A negyvenkettedik évezred elején engedni kényszerült az Ember Birodalmának szorítása a Galaxison. Tízezer éve vívott elkeseredett küzdelmet az életben maradásért az Impérium, milliónyi fronton, annál is többféle ellenséggel, és végül egy olyan mért rá megsemmisítő erejű csapást, amivel szemben nem volt védekezés. Galaxisszerte apokaliptikus méretű warpviharok törtek ki, amelyekhez hasonlót a Sötét Kor vége óta nem látott az emberiség. A viharok közül a legnagyobbak a Rettegés Szeméhez hasonló, állandó hasadékká váltak a téridő szövetén, ezek egymásba érő láncolata kettőbe vágta a galaktikus síkot. Ebből a hatalmas hasadékból – ahogyan az Impérium elnevezte: a Cicatrix Maledictumból – folyamatosan vérzett át az Immatérium miazmája az anyagi világba. A kataklizma bekövetkeztekor kihúnyt az Astronomican, az Istencsászár fénye magára hagyta az emberiséget. Halványan, ki-kihagyva lassan visszatért, de csak a rés Terra felőli oldalára – a másik felére, amit Sötét Impériumnak kezdtek hívni, csak nagy ritkán pislákolt át.
A valóság szövetén szakadt sebek legnagyobbika kettévágta a galaxist
Ahogyan a Warp, a Káosz is teret nyert. A viharok bolygókat, egész bolygórendszereket vágtak el a külvilágtól, ezek könnyű prédái voltak az immár gyakrabban megtestesülő démonoknak, és a Káosz hadseregeinek. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne próbáltak volna meg ellenállni.
Raeddon kohóvilága az Adeptus Mechanicus fontos ereklyéit őrizte. Ahogy a warpviharok elnyeléssel fenyegették, a techpapok felkészültek a felbcsülhetetlen értékű Standard Szabványok, prototípusok, gyártóberendezések kimenekítésére. Ekkor azonban a Fekete Légió csatabárkái közelítették meg a bolygót. A skitariik zöme a Mechanicus komplexumait védte, készen rá, hogy életüket áldozzák a Gépisten ereklyéinek védelmében. A Fekete Légió azonban nem ott csapott le. Orbitális bombázásuk fedezőtüzében leszállóegységek záporoztak az űrkikötőkre, Káosz-Terminátorok testesültek meg a földön vesztegelő Mechanicus siklók között, és rövid úton megsemmisítették a bolygó teljes légi kapacitását. Aztán, miközben a Gépisten hívei továbbra is feszülten várták a közvetlen támadást, távoztak. A techpapok először nem értették az ellenség stratégiáját. Amikor a warp elnyelte a bolygót, amelyről immár nem volt hogyan menekülniük, megértették – de addigra késő volt. A szent tudás nemsokára démongépek készítését szolgálta.
Raeddon végzete
Az Aralest szektor flottája vereséget szenvedett a Fekete Légió csatahajóitól, egységeit az Aralest VII bolygó körül keringő Éberség állomásra csoportosította át. A bolygó felszínén is gondokkal küzdöttek, Melachron Indis kormányzó egyre népesebb Káosz szektával állt harcban, ami riasztó mértékben toborozta híveit a lakosságból. A szekta tanai szerint istenek jőnek a másvilágról, hogy elhozzák a győzelmet az elnyomók felett. Indis végül a fő kaptárváros felsőbb szintjein kényszerült elbarikádozni magát maradék Császárhű híveivel, és már csak abban reménykedett, hogy az Éberség állomás vette segélyhívását, és felmentő sereget küld. Amikor azonban Abaddon légiósai elfoglalták, letérítették pályájáról, és a bolygóra hajították az állomást, melynek becsapódása mindössze egy mély krátert hagyott a főváros helyén, a lakosság mind egyetértett: isteneik valóban eljöttek hozzájuk. Tüskés, arannyal díszített fekete páncélt viselnek.
A Tallarn rendszer is ostrom alatt állt. A sivatagbolygó lakóinak azonban tízezer éves gyakorlata volt benne, hogy hogyan harcoljanak sokszoros túlerővel szemben. A Káosz seregei, légiósai, de még flottája sem talált fogást az illékony Tallarn hadtesteken és hajókon. Tették amiben a legjobbak voltak: rejtőzködtek, gerillaharcot folytattak és fogcsikorgatva küzdöttek egyik napról a másikra. Az égbolton azonban a csillagok helyett, egyre csak a warp őrjítő forgataga fénylett felettük.
Az Araneus – ismertebb nevén Necromunda – rendszer nem állt a Káosz közvetlen támadása alatt, de az Astronomican kiesése elvágta az Impériumtól. Lord Gerontius Helmawr kormányzó hatalmának záloga az volt, hogy bírta az Impérium támogatását: az alatta torzsalkodó házak mindegyike félte haragját, és a birodalmi sereg, no meg az Öklök gárdistáinak bosszúját. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Impérium felé vezető út elvágatott, nem telt bele sok idő és az egész világ harcban állt. Helmawr ősöreg, hétpróbás gazember létére jópár trükköt bevetett hatalma megtartására, de a helyzet még rettegett kibernetizált verőlegény-katonái, sőt, a bolygón rekedt Öklök csatasorba állításával sem volt rózsás…
Necromunda bandái elég ijesztőek tudnak lenni, Helmawr végrehajtói ezért még ijesztőbbek
Közvetlenül a kataklizma előtt a Catachan rendszer hírt kapott róla, hogy a galaxis szerte hírhedt ork kalóz, Badrukk kapitány irdatlan flottával tart felé. Mivel a híres Második regiment, az Ördögök, a közelben állomásoztak, ők érkeztek haza elsőként anyaviláguk védelmére – de hamarosan követte őket minden catachan egység, sok-sok fényéves körzetből. Mint kiderült, az illusztris ork flottája egy hatalmas Void-bálnát üldözött, és hidegen hagyták őket a bolygók. Így azonban, amikor Catachan körül megsűrűsödött a Warp, kielégítő véderő volt a világ felszínén és a szomszédosakon is. Szükség is volt rájuk: nemsokára Káosz rajtaütésekről érkeztek hírek szerte a rendszerben, először sporadikusan, majd mindent elsöprő mértékben…
Ultramar ismét ostrom alatt állt. Nurgle szeretettel tekintett galaktikus északi felén fekvő világaira, és elküldte ragályhozóit, hogy vonják atyai gondoskodása alá őket. Három, valaha édeni rendszer vált a pestis és dögvész fertőjévé, és ezekből a Ragálycsillagokból egyre újabb és újabb támadások érték Guilliman hajdani birodalmát.
Terra szent bolygóját magának az Istencsászárnak az ereje óvta a Káosztól. Az általa felrótt hetvenhétszer áldott bűvkörökön a Hórusz-lázadás óta nem jutott át démon. Akkor Ka'Bandha, minden Vérszomjasnak, Khorne megállíthatatlan gyilkos démonainak legnagyobbika vezette a császári palotát ostromló démonokat. Sanguinius Ősatya, az Angyal megküzdött a hatalmas szörnyeteggel, és titáni párviadalban legyőzte őt. A fődémon szörnyű bosszút fogadott ellene: mivel azonban Hórusz végzett az Angyallal, fiai, a Vérangyalok gárdistái kiirtására esküdött fel.
Sanguinius, a Vérangyalok ősatyja összecsap Ka'Bandhával
A Császár védelmei több mint tízezer évig érintetlen szentségükben tartották meg Terrát. Ahogy azonban a Káosz korszakok óta nem látott erővel tombolt, nyolc hatalmas Vérszomjasnak – maga Ka'Bandha ezúttal nem volt közöttük – ismét sikerült áttörnie, és nemsokára Khorne démonainak hada özönlött át vezetésükkel az Impérium szívébe.
Időközben azonban az Impérium sem pihent a babérjain. Az újjászületett Roboute Guilliman ősatya számos megpróbáltatás árán eljutott Terrára, ahol ismét birtokba vette az Impérium Lord Protektorának címét. Az emberiség teljhatalmú uraként – bár Terra lordjainak napi szintű ellenállását kellett leküzdenie a szenátusban – hadba szólította annak teljes roppant hadigépezetét, és még annál többet is. Sokezer éves tetszhalála előtt titáni feladatot rótt a Marsi techpapok egyik géniuszára, Belisarius Cawl archmagosra. A már sokkal inkább gép, mint ember magos kissé elidőzött a végrehajtásával, de mostanra elkészült, és az eredményei lélegzetelállítóak voltak. Guilliman hadba hívta továbbá a Császár nagyhatalmú testőreit, a legyőzhetetlen Adeptus Custodest is. Többé nem csupán az Arany Trónuson ülő császárt védelmezték, hanem készen álltak rá, hogy fia oldalán harcoljanak bárhol a galaxisban. Csatasorba állította a Néma nővéreket is, akik halandók voltak ugyan, de elméjükben démonhercegek és varázslókirályok végzetét hordozták: mindegyikük puszta jelenléte kioltotta a pszit, elapasztotta a warp áradását. Rendelkezésére állt a száz sebből vérző, már-már haláltusáját vívó, de még így is hatalmas birodalom minden erőforrása, az utolsó gyári munkásgyerektől a leghatalmasabb csatahajóig. Terráról készítette elő ellencsapását a Káosszal szemben.
Roboute Guilliman, az Ultragárdisták Ősatyja, az Impérium Lord Protektora
Amikor tehát Khorne csahosai megszentségtelenítették Terra földjét, hatalmas hadsereggel találták szemben magukat. A kataklizma óta először az Impérium többszörös túlerőben volt, és a démonok teljesen megsemmisíttettek. Terra lordjai végre észbe kaptak – ha eddig nem is hitték volna, hogy Guilliman drasztikus lépései szükségesek, most csattanós bizonyítékát láthatták. A szent bolygó misztikus védelmeit megerősítették, Guilliman pedig útnak indította armadáját. Kezdetét vette az Indomitus hadjárat.
A Császár Nagy Kereszteshadjárata óta nem látott ekkora sereget együtt a galaxis. Belisarius Cawl, az Adeptus Mechanicus talán legnagyobb hatalmú vezetője hatalmas skitarii haderőt hozott magával, számottevő marsi flottát, a Legio Titannica roppant hadigépeit, és Guilliman zászlaja alá szólította a Marsnak hűséget esküdött lovagi házakat is. Dorne fiai, az Öklök gárdistái szinte teljes rendházukkal képviseltették magukat, de korántsem egyedüliként: közel egy tucat nagyobb rend csatlakozott, egyenként is több száz gárdistával, számtalan másik pedig kisebb-nagyobb osztagokkal. Millió és millió halandó katona képezte a létszám zömét, a Segmentum Solar hadihajóinak hatvan százaléka a flotta gerincét, és ehhez jöttek még azok a haderők, amik út közben csatlakoztak hozzájuk. Az Adeptus Custodes és az Adeptus Astra Telepathica aranyszín hajói csepp voltak ebben a tengerben, a fedélzetükön utazó harcosok jelentősége viszont annál nagyobb.
Az Adeptus Custodes egy tagja egy Inkvizítorral
Mindenek felett pedig a flotta szívében ott volt Cawl elképesztően hatalmas Mechanicus bárkája, a Zar-Quesitor. Fegyverzete méretéhez képest elhanyagolható volt, szinte teljes hatalmas bennsőjét a techpap kilencezer éves projektjének szentelte. Nem kevésbé ambíciózus ígéretet tett annak idején ugyanis Guillimannek, mint hogy megtalálja a módját egy korszerűbb, nagyobb létszámú Űrgárdista haderő felállításának. Ha kilencezer évébe telt is az, ami a Császárnak annak idején néhány százba sem, de megtalálta a kulcsot: a roppant bárka fedélzetén száz és százezer sztáziskapszula sorakozott, bennük az évezredek alatt összegyűjtött emberanyagból képzett szuperkatonák nagy részével (mások a Marson maradtak). Mindőjük valamelyik császárhű Ősatya genetikai anyagát hordozta, ahogyan minden Gárdista: az ő génmagjaikat azonban továbbfejlesztette az archmagos. Fél fejjel magasabbak voltak, reflexeik gyorsabbak, szívósságuk emberfeletti. Felszerelésükön is módosításokat eszközölt Cawl: páncélzatuk, lőfegyvereik, de még csapatszállítóik is mások voltak mint elődeiké, újszerű taktikákat téve így lehetővé, amire az ősellenség még nem készülhetett fel. A Zar-Quesitor bennsője lankadatlan munka színtere volt, a techpapok és szervitorjaik éjt nappallá téve, percnyi pihenés nélkül végezték az újgenerációs, Primaris gárdisták csatarendbe állításának folyamatait. Guilliman pedig nem habozott felhasználni ezt az adu ászt.
Roboute Guilliman, a Primaris gárdisták bevetésével, megindítja az Indomitus hadjáratot
Két részre osztotta az új gárdistákat. Egy részüket eleve azokhoz a rendekhez csatolta, amelyek genetikai anyagát hordozták. Az Öklök ámulva tapasztalták, hogy van új bajtársaik között, aki még életben látta ősatyjukat, Rhogal Dornt – Cawl ilyen régen sorozta be projektjéhez, majd tartotta sztázisban átalakulása után. Másik felüket, a Szürkepajzsosokat (rend- és felségjelzés nélküli páncéljukról kapták a nevüket) a Lord Protektor egységes haderőként használta, melyben származástól függetlenül, vegyesen harcoltak együtt a Primaris gárdisták. Guilliman terve az volt, hogy az így összeszokott harcosok akkor is erősítik majd a rendházak együttműködését, amikor majd visszatérnek rendjeik kebelére.
A warp mindeközben ugyanúgy forrongott, az Istencsászár fénye pedig alig pislákolt benne. Guilliman ezért óvatos, rövidtávú ugrásokat hajtott végre flottájával, amelyek csak az Immatérium peremét érintik – hasonló módon ahhoz, ahogyan a legmodernebb Tau csillaghajók közlekednek. Ez számottevően lelassította. Ideális körülmények között egy gyors hajó,egy jó Navigátorral bő egy év alatt megteheti az utat Terráról a Keleti Peremre – csakhogy ez feltételezi, hogy a warp csendes, az Astronomican jól látható, és semmilyen bonyodalom nem merül fel. Az Indomitus hadjárat állandó warpviharok közepette, folyamatos harcban nyomult előre, a fenti példához képest csigatempóval. A Lord Protektor tett azonban róla, hogy minden apró lépésük számítson. Amelyik világot tudta, felszabadította és megerősítette. Amelyik elesett, ott szörnyű bosszút állt – nem is elsősorban azért, hogy elégtételt vegyen az Ősellenségen, hanem hogy gyengítse a haderejüket, kifüstölje állásaikat. Ahol birodalmi haderővel találkozott, a stratégiai helyzet függvényében a flottához csatolta azt, vagy éppen megerősítette saját erőiből addigi őrhelyén. A kivérzett Gárdista rendeket azonos Ősatyától származó friss Primaris gárdistákkal támogatta, sőt, a legfontosabb pontok védelmére új rendházakat alapított.
Necromundán a lázadás már a Guilliman közeledtének hírére megtört. Másutt ádáz küzdelem árán nyerték el a győzelmet. A Tallarn szektorban hatalmas csatát vívtak a démonokkal és halandó híveikkel, felszabadítván a sokat látott bolygó hősies lakóit, akik immár évtizedek óta küzdöttek a hódítók ellen gerillamódszerekkel. Összeroppantották a Bronz Zsarnok erőit, aki a Lhorn térséget uralta a Káosz nevében. Olykor nem csupán Guilliman stratégiai zsenije, de kardja is szükséges volt a győzelemhez. A Caster bolygón személyesen vívott meg egy hatalmas démonnal, ami ellenállt katonái támadásának – a Lord Protektor, atyja lángoló pallosát forgatva, győzedelmeskedett a rém felett.
Ha kellett, az ősatya személyesen is részt vett a harcokban
Bhundar kaptárvilágát már nem menthették meg. Ciklontorpedók tüzében hamvadt el, hogy Nurgle szörnyű kórságai ne terjedhessenek onnan tovább. A Primagenesis rendszert Guilliman fájó szívvel a sorsára hagyta: ezt az Alfa Légió mindenhová beférkőzött ügynökeinek köszönhetően olyan bonyolult és főleg hosszadalmas lett volna minden kétséget kizáróan visszatéríteni a Császár kebelére, hogy azt már nem engedhették meg maguknak.
Guilliman maximális hatékonysággal használta erőit, de a veszteségek így is elkerülhetetlenek voltak. Főképp a halandó katonaság sínylette meg a pokolbéli ellenfelekkel vívott évtizedes csatározást. Fogyatkozó létszámú sereggel indult hát a Catachan rendszer felszabadítására.
Ott viszont felettébb kellemes meglepetésben volt részük. Mint kiderült, a catachanok mind egy szálig végeztek a Káosz erőivel, és dolguk végeztével még a környező világokat is felszabadították. Amikor hírt kaptak az Indomitus hadjárat közeledtéről, úgy gondolták, cstalakoznak a küzdelemhez: felszabadítandó túlélők helyett összecsomagolt, menetkész Catachan regimentek várták a flottát, ami számottevően megerősödve indult tovább!
Catachan lövész végez a Káosz egyik csahosával, mielőtt ismét nyomtalanul eltűnne a dzsungelben
Felszabadították Rynn világát, és a Szürkepajzsosok Dorne véréből származó Primaris gárdistáival megerősítették a Bíbor Öklök rendjét, ami már a pusztulás szélén állt.
A hosszú évtizedek alatt visszafoglalt és stabilizált régiókba lassan visszatért az Istencsászár fénye is, a warpviharok pedig alábbhagytak. Hogy az visszhangzott-e az Immatériumban, ahogyan a lakosság visszanyerte a reményt, vagy más oka volt ennek, ezt senki sem tudhatja, de Guillimant szentként kezdték el tisztelni, akinek nyomában a Császár fénye árad. Őt magát módfelett zavarta ez a babona, de az Impérium moráljának kétségkívül használt.
Ekkor azonban már több mint fél évszázada tartott a háború. Azok a régiók, amiket az Indomitus hadjárat még nem ért el, katasztrofális helyzetben voltak.
Armageddonon régóta húzódott a háború, az orkok véget nem érő hullámai és az Impérium összes nélkülözhető hadereje között. A warpviharok kitörtével egy harmadik fél csatlakozott a küzdelemhez: a Káosz démonai. A vihar elvágta az erősítéstől az orkokat és az embereket is, és a bolygón maradó erők néha olyan szorongatott helyzetbe kerültek, hogy itt-ott átmenetileg még arra is hajlandóak voltak, hogy ne lőjenek egymásra, amíg a mindőjükre rontó démonokkal nem végeztek. (Elképzelhetjük milyen elkeseredett szituáció szükséges ahhoz, hogy egy orkban felmerüljön a tűzszünet gondolata...) A démonok egymással is harcoltak. Khorne és Tzeentch hordáira oszlottak, és legalább úgy irtották egymást, ahogyan a halandókat.
Mire a warpviharok alábbhagytak, és az erősítés – mindkét oldalról – megérkezett, a bolygó fele pokoli démonvilággá változott. Khorne csahosai ördögi rituáléval próbálták megidézni Angron démon-ősatyát hajdani veresége helyszínére, hogy eldöntsék az immár négy szereplős háborút. A Szalamandrák gárdistáinak sikerült elpusztítani a rituáléban részt vevő démonokat, és Armageddon maradt a véget nem érő háború helyszíne, amiről olyan régóta híres volt – csak a szereplők változtak.
Ez a kép még a rés keletkezése előtti időszakból származik. A Vérangyalok gárdistáit nem sokkal a viharok kitörte előtt visszarendelték Armageddonról...
A Vérangyalok rendjének protektorátusa, Baál másfajta fenyegetéssel nézett szembe. A tiranida Leviatán kaptárflotta teljes ereje ellene özönlött. Amikor a warpviharok kitörtek, a rend legendás nagymestere, Lord Dante az ellenük való kétségbeesett küzdelemre készült fel. A Vérangyalok valamennyi erejét összegyűjtötte és a rokon rendeket is segítségül hívta. Évtizedekig tartó küzdelem kezdődött. A Vérangyalok vezére a kaptárflotta útjába eső Cryptus rendszer világait élő pajzzsá formálta a fenyegetés ellen, minden létező védelemmel ellátva azokat. Amikor Cryptus elesni készült a megállíthatatlan áradat csapásai alatt, még megsemmisíteni is kész volt azt – Kryptman inkvizítor kétes értékű munkásságából tudjuk, hogy a kaptártudat feltartóztatásának egyik, ha mégoly ördögi módja is minden élő anyag eltakarítása az útjából. A tiranidák felfoghatatlanul hatalmas flottája azonban egyre csak özönlött. Cadia elesett, a Káosz minden fronton támadott, de a Vérangyalok és a többi rend, akik ereiben Sanguinius vére folyt, nem tudtak részt venni a harcokban. Valamennyien Baál védelmére gyűltek össze. Még olyan rendek is, akiket Terra lordjai Excommunicatae Traitoris nyilvánítottak, eljöttek, hogy életüket áldozzák a harcban, így mosva le a nevükön esett szégyent. Lehetőségük nyílt rá.
A következő években Dante nagymester vakmerő rajtaütésekkel pusztította a xeno áradatot, aknamezőket állíttatott az útjába, csalétkeket vetett és csapdákat állított – mindhiába. A Leviatán mérete minden képzeletet felülmúlt, meg sem érezte a veszteségeket, és minden csatából tanult. Kétszer ugyanaz a taktika nem működött ellene. Bárhogy próbálták is lelassítani, elérte a Baál rendszert.
a Vérangyalok támadásai nem állították meg a kaptárflottát
Minden életet elpusztított a külső bolygókon. Baált, és legfőképp a holdjait tizenkilenc hullámban támadta meg újra és újra, minden csapása szörnyűbb mint az előző. A Vérangyalok és rokonaik megtizedeltettek. Maradékuk a rend kolostorerődjének romjai között készült utolsó harcára, amikor újabb warpvihar tört ki. Teljesen elborította a szektort, Baál bolygóját és holdjait elvágta az anyagi világ többi részétől.
A Vérangyalokon ez már nem segíthetett. Ezeken az égitesteken, főleg a holdakon bőségesen elegendő tiranida hemzsegett ahoz, hogy kivégezze őket. A holdakról viszont egyszer csak valamiért megszűnt a xenók utánpótlása…
Emberfeletti erőfeszítéssel tartották a romos kolostorerődöt, újra és újra visszaverve az elképesztő túlerőt, amely a Kaptártudattól elvágva nem alkalmazott már ravasz cseleket, pusztán elsöprő erejével és létszámfölényével fojtotta meg lassan, de biztosan a hősöket. Az utolsók közülük még így is meglepően hosszú ideig kitartottak, de a warpvihar végül elült. Dante és maréknyi bajtársa felkészült rá, hogy immár a teljes kaptárflotta martalékává legyenek. Az újra csillagos égből azonban nem a xenók ereszkedtek alá, hanem orbitális bombázás, és gárdista leszállóegységek: az Indomitus hadjárat elérte Baált.
Dante és bajtársai hősiessége megmentette a kolostorerőd alatt rejtőző génmagkészletet, esélyt adva ezzel a rend újjászületésére. Guilliman addig is a Szürkepajzsosok Sanguinius véréből való Primaris gárdistáival, katonákkal, techpapokkal, és személyzettel látta el őket: minden segítségre szükségük volt az újjáépítéshez.
Egy utolsó hátborzongató fordulat még hátra volt azonban Baál kálváriájából. Mint Dante megtudta, a holdakon nyüzsgő tiranidákkal nem az Impérium erői végeztek. Megvizsgálták a holdfelszíneket, és megdöbbenve tapasztalták: a mind egy szálig kiirtott xenók fejét egyetlen hatalmas hegybe hordták, ami nyolc roppant oszlopot formázott. Nyolc koponyákból készült pillér: ez Ka'Bandha jelképe volt, Sanguinius nemeziséé. A démon volt a holdakon nyüzsgő idegenek végzete: réges-régen megfogadta, hogy ő hozza el a végső pusztulást Sanguinius vérvonalának, és nem hagyta, hogy még egyszer megelőzze valaki!
Egy Vérszomjas borzalmas ellenség, az emlékezete pedig nagyon hosszú, ha bosszúról van szó
A hadjárat utolsó éveiben Guilliman egyre aggasztóbb híreket kapott Ultramarból. Szűkebb pátriáját vonakodva ugyan, de egyelőre sorsára hagyta – erős bástya volt az, és egyelőre a védtelenek felmentésére kellett koncentráljon.
Körülbelül száztíz évvel azután, hogy elindult, az Indomitus elérkezett a végső csatához.
A Cicatrix Maledictum Terra felőli része ha nem is egészében, de nagyobbrész ismét az Istencsászár égisze alá tért. Volt azonban egy utolsó tüske a körme alatt: a Raukos rendszer. Az itt található állandó warprés, a Raukos verem, erősítéssel látta el a Káosz erőit, és ide összpontosította flottáit a hadjárat által több helyen megfutamított Káosz. A veremhez legközelebbi bolygó, a 108-béta-kalapus-9.2 felszínén is beásták magukat, valamint az Igehirdetők egy égi temploma (hadi űrállomása) is keringett ott, így szilárdan tarthatták a számukra fontos területet.
Guilliman ősi zászlóshajója, a Macragge Becsülete fedélzetéről vezényelte erőit az ütközetben.
Körülbelül száztíz évvel azután, hogy elindult, az Indomitus elérkezett a végső csatához.
A Cicatrix Maledictum Terra felőli része ha nem is egészében, de nagyobbrész ismét az Istencsászár égisze alá tért. Volt azonban egy utolsó tüske a körme alatt: a Raukos rendszer. Az itt található állandó warprés, a Raukos verem, erősítéssel látta el a Káosz erőit, és ide összpontosította flottáit a hadjárat által több helyen megfutamított Káosz. A veremhez legközelebbi bolygó, a 108-béta-kalapus-9.2 felszínén is beásták magukat, valamint az Igehirdetők egy égi temploma (hadi űrállomása) is keringett ott, így szilárdan tarthatták a számukra fontos területet.
Guilliman ősi zászlóshajója, a Macragge Becsülete fedélzetéről vezényelte erőit az ütközetben.
Ultramar flottájának zászlóshajója, a Gloriana osztályú Macragge Becsülete csatahajó
Első hadmozdulatával egy látszólag lényegtelen pozícióban rést ütött a Káosz blokádján, és áthatolt rajta egy kisebb flotillával. Fő erőivel csak ez után látott neki a támadásnak. Hajói jobb állapotban voltak, fegyelmezettebben küzdöttek, és létszámukban is felülmúlták az ősellenségéit. Azok azonban démoni segítségben reménykedtek. Az Igehirdetők a csata elején elkezdték pokoli rituáléikat, melyekkel a Négy Rontó Hatalom erejével sújtottak volna le az Impérium seregére. Mindhiába: a hajók, amiket a Lord Protektor a csata elején mögéjük csempészett, az Adeptus Astra Telepathica járművei voltak, fedélzetükön megannyi Néma nővérrel. Ezek most úgy helyezkedtek el, hogy kioltsák az Igehirdetők delejes hatalmát, illetve elvágják erőiket a Raukos veremtől. A magára maradt Káosz flottával végzett az Impériumé, és még fel sem morzsolták teljesen, amikor megkezdődött az Igehirdető templom, és a 108-béta-kalapus-9.2 ostroma. A bolygót a Vasharcosok káoszgárdistái védték, akik híresek voltak erőteljes védműveikről, ám ők sem voltak felkészülve ilyen támadásra. A hagyományos gárdista taktikára, orbitális bombázás fedezőtüzében partraszálló leszállóegységekre számítottak.
Ezzel szemben az első csapást antigravitációs eszközöket használó Primaris gárdisták mérték: felszerelésük lehetővé tette, hogy orbitális pályáról vessék magukat a csatatérre, ott pedig a föld fölött manőverezve cikázzanak célpontot keresve. Hasonló technika mozgatta a Repulzor csapatszállítókat is, ami a második hullám egyik felét hozta: másik fele immár hagyományos gárdistákból állt, akik ikonikus leszállóegységeiken érkeztek. A két hullám által megtisztított területen pedig partra szálltak a Legio Titannica hadigépei, és a birodalmi sereg. A 108-béta-kalapus-9.2 innentől számított öt óra múlva az Impériumé volt.
Propagandakép az Impérium győzelméről
Guilliman megtisztíttatta a bolygót, és a Leman Russ véréből származó Farkasdárda primaris rendnek adományozta, hogy kolostorerődjükként szolgáljon. Feladatukká tette a Raukos verem őrzését, majd pedig hatalmas diadalmenetet tartott itt: az Indomitus hadjárat irdatlan hadigépezete mind felvonult a felszínen. A Lord Protektor a vállalkozás minden hősének megköszönte a bátorságát, és hivatalosan befejezettnek nyilvánította az Indomitust. A Szürkepajzsosokat megszüntette, maradék tagjait a meglévő rendekhez sorolta. A seregeket elküldte az Impérium azon részeire, ahol a legnagyobb hasznukat lehetett venni, de egy nem elhanyagolható erőt maga mellett tartott, köztük a legtöbb, az ő saját genomjából származó Primaris gárdistát.
Elindult velük, hogy felmentse Ultramart Nurgle ostroma alól. Tízezer év után ismét találkozni készült egy testvérével…
Pompás! :)
Ez itt annyira nem is vészes. Ilyen felbontás mellett, nem látom rosszabbnak a színvonalat mint korábban. Én egyébként Cawl-ról várok információkat. Veszélyes gennyládának tűnik, akinek már a jelenléte is egy fenyegető árnyék a Birodalom nyugalmára. A techno-eretnekségben tobzódó módszerei, a hatalomvágya, az hogy az eretnekek illetve az elveszett légiók géncsírájából is Primarist akar gyártani, vagy az hogy
Ti hogy vélekedtek a Császár jelenlegi "supreme jerk" képéről? Nekem nagyon szimpatikus.
-Nem vészes: hát, elég sokat kellett hazudjak hogy így nézzen ki :-) A 8. kiadás, a space marine kódex, és a Chaos SM kódex anyagát ollóztam össze és ööö... színeztem ki. Az egyik gond, hogy egy-két mondatos kidolgozatlan sztori-csökevényekben dolgoznak. Ez rányomta a bélyegét a cikkre, is, kissé szaggatottabb a szokásosnál...
-Cawl: ő éppen a rendhagyó tech módszerei miatt, meg mert xeno techre is alapoz, népszerűtlen az admech egyes (népes) köreiben. Szeretne az egész Mars fabricator general-ja, ezáltal az admech feje lenni. Nyal erőteljesen Gülümennek hogy vesse latba a befolyását ezügyben - ezzel rajt-cél nyerne. Az viszont ugye profi diplomata meg politikus, és hát nem hiányzik neki egy pártszakadás a gépimádók között, márpedig szerinte ez azzal járna (lévén Cawl ilyen ööö... megosztó személyiség). Ezért hangosan azt mondja neki, hogy hát ő nem akar beavatkozni, tiszteletben tartja az admech autonómiáját :-)
Amúgy Cawl ő maga sactioned tech. Nincs benne MI (odáig ő se süllyedne). Csak ember sincs benne sok, de ez igazán nem zavarja az Omnissiah papságát... A munkássága jobban.
-"supreme jerk": Nem értem.
Cawl: Az AI kapcsán én erre hivatkoztam:
Arról nem is beszélve hogy a Guilliman hajóján lévő Cawl Inferior is hiába bizonygatja hogy ő csak egyszerű szimuláció ami szervitorizált agyakon fut, nekem eléggé súrolja az AI definícióját. Még akkor is hogyha vagyunk olyan naivak és elfogadjuk hogy igazat mond.
The Supreme Jerk:
Arra gondolok hogy a Császár egy végtelenül arrogáns és egoista alak, aki senkivel és semmivel sem törődik, csak a saját kis terveivel még akkor is ha azok nyilvánvalóan hibásak.
Az olyan regény idézetekre mint:
- a Császárt soha senki sem látta az igazi valójában, mert akkora a pszichikus ereje hogy mindenki annak látta aminek ő leginkább akarta, vagy inkább aminek a Császár akarta hogy az illető lássa
- a Császár soha se szeretett senkit, csak megengedte másoknak hogy szeressék őt és abba az illúzióba ringassák magukat hogy ő viszont szereti őket
- vagy Guilliman megjegyzése, hogy a Császár már réges-rég felhagyott a színleléssel hogy a legkevésbé is emberinek mutassa magát.
A 40K egyik alapja hogy szinte semmit nem tudunk a Császárról. Azt sem hogy él-e vagy rég halott - ez, hogy nem tudjuk, az egész 40K kiindulópontja.
Guillimantól annyit tudtunk meg a látogatása után a papánál, hogy G. szerint (hogy ezt hallotta a papától, vage erre a következtetésre jutott miközben gondolkodott a teljesen néma trón mellett, NEM tudjuk), hogy a papa bármikor simán feláldozná a fiacskáit a cél érdekében. Inentől bele lehet kötni, de én úgy értettem az írásokból: a cél az emberiség túlélése. Meg lehetőleg a felvirágzása, de ugye prioritások. Ha az emberiség érdekét szolgálja G. halála, a papa gondolkodás nélkül dobná a levesbe. G. számára ez érzelmileg szar, de végső soron egyetért. Ha többet nyer az emberiség mint veszít azzal hogy ő megmakkan, hajlandó.
Szóval sztem a Császár nem görény, csak kíméletlenül pragmatikus. 40K, ugye...
Nem is tudom, ez a kíméletlen pragmatizmus mennyiben is különbözik attól hogy egy arrogáns és egoista alak? Végtelen pragmatizmussal dolgozik a saját elképzelésein, a saját világképe alapján, amiről éppen ő állítja hogy fogalma sincs mennyire helyes mert ő sem képes a végtelenségig előre tekinteni, vagy akárcsak a közeljövőnek a teljes spektrumát átlátni. Ő az aki egész élete során a saját feje után ment és taposott el másképp vélekedőket. Egészen azóta hogy gyerekként eldöntötte magában hogy az ő igazsága az egyetemes igazság. És ölte meg egy kézmozdulattal a gyilkosságba keveredett nagybátyját. Persze ezek mind az Endymionnal való látomás-megbeszélések során történik, szóval az is lehet hogy ez is csak valami furcsa átnevelés része hogy Endymiont később felhasználhassa áldozatként a Hiperhálóban Drach'nyen ellen. (The Master of Mankind)
Habár ez nem érint olyasmiket hogy a Primarchák háta mögött nem is nagyon nevezte őket nevükön, a sorszámukkal hivatkozik rájuk. Szóval lehet hogy Big E.-nek van valami magasztos célja, például a Káosz elpusztítása, vagy valami ennél is trükkösebb (bár úgy lenne). Viszont az is biztos szerintem hogy ez a cél nem szükségképen vág egybe az emberiség érdekeivel, legfeljebb az emberiség Császár által elképzelt verziójának érdekeivel.
Ok, felőlem :-)
Minden a Császárral foglalkozó forrás másképpen írja le. Mint említettem, a 40K lényege hogy nem tudunk róla konkrétat. A regények meg amúgy is ahány, annyi félét írnak - nem csak róla, minden másról is.
Pl. a Légió-ban John Grammaticus, a Kabal ügynöke mint vérszomjas barmot írja le, aki az egész galaxist háborúba hajszolja - azon egy alkalom alapján, amikor találkozott az elméjük (J.G. is erőteljes psyker), és belelátott a gondolataiba (egy részükbe - ekkor épp a Great Crusade előkészületein dolgozott a Császár.).
Megint más regényben teljesen átlagos, semmilyen embernek írják le, nagy páncélban - mert az elbeszélő egy Silent Sister, aki számára a démonok, istenek, és a pszí nem léteznek :-)
Erebus úgy meséli a Horus Heresy híres utolsó felvonását, hogy Hórusz, amikor győzött volna Terrán, visszafogta az erőit, és tárgyalni hívta a Császárt a zászlóshajójára, aki viszont nekitámadt.
Szóval ahány forrás, annyi nézőpont, nem beszélve arról amit az elbeszélőik nem tudnak, meg amiről hazudnak.