásokban. Számos bolygója alkalmas az emberi életre, több közülük felettébb hasznos nyersanyagot bányászik, illetve néhány planéta roppant mennyiségű élelmiszert termel. A szektor központját, a kulcsfontosságú, ám rendkívül barátságtalan atmoszférájú Armageddon bolygót pedig hatalmas kaptárvárosok tarkítják. Ezek azon túl, hogy értékes emberanyaggal látják el a Birodalmat, komoly gyártókapacitást is biztosítanak: a teljes birodalmi sereg katonáinak kézifegyvereinek, csapatszállítóinak és tankjainak egy kimutatható százalékát ez a szektor biztosítja. Itt honos a híres Armageddoni Acéllégió is: ezek a hadosztályok arról ismertek, hogy sokkal inkább gépesítettek az átlagosnál, katonáik pedig még a valamennyiük számára rendelkezésre álló járművekben is légzőmaszkot és védőfelszerelést viselnek, a bolygón időről időre végigfújó mérges viharok miatt.
Armageddon azonban nem erről ismert, hanem arról, hogy helyszínéül szolgált háromnak is a negyvenedik évezred történelmének legnagyobb háborúi közül.

Történetünk akkor kezdődött, amikor az általában széthúzó Káosz erőket ismét sikerült egy hadúrnak az egymás elleni háború helyett az Impérium ellen fordítania. Mégpedig ezúttal nem kisebb ördögi hatalomnak, mint Angronnak, az Istencsászár hajdani gyermekének, a Világfalók félisteni Ősatyjából vált démonhercegnek. A Rontó Hatalmak roppant kísértethajót vezettek az Angron tanyájául szolgáló rendszerbe, aki felterelte erre Khorne-imádó káoszgárdistáit és egész népüket: káosz szekták, mutánsok, elfajzottak, és démonok egész légiói lepték el a Csillagok Elnyelője nevet viselő monstrumot, amelyet ezután elnyelt a warp. Viharai között látszólag céltalanul kezdett hánykolódni: de Angron tudta, hogy Khorne keze egyengeti az útját.

Eközben Armageddon bolygóján is munkához látott a Káosz. A kaptárvárosokban lázadás ütötte fel a fejét. A bolygó legnagyobb részét kitevő kontinenst sűrű, veszélyes élőlények lakta dzsungel választja ketté. Nyugatra tőle, Armageddon Prime területén elhúzódott a lázadások megfékezése, míg a másik oldalán, Armageddon Secunduson gyorsan leverték azokat a bolygó véderői. Erre való tekintettel a Birodalom nem is foglalkozott különösebben a zavargásokkal.  A Káosz kezét, lévén a szektor messze esik a Rettegés Szemétől, nem is sejtették az események mögött. Szerencsére azonban a szektor a híres hős, Logan Grimnar, az Űrfarkasok gárdista rendfőnöke védelmét élvezte. Ő, nem bízva a véletlenre a fontos bolygó sorsát, számottevő haderő élén személyesen sietett a helyszínre.

Ekkor érkezett meg a Csillagok Elnyelője. Roppant warpvihar kíséretében testesült meg a bolygó felett, amely beborította az egész szektort, démoni rakománya pedig éhes piraña-rajként vetette magát Armageddon testére. Ráadásul kiderült, hogy a lázadás mételye mélyebben gyökerezett, mint azt gondolták: a bolygóvédelmi erők fele azonnal átállt a Káoszhoz. Armageddon Prime szinte rögtön elbukott, a lojális erők menekülni kényszerültek a dzsungel-övön keresztül. Secundust egyelőre sikerült tartani. Grimnar Űrfarkasai élére állva, rajtaütésekkel tizedelte az áruló hadakat, komoly veszteségeket okozott, és elszakadt az ellenségtől, mielőtt az ellencsapást intézhetett volna. A feldühödött Káosz erők támadásra indultak a dzsungelen át, de amint nagy nehezen átkeltek a veszélyes terepen, rá kellett ébredjenek, hogy a másik oldalon a gárdisták által feltüzelt, lojális Acéllégió várja őket. Az Űrfarkas vezér pedig átkelt a Kharón folyó alatt, és oldalba kapta a Világfalókat. Őrjöngő ütközet vette kezdetét, amelyből az Istencsászár erői győztesen kerültek ki.

Mindez azonban csupán azért volt lehetséges, mert Angron nem vett részt a harcokban, ugyanis Khorne tizenkét vérszomjas, nagyobb démona kíséretében, az elfoglalt kaptárvárosok lakóinak kivégzésével múlatta az időt, és roppant tornyokat emelt tetemeikből. Ekkor azonban személyesen vetette magát a küzdelembe a tucatnyi arkdémon és Világfaló élén. Halandó ember, harci gép, de még Űrgárdista sem állhatott meg a háború és a gyilkolás szentségtelen megtestesülései előtt: megállás nélkül törtek előre, és néhány óra alatt hekatombát áldoztak Khornenak a lemészárolt ellenállókból.

Grimnarnak nem voltak olyan illúziói, hogy ellen tudna állni Angron ördögi erejének. Már a Csillagok Elnyelője érkezésekor hajókat küldött szét, hogy a warpvihar veszélyeit megkockáztatva próbálják meg a Császár egykori félisteni fia, a fődémon Angron ellen az Istencsászár szent erejének segítségét kérni.
Valamennyi futárát megtalálták a démonok, a hajók legénységét széttépték, csak egyetlen, súlyosan sérült Űrfarkas hibernációba süllyedt testét sikerült kimenteni az egyik kísértethajóvá lett cirkálóból. A gárdista néhány szóban el tudta mondani halála előtt, mi volt a küldetése: a Farkasok ura a Szürke Lovagok segítségéért folyamodik.

A démonvadászok erői szétszórtak voltak, de akit csak tudtak, azonnal Armageddonra indítottak. Különleges csatabárkáik átszelték az Immatériumban tomboló vihart. Százkilenc szent lovaguk – az  egy baljós jel miatt balsejtelmektől gyötört Taremar Aurellian kapitány vezetésével – az Istencsászár kegyelmébe ajánlotta lelkét valószínű halála előtt. Logan Grimnar tanácsára egyenesen a démoni sereg közepére teleportáltak, hogy Angronra és a tizenkét arkördögre vessék magukat.
Titáni küzdelem vette kezdetét. A Lovagok szent fénye tömegével végzett a kisebb démonokkal, és szörnyű áldozatok árán sorra küldték vissza a pokolra a tizenketteket is. Angron azonban már életében is a galaxis leghatalmasabb harcosai közé tartozott, és a Koponyák Urának hatalma csak még halálosabbá tette. Istene sötét hatalmától átjárt pengéje mintha száz helyen sújtott volna le egyszerre, nem védett ellene még a Lovagok delejes szent igékkel ékes pajzsa sem.

Volt a százkilenc Szürke között egy fiatal, Hyperion nevű bajnok, akinek pszionikus tehetségét a rend még nem tudta teljes egészében kibontakoztatni. Amikor azonban az ördögi fegyver kioltotta azoknak a bajtársainak az életét, akikkel beavatása óta testvéri kötelékben élt és harcolt együtt, a szent harag megnyitotta elméje addig elzárt részét: az Istencsászár nevében lesújtott a fekete pengére akaratával, és utolsó erejét is felemésztve, ízzé-porrá zúzta azt.
Taremar Aurellian kapitány egy évszázaddal korábban végzett a Káosz egy varázslójával, aki utolsó szavaival sötét jóslatot osztott meg vele: „A napok végéről elnevezett világon nézel majd szembe harcos fiával a te uradnak, és lészen sírás és bánat, mert áldozatod pusztulást hoz majd szerte a galaxisban". A kapitány ekkor értette meg a sorsát: az a végzete, hogy Armageddonon életét adja a bukott Ősatya megállításáért. Ahogyan a penge széttört markában, Angron Aurelliannal találta szemben magát. Értetlenségére a lovag annyit mondott: „Legyen hát!”, majd miközben Angron kettétépte, ő is markolatáig döfte bele a kardját, kimondta démoni nevének ellentétét, és az Istencsászár erejével elűzte őt a világból.

Kilencvenhatszor kondult meg Terrán az Elveszett Lelkek Harangja: a százkilenc lovagból mindössze tizenhárman élték meg a győzelmet. Közöttük Hyperion, akit az Űrfarkasok tiszteletük jeléül onnantól Pengetörőnek szólítottak. Súlyos helyzetben volt a bolygó is: lakosságának jórésze árulónak bizonyult, a maradék pedig komoly veszteségeket szenvedett az ellenük vívott hősies küzdelemben.
Logan Grimnart azonban más is aggasztotta. Azon kevesek közé tartozott, aki tisztában volt nem csak a Szürke Lovagrend létezésével, hanem azzal is, milyen végletekig képes elmenni az Inkvizíció azért, hogy ezt titokban tartsa. Ez volt az egyik oka, hogy azt a haditervet javasolta, amit: a démoni sereg közepére lesújtó szent lovagok harcának nem volt halandó tanúja. Az Inkvizíció azonban nem osztotta az álláspontját. Bár Grimnar egyértelműen bizonyítottnak látta a mellette harcoló halandók hűségét, az Ordo Malleus úgy döntött, minden egyes férfinak és nőnek, aki akár közvetve tanúja lehetett a Császár eretnekké, sőt démonná lett fia, vagy a Szürkék létezésének, pusztulnia kell – a maradéknak pedig azért, hogy biztosak lehessenek a démoni befolyás megszűnésének. Táborokba terelték őket, ahol „oltásokat” kezdtek beadni – valójában vegyi úton kasztrálni tervezték a népességet, majd halálukig munkatáborokba zárták volna.

A Farkasok Ura szörnyű haragra gerjedt. Ezek a halandók a legszörnyűbb elképzelhető ellenséggel szemben tanúsították bátorságukat és a Mindenek Atyja (az Űrfarkasok így hívják a Császárt) iránti elkötelezettségüket, vérüket ontották mellettük a harcban, és most ez a jutalmuk? Nekilátott a bátor túlélők elmenekítésének. Rendje hajói kísérték a menekültekéit, az inkvizíció lövedékeinek útjába álltak, de nem viszonozták a tüzet, megtagadva hogy okot adjanak a rend kiátkozására. Amikor a Farkasok csatabárkái is megérkeztek a rendszerbe, az Ordo Malleus erői megszeppentek, és ámenetileg futni hagyták a túlélőket.
Kysnaros lord-inkvizítor azonban még extrémebb lépésekre adott parancsot. Három teljes világ és további fél tucat űrállomás lakosságának halálát rendelte el, mert ezek kapcsolatba kerültek a menekülőkkel. Parancsnoksága alá vonta a Szürke Lovagokat, hogy szent küldetésük helyett a Farkasok ellen fordíthassa őket. Színleg békülni, tárgyalni hívta logan Grimnart: a találkozó helyszínén azonban tüzet nyitott a hajóira, többet megsemmisítve közűlük. Grimnar beleegyezett hogy megadja magát, és hogy ezért testőrségével Kysnaros zászlóshajójára teleportáljon.

Ott azonban csak azt tudakolta: ki a felelős a tárgyalás békéjének álnok megszegéséért, és az Istencsászár szent harcosainak általa vezetett rendje elleni, szentségtöréssel felérő támadásért?! Talán hogy a polgárháború fenyegetését elhárítsa, a Szürkék nagymestere magára vállalta a felelősséget. A Farkasok Ura népe törvényei szerint egyetlen követhetetlenül gyors mozdulattal lefejezte a tettest, még mielőtt az ellenfél közbeléphetett volna. A Lord-Inkvizítor parancsba adta a Szürkéknek, hogy sújtsanak le hatalmukkal Grimar csapatára, azok azonban habozva engedelmeskedtek: létezésük esszenciája volt a démoni ellen, és a Császár erői mellett harcolni, ezzel pedig ellentétes volt lojális Gárdistákra támadni. Csak nagymesterük halála tudta őket cselekvésre bírni. Pszionikus béklyóba verték volna a Farkasokat, Logan azonban alaposan tanulmányozta harci doktrinájukat. A psyker-osztagok vezetőinek kiiktatásával megtörte a szorításukat, zászlóshajójára teleportált, és faképnél hagyta az Inkvizíciót. Ettől fogva pedig bizony nem fogták vissza magukat ha vissza kellett lőni, ahogy azt számos Ordo Malleus csatahajó és őket vonakodva segítő Szürke csatabárka pusztulása mutatta.

Kysnaros még megátalkodottabb lett önkényes hadjáratában. A Vörös Vadászok – egy az Inkvizícióhoz híresen hű gárdista rend – és a Szürke lovagok maradék, egyre jobban lázongó csapataival, hajóival megerősítve egyenesen Fenris ellen vonult. A Farkasok anyabolygóján csekély erőket talált: láthatólag megviselte őket a hidegháború. A Lord-Inkvizítor totális orbitális bombázást rendelt el: ez olyan nyomokat hagyott az Agyaron, Fenris ősi kolostor-erődjén, amilyenhez foghatót az, a démoni Ezernyi Fiak támadása óta nem szenvedett el. Ultimátumot idézett hozzájuk, mely szerint vagy behódolnak az Inkvizíciónak, vagy kiátkozza és elpusztítja őket. A Farkasok rámutattak, hogy ilyen ultimátumot Fenris utoljára a Káosz légióitól kapott, és ők, az Istencsászár felkent bajnokai, csakis egyféleképpen válaszolhatnak az ilyen szentségtörő agresszióra. Számos csatabárkájuk lépett ki hirtelen az Immatériumból, és vetette magát a támadókra. A csata folyamán sikerült szétlőniük Kysnaros hajójának pajzsait, Logan Grimnar, Terminátor páncélos harcosaival a fedélzetre teleportált. Véres rendet vágott a legénység között, és kivégezte magát a Lord-Inkvizítort. Mind ő maga Terminátoraival, mind hajói a bolygó körüli űrben felkészültek rá, hogy győzelemig vagy halálig harcoljanak.
 

Ekkor azonban egy ősi harci gép teleportált a fedélzetr: magának a Császárnak a legendás harcostársa, Veszettkéz Björn, az ősöreg Űrfarkas létfenntartó szarkofágja vezette harci gép, aki a küzdelem miatt ébredt fel több évezredes sztázis-álmából. Björn dörgő hangon szólította fel a szembenálló „oktalan gyerekeket” ennek az „ostoba civakodásnak” az azonnali abbahagyására. Az élő legenda szavára abbamaradt a küzdelem. Björn a színe elé parancsolta Pengetörő Hyperiont, egy Kysnarosnál sokkal racionálisabb, Fenrisről származó Inkvizítort, és Logan Grimnart. Meghagyta, hogy az Inkvizíció flottája sértetlenül távozzék. Az Űrfarkasoknak nem törölhetik a memóriáját, ahogy az a Szürke Lovagok létezéséről tudomást szerző Gárdisták esetében szokás volt. Armageddon halandó hőseinek emlékeit törölhetik, és áttelepíthetik őket szerte a Galaxisban, de más bántódásuk nem eshet. Soha többé Inkvizíciós hajó a Fenris rendszerbe nem léphet be. A Pengetörő pedig meglátogatja az Agyart, és mindent elmond a rendjéről a Farkasoknak ami csak a hasznukra lehet: mert az ellenségük közös, és ezentúl együtt fognak harcolni ellene.
 

A béke megköttetett, az ellenségeskedés – ami a Szégyen Hónapjai néven került be a feljegyzésekbe – azonban maradandó nyomokat hagyott. A Szürke Lovagok olyan veszteségeket szenvedtek, amelyekből csak nagyon hosszú idő után sikerült talpra állniuk, Fenris hadereje sem volt jó ideig a régi. Az Űrfarkasok és az Inkvizíció viszonya azóta is feszült.

Armageddont újratelepítették, kaptárvárosai tovább ontották az emberanyagot és felszerelést az Acéllégiók számára. A találó nevű bolygó megpróbáltatásai azonban korántsem értek véget…

A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék