Styx – Shards of Darkness

A Spiders 2012-es játékában, az Of Orcs and Menben ismerte meg a közönség Styxet, a szabadszájú goblin orgyilkost. Azt szokták mondani, hogy egy karaktert tisztelni ugyan az erényeiért, de szeretni csakis a hibáiért lehet. Nos, Styx figurája biztosra ment, mert erényekben nem bővelkedik ugyan, de alattomos, bosszúálló, mocskosszájú, látszólag minden erkölcsi tartástól mentes – és egyszerűen imádnivaló. Az Of Orcs and Menben sok minden kiderült a kezdetben kizárólag a pénz által motivált orgyilkosnak tűnő goblinról. Azon felül, hogy meglepően összetett egyéniség, megtudtuk, hogy sokkal-sokkal öregebb, mint a többi ember vagy ork.

Erre az információra (és a többire, amiket nem árulok el itt, a játék közben sokkal jobban esik megszerezni őket) alapozva adta ki – immár a Cyanide – 2014-ben a Styx: Master of Shadowst. Az előző akció-RPG-vel szemben ez fajtiszta lopakodós játék lett, ami Styx eredettörténetét meséli el – természetesen, ahogy az a karakterhez illik, egy grandiózus betöréses lopás közben. Goblinunk nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy ellopja a világból minden mágia forrását… de hogy hogyan, miért, és hogy sikerül-e neki, ezt megint csak meghagynám játék közbeni felfedezésre. Érdemes, a történet okos, csavaros és nagyon hangulatos.

Most pedig 2017 márciusában megjelent a Styx, Shards of Darkness, szintén a Cyanide gondozásában. Ebben kedvenc goblinunk sorsát már hosszú évekkel a Master of Shadows eseményei után követhetjük, természetesen egy újabb svindli kapcsán, ami kicsiben indul, de messzemenő következményekkel jár.

Ahogyan a MoS, ez a játék is lopakodós. Styx kedvenc kése ugyan számtalan ember (...ork, goblin, törp...) gigáján éleződött, de mint jó orgyilkos, kerüli a direkt konfrontációt. Ha szemtől szemben harcolunk, valamit csúnyán elrontottunk, és bár egy-egy ellenfelet olykor még  így is legyőzhetünk, kettő vagy több ellenfél, vagy páncélt viselő melákok ellen esélyünk sincs. Többnyire nem is a gyilkolás a célunk, illetve bónusz pontokat zsebelhetünk be, ha értelmes lények elpusztítása nélkül fejezünk be egy pályát. (Az esetenkénti megölendő célpontok nem számítanak. Aki magára vonja Styx haragját, nem lehet túl értelmes...)

Styx mestere a sompolygásnak, kis termete révén el tud bújni ládákban, kosarakban, de még lefolyókban is, nagyszerűen mászik és ugrik. Szüksége is van rá, mert a pályák kilencven százalékán úgy kell majd keresztülhaladnunk, hogy lehetőleg senki se vegyen észre. 

Ezen felül gyakorlott orgyilkos: ha hátulról, esetleg felülről támadhat, a páncélozatlan ellenfeleket rövid úton el tudja intézni. Továbbá számos segédeszközt hord magánál, dobótűktől álkulcsokon és csapdákon át a fáklyák, gyertyák lángjának messziről való kioltását szolgáló homoklabdákig. 

Kelléktára nem korlátozódik evilági eszközökre: Styx nem csak az egyetlen intelligens példány a goblinok között, aki beszélni, sőt olvasni, írni (...hamisítani) is tud, de az egyetlen, akinek varázsereje van. Képes néhány másodpercre láthatatlanná válni, és rövid időre életre hívhatja a saját klónját is. Ez a kevéske varázslat később további lehetőségeket nyit majd meg, ahogy a pályák teljesítése során szerzett tapasztalati pontokból hosszabb, vagy a fizikai hatásoktól is részben védő láthatatlanságot vásárlunk, vagy megtanulunk helyet cserélni a klónunkkal, akit megtanulunk messzire hajítani, stb.

Végül pedig segítségünkre van maga a környezet. Súlyos kandeláberek várják, hogy az óvatlanul alásétáló vagy valahogyan odacsalt őrök fejére eshessenek. Az óvatlanul tárolt savas hordók nekigurulhatnak az őrposztoknak. A többi őrt riasztó kolomp szerkezete fatális véletlen, és persze Styx zsenije által halálos csapdává változhat. Olykor a kihallgatott beszélgetésekből megtudott terhelő információk juthatnak egy-egy célszemély haragosához, egy Styx álltal odacsúsztatott üzetet formájában. Katonák mérgeződhetnek meg ételtől vagy italtól, amibe Styx nem túl egészséges köpete keveredett.

A pályák felépítése ötletes. Míg kiváló, függőlegesen és vízszintesen is nagy kiterjedésű játszóteret kínálnak goblinunknak, megtartják az illúziót, hogy eredetileg valamilyen valódi funkcióval jöttek létre. A csempészfalu mocskos és düledezett, a (fekete) kereskedelmi kikötő rumszagú tengerésztanya, a sötét elfek városa elegáns és ijesztő (a nyilvános részek, a többi inkább ijesztő és beteg...). Mindenhol találni rejtett zugokat, kis titkokat, kihallgatható beszélgetéseket, amelyek hozzáadnak a történethez, vagy plusz lehetőségeket nyitnak meg. Így szerezhetünk például egyszer receptet egy szagosítóhoz, ami elfedi a jelenlétünket az érzékeny orrú törpök elől, de így juthatunk láthatatlanságot fejlesztő köpenyhez is. Alapanyagok is hevernek szanaszét a pályákon, amiket összegyűjtve a munkaasztaloknál csapdákat, álkulcsokat, életerő-italt stb. gyárthatunk – egy részükhöz előbb tapasztalati pontokból meg kell venni a receptet. 

Szükség is lesz a helyismeretre, és minden egyéb trükkre is. Még a legalacsonyabb nehézségi fokozaton is gyakran fogjuk látni meghalni goblinunkat, hogy aztán kis videókon jól lehordjon minket emiatt, választékos sértésekkel és popkulturális utalásokkal… Az egész játékra jellemző, hogy Styx kiszólogat a játékosnak, illetve hogy fájdalmastól zseniálisig terjedő viccekkel tereli el saját figyelmét a körülötte zajló disznóságokról. 

Méltó folytatása lett véleményem szerint ez a Styx-sagának. Szép volt, Cyanide, várom a folytatást! Különösen a cliffhangerszerű befejezés után, mert meggyőződésem, hogy ha képesek itt abbahagyni a sorozatot, Styx meglátogatja őket... Tudja hol laknak, ezt meg is említi egyszer egy különösen nehéz pálya kapcsán :-)